Egy ukrán internetes lap, a Zaholovok szerint az orosz támadásban meghalt egyik kárpátaljai magyar katona az ukrán haditengerészetnél szolgált. A lap róla szóló cikkét a 24.hu szúrta ki, beszámolójukat idézve pedig azt írja, Kis Sándor 2012-ben önkéntesen csatlakozott az ukrán haditengerészethez, és már a Krím 2014-es orosz megszállásakor is az ukrán hadihajón, a Csernihiv nevű aknaszedőn teljesített szolgálatot.
Kis Sándort gyászolja családja, felesége és két kisgyermeke, de együtt érez velük „egész Ungvár”, ahonnan a férfi származik, és „egész Kárpátalja” is, ahogyan a Zaholovok szerkesztősége is – írták az újságírók, megköszönve a magyar származású katona szolgálatát, amit nem fognak elfelejteni.
António Guterres ENSZ-főtitkár Ukrajnáért felelős válságkoordinátort nevezett ki Amin Avád szudáni diplomata személyében, illetve szombaton az orosz hadművelet kezdete óta első ízben egyeztetett Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel a kelet-európai országban kialakult helyzetről.
Guterres pénteken jelentette be New Yorkban Avád kinevezését. A diplomata korábban egy sor vezető tisztséget töltött be az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságában (UNHCR).
A világszervezet tájékoztatása szerint Avádnak harminc év tapasztalata van a humanitárius segélyezés, illetve a stratégiai tervezés és fejlesztés terén.
Guterres az ukrán elnökkel folytatott szombati telefonbeszélgetésében arról biztosította Zelenszkijt, hogy a világszervezet fokozni fogja humanitárius támogatását.
Zelenszkij ugyanakkor népirtással vádolta meg este a mikroblogján Oroszországot. Kijelentette, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsának (BT) népirtásnak kell minősítenie Oroszország cselekedeteit. Továbbá azt követelte, hogy Moszkvát fosszák meg szavazati jogától a testületben.
(MTI)
Olvasóink a furcsa jelzésű orosz járművekről szóló cikkeink után két lehetséges magyarázatot ajánlottak a figyelmünkbe arra vonatkozóan, hogy miért látható „V” vagy „Z” betű bizonyos orosz harckocsikra felfestve; egyiküknek az Oroszországban élő ismerőse azt mondta, hogy V és Z jelzések szerinte a „vostok” és „zapad” szavakból eredhetnek. Ezek Oroszország katonai körzeteire utalnak, tehát arra, hogy az adott egység hova van csoportosítva.
Ehhez hasonló, de a részleteket tekintve eltérő megoldással állt elő egy másik olvasónk is. Az ő véleménye szerint is a csoportosításra utal a jelzés, de teljesen más módon: szerinte ugyanis ezek a hadseregcsoportokat jelölik, nem a katonai körzetet.
A fenti ábra szerint ráadásul a sima Z betű és a keretben lévő is eltér egymástól: az előbbi a Harkiv ellen vonuló, Belgorod környéki hadseregcsoportot, az utóbbi pedig a krímit jelöl. A V betűs jelzést a Belaruszban, Brest környékén felállított hadseregcsoport járművei kapták.
Az utóbbi feltételezést erősíti meg a Sky News egy korábbi cikke is, bár ebben még csak a Z betűs jelzésekről írtak. Michael Clarke, a Royal United Services Institute (RUSI) nevű brit katonai kutatóintézet korábbi vezetőj azt mondta, hogy a jelzés arra utalhat, hogy az egységeknek hol kellett lenniük az invázió kezdetekor.
Már korábban is felmerült az, hogy a jelzések célja lehet azoknak az orosz és ukrán harcjárműveknek az egymástól való megkülönböztetése, amelyeket a szovjet-korszakból mindkét fél megörökölt. Michael Clarke erre azt mondta, hogy ha ez lenne az elsődleges cél, akkor valószínűleg egyetlen jelzést festettek volna fel a járművekre, nem többet.
Hozzátette: az efféle jelzéseket más háborúkban is használták már (persze minden sereg máshogy jelöli ezeket), és általában csak közvetlenül a támadás kezdete előtt festik fel a járművekre a szignókat, méghozzá azért, hogy a szembenálló fél ne másolhassa le könnyen ezeket. Ez utóbbi információ utólag abból a szempontból érdekes, hogy az orosz járműveken már egy héttel ezelőtt is látni lehetett a jelzéseket.
Az ukránok addig harcolnak, ameddig csak kell, hogy felszabadítsák az országukat az orosz megszállóktól – szögezte le Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szombat esti videoüzenetében.
Ukrajna készsége megvédeni államát, egymás iránti szolidaritásunk és bátorságunk meghiúsította országunk megszállásának forgatókönyvét. Méltóképpen ellenállunk. Harcolni fogunk, ameddig az ország felszabadításáért kell. Még ha a gyermekek az óvóhelyen jönnek is világra, még ha az ágyúzás folytatódik is, az ellenségnek nincs esélye ebben a népháborúban
– hangoztatta Zelenszkij, utalva arra, hogy egy ukrán anya az óvóhelyen szülte meg a gyermekét.
Zelenszkij kiemelte, hogy a világ civilizált országai támogatják Ukrajnát az Oroszországgal szembeni ellenállásban. Azerbajdzsán például kőolajjal és üzemanyaggal segíti Ukrajnát – tette hozzá.
Az ukrán hadsereg arra kérte közben a civileket, hogy „tegyenek meg mindent az agresszor megállításáért, minden rendelkezésre álló eszközt felhasználva”. Az ukrán szárazföldi erők a Facebookon közzétett felhívásukban arra kérték az embereket, segítsék a fegyveres erőket azzal, hogy úttorlaszokat építenek, akadályozandó az ellenség mozgását.
„Tegyetek meg mindent, hogy ne tudjanak továbbhaladni: vágjatok ki fákat, feszítsetek ki hálót a kapuk között, bármi megteszi” – írták. Arra kérték az embereket, hogy ha látják, hogy erdőbe hajt be ellenséges konvoj, gyújtsák fel az erdőt! Akinek van kotrógépe, ásson gödröket a településeken, akinek távcsöves puskája van, lője ki az ellenséges járművek kerekeit! Vegyék le a helységnév-táblákat, hogy az ellenség ne tudjon tájékozódni! Ha kérdezik, hol járnak, hazudjanak valamit! A közeledő ellenséges konvojok előtt gyújtsanak meg szalmát, gumiabroncsokat, így a feketefüst láttán az ellenség azt fogja hinni, hogy a települést már ágyúzták, ezzel időt lehet nyerni – magyarázták a katonák.
A szárazföldi erőknél hangsúlyozták, hogy most minden segítség fontos számukra.
A katolikus egyházfő felvette a kapcsolatot az ukrán elnökkel – erősítette meg a szentszéki sajtóközpont. A telefonbeszélgetést elsőként Ukrajna szentszéki nagykövetsége adta hírül a közösségi oldalán. A diplomáciai képviselet közlése szerint Volodimir Zelenszkij köszönetet mondott Ferenc pápának amiért március 2-ra imanapot hirdetett meg Ukrajna békéjéért.
Volodimir Zelenszkij szintén a közösségi oldalán megjelent bejegyzésben hangsúlyozta, hogy
az ukrán nép érzi Őszentsége lelki támogatását.
Ferenc pápa pénteken, majd szombaton is ukrán és orosz nyelven sürgette a fegyverek megállítását.
Emmanuel Macron francia államfő megerősítette szombaton, hogy „eltökélt az Európai Unió keleti partnereinek támogatásában minden destabilizálási és feszültségkeltési kísérlet ellen” – közölte a francia elnöki hivatal, miután a köztársasági elnök az Ukrajnában kialakult helyzetről telefonon egyeztetett a két ország, Moldova és Georgia vezetőivel.
Kitartunk Moldova és Georgia mellett a szuverenitásuk és a biztonságuk megvédésében
– mondta a francia elnök az Elysée-palota tájékoztatása szerint Maia Sandu moldovai és Szalome Zurabisvili georgiai elnöknek. Az utóbbit Emmanuel Macron a jövő hét elejére meghívta Párizsba.
Jean-Yves Le Drian francia külügyminiszter még pénteken lehetségesnek tartotta, hogy az Ukrajna elleni orosz katonai hadművelet – amelyet inváziónak nevezett –kiterjedhet Moldovára és Georgiára.
A két volt szovjet tagköztársaságnak is vannak oroszbarát szeparatista területei. A Moldovában lévő, 1990-ben önhatalmúlag kikiáltott, orosz irányítású Dnyeszter Menti Köztársaságban katonai bázis is található, nem messze az ukrajnai Odesszától.
Azok mellett akarunk állni, akik jelenleg féltik a biztonságukat
– hangsúlyozta az Elysée-palota, megemlítve a balkáni országokat és Kazahsztánt is, s jelezve egyben, hogy „a következő órákban és napokban más kapcsolatfelvételek is lesznek az Oroszország körüli országokkal”.
Twitter-oldalán tudatta az AJR, hogy nem tartja meg Moszkvában az október 22-ére meghirdetett fellépését. A zenészek köszönetet mondtak azoknak az orosz rajongóiknak, akik ellenzik az országuk indokolatlan, bűnös viselkedését, és közölték:
Szívünk az ukránokkal van.
We are sad to announce that we will be cancelling our upcoming show in Russia. Thank you to our Russian fans who oppose their country’s unprovoked and criminal behavior. Our hearts are with the people of Ukraine. At this point, the best thing you can do is share ACCURATE info.
— AJR (@AJRBrothers) February 25, 2022
Újabb adatokat közölt a CNN az orosz háborúellenes tüntetéseket követő letartóztatásokról: már 2692 embert vettek őrizetbe a tegnapi 1853 fő után.
A jelenlegi információk szerint legalább 1370 embert vettek őrizetbe a demonstrációk során, azonban legalább 27 városban zajlanak még tüntetések.
Csütörtökön az orosz nyomozóbizottság arra figyelmeztetett, hogy a háborúellenes tiltakozáson való részvétel törvénytelen, és azok, akik részt vesznek rajtuk, bűnügyi nyilvántartásba kerülnek.
A BBC beszámolt róla, hogy egyre több ország jelent be teljes vagy részleges tilalmat orosz légitársaságokkal szemben. Már 9 ország utasítja vissza az orosz gépeket:
An updated map of countries that have closed their airspace to aircraft of the aggressor country. pic.twitter.com/vre3FPN76x
— NEXTA (@nexta_tv) February 26, 2022
A korlátozásokra Oroszország azzal vágott vissza, hogy kitiltotta a brit repülőgépeket a légteréből, továbbá korlátozta a járatokat Bulgáriából, Lengyelországból és Csehországból is.
Egy orosz termobarikus rakétakilövőt szúrt ki a CNN csapata az ukrán határ közelében szombaton kora délután. A hírcsatorna által látott TOS–1 vagy TOS–1A sorozatvető képes termobarikus robbanófejű rakéták kilövésére.
Azonban egyelőre nincs semmi bizonyítéka annak, hogy termobarikus fegyvereket használtak volna az ukrajnai konfliktusban.
Az ilyen típusú fegyverek nem használnak hagyományos lőszert, ehelyett magas hőmérsékletű, nagy nyomású robbanóanyaggal vannak megtöltve. Néha „vákuumbombának” is nevezik őket, mert beszívják a környező levegő oxigénjét, hogy erőteljes robbanást generáljanak, aminek óriási pusztító hatásai lehetnek.
A rendőrség biztosítja az Ukrajnából Magyarországra érkezők folyamatos belépését a záhonyi, a beregsurányi és a tiszabecsi közúti határátkelőhelyeken 0–24 óráig folyamatosan, míg a barabási és a lónyai határátkelőhelyeken reggel 7 órától este 24 óráig – tájékoztat róla a Police.hu.
A rendőrség arról is beszámol a portálján, hogy az államhatár magyar oldalán nincs torlódás az utasforgalomban. A beléptetés gördülékeny.
Emellett tudatják, hogy az egyenruhások nem fordítanak vissza a határon senkit, aki Magyarországon keres menedéket, minden segítséget megadnak a háború viszontagságai elől menekülőknek.
Nem hagyják magukra azokat sem, akik menetrendi vagy anyagi okokból, családi, rokoni, baráti segítség híján nem tudnak a határátkelőhelyekről továbbindulni.
Őket menedékhelyekre kísérik, ahol kulturált körülmények között tartózkodhatnak, és biztosítják ellátásukat.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök tanácsadója ma azt mondta, hogy Oroszország Kijev elleni támadása nem haladt előre, az ukrán erők képesek voltak tartani a helyzetüket. Hozzátette, eddig mintegy 3500 orosz katona halt vagy sebesült meg Moszkva Ukrajna elleni támadásában.
Csapásokat mértünk az ellenségre Kijev környékén. Az ellenség egyelőre nem halad előre
– mondta Olekszij Aresztovics.
Korábban a TASS orosz hírügynökség közzétette az elhunyt, vagy fogságba esett hivatásos katonáikról egy listát, amit aztán törölt.
Az abban található információk több mint 3500 halott orosz katonáról szóltak.
Hanna Liubakova Minsk-i újságíró Twitter oldalán tette közzé a dokumentumot:
Ugyanakkor Oroszország egyelőre nem számolt be az áldozatok számáról.** Tass reported the numbers of equipment they lost and servicemen who were killed or taken hostage during the invasion in #Ukraine. But then quickly deleted it. According to that information,more than 3,500 soldiers were killed or captured. Russians need to know what's happening pic.twitter.com/dSfq2SnJCR
— Hanna Liubakova (@HannaLiubakova) February 26, 2022
Orbán Viktor magyar miniszterelnök azt nyilatkozta a BBC-nek, hogy az országa teljes mértékben támogatni fogja az Oroszországgal szembeni összes uniós szankciót.
Magyarország keleti, ukrajnai határán tett látogatása során Orbán Viktor azt mondta, hogy minden európai ország, így Magyarország is elítéli Oroszországot.
Ez nem az okoskodás ideje, hanem az egyesülés ideje. Ez egy háború, és vissza kell állítanunk a háború előtti helyzetet, és helyre kell állítani a békét
– mondta Orbán Viktor miniszterelnök.
Kriptovaluta-elemzők szerint eddig legalább 9 millió dollárt ajánlottak fel az ukrán háborús erőfeszítések támogatására névtelen Bitcoin-adományozók – számolt be a BBC.
Eddig több mint 4000 adomány érkezett, de volt egy olyan ismeretlen adományozó, aki 3 millió dollár értékben küldött Bitcoint egy civil szervezetnek, míg az átlagos adomány körülbelül 95 dollár.
Az ukrán állam hivatalos Twitter-fiókja arra kérte a felhasználókat, hogy álljanak ki Ukrajna népe mellett, és közölték, elfogadnak adományokat Bitcoin, Ethereum és USDT kriptovaluták formájában is.
Németország egészen mostanáig azon volt, hogy megakadályozza a fegyverek küldését Ukrajnába.
Jelen állás szerint Németország felhatalmazta Hollandiát arra, hogy 400 rakétameghajtású gránátvetőt küldjön Ukrajnának az orosz megszállók elleni küzdelem megsegítésére – két uniós tisztviselő szerint –, ami az EU- és NATO-szövetségesek nyomása közepette hirtelen változást jelez a német katonai politikájában.
A német kormány szóvivője később megerősítette a lépést a POLITICónak.
Először Lengyelország kezdte meg a lőszerek szárazföldi küldését, Észtország és Lettország pedig pénteken jelentette be, hogy megkezdik az üzemanyag-, illetve a Javelin páncélelhárító fegyverek és egészségügyi felszerelések tehergépjármű-szállítása az ukrán határra. Csehország fegyvereket és lőszert küld, Szlovákia pedig lőszert, gázolajat és kerozint.
Szombaton már egyre több ország adott hírt arról, hogy ők is segítenek ily módon Ukrajnának.
Hollandia bejelentette, hogy 200 Stinger légelhárítót küld Ukrajnába – ez az ukrán katonák és tisztviselők körében a leggyakrabban kért katonaisegély-típus, Belgium pedig 2000 géppuskát és 3800 tonna üzemanyagot szállít Ukrajnának.
Az Atlanti-óceán túloldalán az Egyesült Államok szombaton szintén megnövelte Ukrajnának nyújtott katonai segítségét, legalább 350 millió dollárt szánt Ukrajna védelmének megerősítésére.
„Itt az ideje, hogy segítsünk, amennyire csak tudunk” – nyilatkozta szombaton végül az egyik német tisztviselő, és azzal folytatta beszédét, hogy eddig is sok ember vesztette már életét a támadásokban, és még többen lesznek, ha nem tesszük meg a minimumot.
Ukrajna túlélése a kérdés.
Kun Anna a nyolcadik helyen végzett a női párbajtőrözők oroszországi világkupa-versenyén, de erősen foghíjas mezőny indult Szocsiban,
Kuna Anna a világranglistán elfoglalt 37. helyével még befért a 16 kiemelt közé.
Állítólag nem politikai állásfoglalás miatt lett foghíjas a mezőny, hanem maguk a küldöttségek akartak minél hamarabb hazautazni az ukrán-orosz helyzet miatt.
Először a svájciak, a németek és az észtek, majd a nap folyamán az olaszok és a franciák döntöttek úgy, hogy nem folytatják a versenyt.
Csampa Zsolt elnök, Tamás Henriette főtitkár – aki jelenleg Újvidéken, a junior-Eb-n tartózkodik csapatvezetőként – és a helyszínen Boczkó Gábor szövetségi kapitány folyamatosan intézkedett az előrehozott hazatérés érdekében.
Frissen született meg az az állásfoglalás, hogy a magyar válogatott vív a szombati versenyen, ugyanakkor amennyiben lesz vasárnap reggel lehetőség a tervezettnél korábbi elutazásra, akkor visszalép a csapatversenytől, több más küldöttséghez hasonlóan.
„Most egyetlen dolog fontos, hogy biztonságban hazaérjenek a mieink. Ez természetesen mindent felülír, és meg fogjuk találni erre a leggyorsabb és legjobb megoldást, akár feláldozva a csapatversenyen történő indulást” – nyilatkozott Tamás Henriette.
Forrás: Origo
Ramzan Kadirov csecsen vezér videóüzenetben beszélt arról, hogy harcosai már Ukrajnában vannak, hogy harcba szálljanak az oroszok oldalán.
Az észak-kaukázusi, de Oroszországhoz tartozó köztársaság elnöke elmondta, hogy a csecsen erők már elfoglaltak egy ukrán katonai létesítményt anélkül, hogy veszteséget szenvedtek volna.
Kadirov és a hozzá tartozó hű csecsen harcosok hírhedt hírnévvel rendelkeznek. Ráadásul emberi jogi visszaélésekkel vádolják őket, írta meg a BBC.
Igor Matovič, Szlovákia korábbi miniszterelnöke adómentes havi juttatást adna a menekülteket elszállásolóknak – olvasható az Új Szó oldalán. A Magyarországgal és Ukrajnával is szomszédos ország pénzügyminisztere szerint minden, Szlovákiába menekült ukrán állampolgárnak joga lehet a legális letelepülésre.
A tárcavezető kifejtette, hogy ennek részét képezné a munkavállalási engedély, az egészségügyi biztosítás és a segély. Ezenkívül arról is beszélt a miniszter, hogy azok a szlovák személyek vagy szervezetek, akik vagy amelyek ukrán menekülteket szállásolnak el, havi juttatásra jogosultak: ez 100 euró (36 800 forint) lenne egy gyermek és 200 euró (73 600 forint) egy felnőtt esetén, adómentesen. Igor Matovič szerint az ukrán menekültek segíthetnek a szlovák gazdaságnak, ha az országban maradnak.
A szlovén kormány szombati levelezőülésén úgy döntött, hogy több európai országhoz hasonlóan kitiltja az orosz légitársaságokat a légteréből – közölte a szlovén Kormányzati Kommunikációs Iroda. A határozat azonnal hatályba lép, és addig marad érvényben, amíg az indokok meg nem szűnnek – olvasható a kormány közleményében.
Ljubljana szerint a döntés összhangban van a légi közlekedési törvény 11. cikkével, amely biztosítja Szlovénia védelmi érdekeit a jelenlegi ukrajnai válsággal kapcsolatban. Abban az esetben, ha egy orosz repülőgép belépni kíván Szlovénia légterébe, az illetékes légi forgalmi szolgálatokat ellátó egységeknek meg kell tagadniuk az engedélyt – tették hozzá.
Számos EU-tagország – Lengyelország, Csehország, a három balti állam, Románia és Bulgária – is úgy döntött, hogy megteszi ezt a lépést, Janez Janša szlovén miniszterelnök pedig néhány órája a Twitter-oldalán jelentette be, hogy Szlovénia is követni fogja példájukat – írja az MTI.
Az Anonymous nevű hackercsoport számos orosz kormányzati oldalt, köztük a Kreml és a védelmi minisztérium oldalát is feltörte. Twitter-oldalukra azt írták,
Oroszország bombákat használ ártatlan emberek ellen, az Anonymous meg lézert használ az orosz kormányzati webhelyek kivégzésére.
Russia may be using bombs to drop on innocent people, but Anonymous uses lasers to kill Russian government websites. https://t.co/Vzhkmxbuhu
— Anonymous (@YourAnonNews) February 26, 2022
Egy másik tweetben azt írják: valaki az orosz tévé csatornáit is megtámadta, így az orosz televíziókban az ukrán himnusz szól – ehhez egy videót is csatoltak.
Someone hacked into Russian state TV channels. They feature Ukrainian music and national symbols. 🇺🇦
— Beczka (@Beczkax1) February 26, 2022
Internet users suspect that this may be another action by the hacker group #Anonymous, which declared a cyber war to Russia in connection with the attack on #Ukraine. pic.twitter.com/XaoclymVTs
A BBC Twitteren osztott meg egy videót, ahol az látszik, hogy mi történik szombat délután a lengyel határhoz közeli Lviv városának vasútállomásán.
Több ezer ember zsúfolódott össze a peronon, miközben a Lengyelországba tartó vonatot várták. Amikor pedig a szerelvény megérkezett, a videón látható óriási tömeg próbált feljutni rá.
"There's an air of desperation... a young mother with her baby is screaming because everyone is getting crushed"@fergalkeane47 reports from Lviv in Western Ukraine as thousands of people attempt to board trains to escape the Russian invasionhttps://t.co/HRZZVi0Mv5 pic.twitter.com/dgopPfDrks
— BBC News (World) (@BBCWorld) February 26, 2022
Tolmácsok szükségesek az ukrán-orosz háborús helyzet elől nagy számban Magyarországra menekülő ukrán állampolgárok ügyeinek intézéséhez, ezért várja azoknak az állampolgároknak a jelentkezését a magyar rendőrség, akik jól beszélik az ukrán nyelvet, és hajlandóak a háború elől Magyarországra menekülőknek nyelvtudásukkal segítséget nyújtani – tudatja a hatóság a portálján.
Tolmácsokra van szükség az ukrán viszonylatú határátkelőhelyeken:
Ezen felül az alábbi gyűjtőpontokra is segítőket keresnek:
Jelentkezni a felsorolt helyeken lehet.
A Semmelweis Egyetem Hallgatói Önkormányzata szolidaritást vállal minden háborús menekülttel, és igyekszik minden támogatást, segítséget megadni az otthonukat elhagyni kényszerülő kárpátaljai magyaroknak, ukránoknak, különös tekintettel az egyetemen tanuló, ukrajnai kötődésű hallgatóknak és családjuknak – olvasható az egyetem Facebook-oldalán.
A hallgatói önkormányzat elnöke, Tripolszky Bálint arról ír: csütörtök óta felvették mind a 36 ukrajnai kötődésű hallgatótársukkal a kapcsolatot, és az egyetem vezetésével együttműködve az alábbiakról döntöttek:
Szombat délután Volodimir Zelenszkij ukrán elnök azt írta Twitter-oldalán, Törökország megakadályozza, hogy orosz hadihajók haladjanak át a Fekete-tengeren – Oroszország ugyanakkor cáfolta ezt a Guardian cikke szerint.
Köszönöm barátomnak, Recep Tayyip Erdoğan elnök úrnak és a török népnek az erőteljes támogatását. Az orosz hadihajók Fekete-tengeren történő áthaladásának megtiltása jelentős katonai és humanitárius segítség Ukrajnának, rendkívül fontos ma. Az ukrán nép ezt soha nem fogja elfelejteni
– írta bejegyzésében az ukrán elnök.
I thank my friend Mr. President of 🇹🇷 @RTErdogan and the people of 🇹🇷 for their strong support. The ban on the passage of 🇷🇺 warships to the Black Sea and significant military and humanitarian support for 🇺🇦 are extremely important today. The people of 🇺🇦 will never forget that!
— Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) February 26, 2022
A bejelentés nagy port kavart, végül Törökország reagált: mérlegeli az ukrán elnök kérését azzal kapcsolatban, hogy lezárják-e a Fekete-tengert; a végleges döntés azonban még nem született meg.
Miután megnyerte a teniszmeccsét, és továbbjutott a dubaji tornán, Andrej Rubljov odalépett egy kamerához, és azt írta rá: „No war, please”, ami magyarul körülbelül annyit tesz, hogy „Kérem, ne legyen háború”.
A 24 éves Rubljov jelenleg a hetedik a tenisz-világranglistán.
Russian tennis player Andrey Rublev writes "No war please" on the camera following his advancement to the final in Dubai. pic.twitter.com/GQe8d01rTd
— TSN (@TSN_Sports) February 25, 2022
Korábban beszámoltunk róla, hogy szakadatlanul özönlenek Magyarország területére a menekültek a háború sújtotta Ukrajnából. Így volt ez azzal a férfival is, aki a felesége mobiltelefonszámát szorongatva lépett a magyar határhoz szombaton, és akinek mindössze két értékes poggyásza volt: a gyermekei – írja a Reuters.
Az ukrán oldali határátkelőnél várakozva találkozott a kétségbeesett férfival Natalija Ablejeva, aki kézen fogta a két gyermeket, majd magával vitte őket Magyarországra – a férfit ugyanis nem engedték át a határőrök, ahogy semmilyen 18 és 60 év közötti ukrán férfit – őket arra kötelezik, hogy harcoljanak a hazájukért.
Miután a férfi megadta Ablejevának a felesége mobilszámát, szomorú búcsút vett gyermekeitől.
Az apjuk egyszerűen átadta nekem a két gyereket, vakon megbízott bennem
– mondta az 58 éves Ableyeva, aki a csupán néhány órája megismert gyermekeket kézen fogta, és átvitte a határon. Néhány óra várakozás után a várva várt anya is megérkezett a magyarországi helyszínre; a nő könnyeket hullatva átvette gyermekeit.
Most csak annyit mondhatok a gyerekeimnek, hogy minden rendben lesz
– mondta a bátor anya, aki elindult a gyerekeivel Olaszországba, a béke irányába.
Az erdélyi közigazgatási területen civilek és vállalkozók sorban ajánlják fel, hogy amennyiben szükséges, lakhatási lehetőséget, ételt, illetve munkalehetőséget biztosítanak azoknak a magyar kárpátaljai családoknak, akik a háború elől menekülve hagyták el otthonukat – tájékoztat róla a Székelyhon.
Nagy Kemény Géza, az egyik legrégebbi erdélyi nemesi család sarja a Facebook-oldalán számolt be arról, hogy Maros megyében, Galonyán, a Kemény család egykori vadászkastélyában fogadna be menekülteket. A felajánlását több kárpátaljai magyar szervezet, egyesület oldalán is megosztotta.
Nagyapám, báró Kemény János két angol pilótát fogadott be annak idején, és bújtatott a kastélyában, én ezt viszem tovább, folytatom, mert úgy érzem, kötelességem segíteni a bajbajutottakat
– fogalmazott a marosvécsi Kemény-kastély örököse, akinek posztja után egy kétgyerekes család jelentkezett, emellett sok segítő szándékú vállalkozó, civil szervezet és magánszemély is jelezte adományozási szándékát, többek között Kolozs megyéből is – adta hírül Főtér.
Gernyeszegen Balogh József sárpataki vállalkozó, korábbi megyei tanácsos lakást, munkahelyet kínált fel a kárpátaljai menekülő családoknak. Emellett azt találta ki, hogy a magyar polgármesterek által irányított községekbe fogadjanak be minél több kárpátaljai magyar családot, hiszen sok az üresen álló ház, a falvak többségében magyarul tanulhatnának a gyerekek, munkahelyet is lehetne találni mindenki számára.
Ha igaz az értesülés, akkor nagyon furcsa dolgok játszódnak le az oroszok által ostromolt Szumi környékén:
az orosz harcjárművekből kifogyott az üzemanyag, és a katonák még azt sem tudják, hogy pontosan hova kell menniük.
A felvételen állítólag az egyik helybéli társalog az orosz katonákkal, neki mondják el mindezt.
Conversation with the invaders in the #Sumy region. They ran out of fuel and don't even know where they were sent to die. pic.twitter.com/g3mMpKdXcE
— NEXTA (@nexta_tv) February 26, 2022
A brit védelmi minisztérium ma délután hírszerzési értesüléseket osztott meg a Twitter-oldalán az ukrajnai háborúról. A következőket közölték:
Latest intelligence update on Ukraine pic.twitter.com/k3XadYzUoL
— Ministry of Defence 🇬🇧 (@DefenceHQ) February 26, 2022
A Mathias Corvinus Collegium (MCC) segít a kárpátaljai MCC-s diákoknak és családjuknak – a beregszászi Fiatal Tehetség Programban (FIT) 97 MCC-s tanul. Több diák, oktató és a családjuk Magyarországon biztonságban van, de sokan odahaza maradtak – olvasható az MCC szerkesztőségünknek eljuttatott közleményében.
Magyarországon ellátást nyújtunk munkatársaknak, diákoknak és valamennyiük családjának. A kintieknek pedig segélycsomagot állít össze az MCC, és mindenben igyekszik támogatni őket. Mindenkivel felvesszük és tartjuk a kapcsolatot
– írják, hozzátéve, hogy elindul a kárpátaljai segítségnyújtó programjuk is, és folyamatosan figyelemmel kísérik a helyzetet. Lakhatásuk biztosítása, mindennapi életük megszervezése mellett mentális segítség keretében az MCC – Mindset Pszichológiai Iskola oktatói is beszélnek a diákokkal. A gyermekek iskola nélkül sem maradnak, szeretettel várják őket magyarországi központjaikban – teszik hozzá, ahogyan azt is: eközben a magyarországi MCC-s diákok és munkatársak önkéntes programot indítottak; már a héten elkezdődött az adománygyűjtés, a kollégisták közös imádságra is hívták diáktársaikat.
Egy ukrán internetes lap, a Zaholovok szerint az orosz támadásban meghalt egyik kárpátaljai magyar katona az ukrán haditengerészetnél szolgált. A lap róla szóló cikkét a 24.hu szúrta ki, beszámolójukat idézve pedig azt írja, Kis Sándor 2012-ben önkéntesen csatlakozott az ukrán haditengerészethez, és már a Krím 2014-es orosz megszállásakor is az ukrán hadihajón, a Csernihiv nevű aknaszedőn teljesített szolgálatot.
Kis Sándort gyászolja családja, felesége és két kisgyermeke, de együtt érez velük „egész Ungvár”, ahonnan a férfi származik, és „egész Kárpátalja” is, ahogyan a Zaholovok szerkesztősége is – írták az újságírók, megköszönve a magyar származású katona szolgálatát, amit nem fognak elfelejteni.