új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Kambodzsai utászok 15 ukrán katona kiképzését kezdték meg hétfőn a délkelet-ázsiai országban a phnompeni kormány aknamentesítéssel foglalkozó hivatalának égisze alatt.

    Az egyhetes program keretében – melyet a Japán is támogat – az ukrán katonák felkeresik az északnyugati Battambang tartomány már aknamentesített zónáit is. A kiképzés során japán gyártmányú aknaérzékelő eszközöket használnak.

    Az MTI beszámolója szerint emberi jogi szervezetek korábban már figyelmeztettek, hogy az orosz csapatok nemzetközileg betiltott taposóaknákat is alkalmaznak Ukrajnában, amelyek rendszeresen szednek áldozatokat és fennakadást okoznak az élelmiszer-ellátásban is.

    A kiképzésről novemberben állapodott meg Hun Szen kambodzsai miniszterelnök és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök. Az eredeti terv szerint kambodzsai szakértők Lengyelországban készítenék fel az ukránokat, Heng Ratana, a programért felelős kambodzsai hivatal vezetője hétfőn viszont azt mondta, a megegyezés részleteit – a szakértők számát és a program helyszínét – egyelőre nem tisztázták.

  • Oroszország legyártotta a Poszeidón nukleáris célú szupertorpedók első sorozatát, amelyeket a Belgorod nevű orosz nukleáris meghajtású tengeralattjárón való bevetésre fejlesztettek ki – jelentette hétfőn a TASZSZ egy ismeretlen védelmi forrásra hivatkozva.

    Amerikai és orosz tisztviselők a torpedókat a megtorló fegyverek új kategóriájaként jellemezték, amelyek képesek lakhatatlanná tenni a part menti városokat.

    Vlagyimir Putyin orosz elnök először 2018-ban jelentette be a Poszeidón néven ismertté váló rakétát, mondván, hogy ez egy alapvetően új típusú, saját nukleáris energiaforrással rendelkező stratégiai nukleáris fegyver, írja a Reuters.

    Kapcsolódó

    Ez az orosz megtorló nukleáris fegyver városokat törölhet el a föld színéről

    Vlagyimir Putyin csaknem öt éve mutatta be új stratégiai torpedóját.

  • Az amerikai és a kanadai kormányt igyekszik rávenni Ukrajna támogatásának gyorsítására és bővítésére a kedden kezdődő washingtoni és torontói tárgyalásain a brit külügyminiszter.

    A londoni külügyminisztérium keddi tájékoztatása szerint James Cleverly intenzív diplomáciai egyeztetéseket tart Antony Blinken amerikai és Mélanie Joly kanadai külügyminiszterrel. Cleverly szerint most van itt az ideje annak, hogy a szövetségesek felgyorsítsák és kibővítsék azoknak az eszközöknek a szállítását, amelyekkel Ukrajna megnyerheti az Oroszországgal vívott háborút.

    A brit külügyi tárca beszámolója szerint James Cleverly kifejti a megbeszéléseken azt a meggyőződését, hogy a megfelelő felszerelések birtokában Ukrajna felülkerekedhet a háborúban – adta hírül az MTI.

  • Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter megtekintette a Vosztok-csapatok főhadiszállását, ahol meghallgatta a csoport parancsnokát a jelenlegi helyzetről – írja a TASZSZ.

    „Az Oroszországi Föderáció védelmi minisztere, Szergej Sojgu a különleges katonai művelet övezetében végzett munka közben ellenőrizte a Vosztok csapatok főhadiszállását” – közölte az orosz védelmi minisztérium.

    A miniszter köszönetet mondott a katonáknak, és állami kitüntetéseket adott át nekik önzetlenségükért és hősiességükért.

    Méltósággal szolgálnak, megvédik hazánkat, segítenek azoknak, akik segítségre szorulnak, mindent megtesznek, hogy közelebb hozzák a győzelem napjának nevezett napot

    – mondta Sojgu.

    Megjegyzendő, hogy a Vosztok-csoport részt vesz a donyecki szektorban zajló harci cselekményekben.

  • Az Ukrán Legfelső Tanács a közeljövőben szavazhat arról a törvényjavaslatról, amely lehetővé teheti a magántulajdonban lévő földek bírósági határozat és a tulajdonos hozzájárulása nélküli elidegenítését. Ez a norma a hadiállapot idején és azt követően további tíz évig lehet érvényben – írja a Kárpáti Igaz Szó.

    A törvénytervezet nem az összes magántulajdonban lévő földterületre vonatkozik, csak azokra a telkekre, amelyeket a kritikus infrastrukturális létesítmények építésére jelölnek ki. Ennek értelmében ha a szakértők úgy döntenek, hogy egy adott földterületen például le kell fektetni egy csővezetéket, napelemes erőművet kell építeni, vagy más kritikus infrastrukturális létesítményt kell elhelyezni, akkor azt elvehetik a tulajdonostól.

    A kritikus infrastrukturális objektum építésére vagy átépítésére szolgáló telek megszerzéséről az érintett kritikus infrastrukturális ágazatért felelős hatóság kérelme alapján a Miniszteri Kabinet dönt – áll a törvénytervezetben. Ez azt jelenti, hogy ezen földterületek elidegenítéséről bírósági ítélet, földtulajdonosok, földhasználók, helyi önkormányzati szervek hozzájárulása, illetve az erdészeti termelési veszteségek és a földhasználók veszteségeinek kompenzációja nélkül döntenek.

    A törvényjavaslat alapján ugyanakkor a kisajátított földrészleg tulajdonosa a földterületért, valamint a rajta lévő ingatlanokért teljes kártérítésre jogosult.

  • Brit parlamenti képviselők szerint egyre több ukrán katona hajt végre öngyilkosságot, ugyanis képtelenek feldolgozni lelkileg mindazt, amit a fronton átélnek – szemlézte a Mandiner.

    Az Egyesült Királyságnak és az Egyesült Államoknak mentális támogatást kellene nyújtania az ukrán fegyveresek számára a két ország afganisztáni és iraki tapasztalatai miatt is

    – mondta Sir Iain Duncan Smith, a tory párt korábbi vezetője.

    Hozzátette: Ukrajna arra kérte a két országot, hogy küldjenek olyan önkénteseket, akik már bizonyítottak az afganisztáni vagy az iraki háborúban. A veteránok bevonásától azt remélik, hogy segítenek majd az ukrán katonáknak abban, hogy olyan gyakorlatokat sajátítsanak el, amelyek mentálisan ellenállóbbá teszik őket.

  • Futótűzként terjed a szerb nyelvű közösségi oldalakon egy felhívás, amelyet Oroszország intézett a szerb katonák felé, hogy csatlakozzanak az orosz fegyveres erőkhöz – számolt be a Szabad Magyar Szó.

    A portál megjegyzi, feltehetően egy régebbi közleményről lehet szó, már csak azért is, mert a hatályos törvények szerint 

    az orosz hadseregbe való belépés bűncselekménynek számít Szerbiában.

    Nemrég mi is írtunk róla, hogy Szerbiában az RT orosz állami televízió felhívást tett közzé, hogy a Wagner-csoport önkénteseket toboroz az Ukrajna elleni háborúba.

  • Az elmúlt nap folyamán az oroszok 2 rakéta- és 7 légicsapást hajtottak végre Ukrajna területén – jelentette Facebook-oldalán az Ukrán Fegyveres Erők vezérkara.

    Különösen a polgári infrastruktúra, a polgári lakosság körében vannak sebesültek és halottak. Nagy a veszélye annak, hogy további orosz légi- és rakétacsapások érik az ilyenfajta objektumokat Ukrajna-szerte

    – áll a közleményben.

    A vezérkar azt is hangsúlyozta, hogy az ellenség nem mond le arról a szándékáról, hogy elfoglalja az egész donyecki régiót. Bahmut és Avdijivka irányában támadó akciókat hajt végre – áll a jelentésben.

  • Az ukrán katonák az elmúlt nap folyamán több mint 20 település területén verték vissza a megszállók támadásait – jelentette az ukrán vezérkar.

    Az alábbi településeket név szerint is említi a jelentés:

    • Bilohorivka,
    • Verhnokamjanszke,
    • Szpirne,
    • Krasznopolivka,
    • Szily,
    • Szoledar,
    • Bilohorivka,
    • Bahmut,
    • Pivnyicsne,
    • Kamjanka,
    • Vodjane,
    • Nevelszke,
    • Marjinka, és
    • a Donyeck megyei Pobjeda.

    Eközben az Ukrán Védelmi Erők rakétacsapatainak és tüzérségének egységei csapást mértek többek között az ellenséges csapatok egy parancsnoki állására, egy üzemanyag- és egy lőszerraktárára.

  • Az Ausztrál Tenisz Szövetség hivatalosan is megtiltotta a szurkolóknak, hogy orosz és belorusz zászlót vigyenek az Australian Open lelátóira. Ezt a szervezet kedden kiadott közleményében közölte, amelyet a TASZSZ orosz állami ügynökség vett észre.

    A szövetség azt is közölte, hogy az eltiltás alapja az ukrán szurkolók panaszai voltak, akik 14 alkalommal hívták a rendőrséget és a biztonsági szolgálatokat, miután a Kamilla Rahimova–Katernia Baindl-mérkőzésen Rahimova egyik szurkolója orosz zászlóval jelent meg a lelátón.

    Korábban az Ausztrál Tenisz Szövetség elutasította az ukránok azon követelését, hogy tiltsák ki az orosz és a belorusz játékosokat a tornáról. A két ország játékosai semleges színekben versenyezhetnek az Australian Openen.

  • Magyarország területére hétfőn az ukrán–magyar határszakaszon 4839 fő lépett be. A román–magyar határszakaszon belépők közül 4294 fő nyilatkozott úgy, hogy Ukrajnából érkezett.

    A beléptetettek közül a rendőrség 203 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást, amely 30 napig érvényes. Ezen időtartamon belül kell felkeresniük az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság tartózkodási helyük szerint illetékes hivatalát a végleges okmányok beszerzése érdekében – derül ki az Országos Rendőr-főkapitányság közleményéből.

    Az ukrajnai háború elől hétfőn 46 ember, köztük 25 gyermek érkezett Budapestre vonattal.

  • Ukrajna egyre inkább felkészül egy támadásra az oroszbarát vezetéssel bíró Belarusszal közös határ közelében, írja az NBC News.

    Belarusz és Oroszország hétfőn közös hadgyakorlatba kezdett. Ez felerősítette az aggodalmakat, hogy Oroszország újabb szárazföldi offenzívát indít az ukrán határ közelében, ahogy azt februárban tette – jelentette a hírportál.

    Az NBC News beszélt egy ukrán katonával, aki elmondta, hogy a határ mentén több ezer mérföldes körzetben bárhol támadás érheti őket.

  • Volodimir Zelenszkij ukrán elnök több mint 12 merényletkísérletet élt túl az Ukrajna elleni teljes körű orosz háború kezdete óta. Néhányat közülük a CIA-tól kapott információk segítségével sikerült meghiúsítani.

    Erről a The Independent számolt be. Chris Whipple publisicta a könyvében azt állítja, hogy William Burns, az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) igazgatója titkos látogatásra érkezett Ukrajnába az invázió előtt. Joe Biden amerikai elnök arra utasította, hogy közvetítse Zelenszkijnek „az oroszok összeesküvésének pontos részleteit”.

    A publicista könyve szerint legalább két merényletkísérlet kudarcba fulladt az amerikai hírszerzésnek köszönhetően, írja az Unian hírügynökség.

  • Vlagyimir Putyin elnök hétfőn a Recep Tayyip Erdogan török államfővel folytatott telefonbeszélgetése közben dühösen kifogásolta Kijev „romboló” politikáját és a növekvő nyugati fegyverszállításokat Ukrajnába – közölte a Kreml.

    „Vlagyimir Putyin felhívta a figyelmet a kijevi rezsim destruktív irányvonalára, amely az ellenségeskedések fokozására irányul a nyugati országok támogatásával, akik növelik a fegyver- és haditechnikai szállítmányokat” – közölte a Kreml a telefonbeszélgetés után, írja a The Telegraph.

  • Köszöntjük olvasóinkat!

    Indul az Index keddi élő hírfolyama az orosz–ukrán háború eseményeiről. Hétfői percről percre cikkünk ide kattintva érhető el.

    Tartsanak velünk ezúttal is!