új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Magyarország területére 2024. január 2-án 0 óra és 24 óra között az ukrán–magyar határszakaszon 5429 fő lépett be. A román–magyar határszakaszon belépők közül 8696 fő nyilatkozott úgy, hogy Ukrajnából érkezett – írja az Országos Rendőr-Főkapitányság.

    A beléptetettek közül a rendőrség 59 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást, ami 30 napig érvényes.

    Ezen időtartamon belül kell felkeresniük az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság tartózkodási helyük szerint illetékes hivatalát a végleges okmányok beszerzése érdekében.

  • A BBC jelentései szerint kedd éjszaka erős robbanások hallatszottak Délnyugat-Oroszország és a megszállt Krím egyes részein. Orosz tisztviselők szerint támadás érte Belgorod határvárosát, ahol szombaton 25 ember vesztette életét, Szevasztopolnál pedig egy ukrán rakétát lőttek le. Áldozatokról vagy károkról nem érkezett jelentés.

    Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint Oroszország mintegy 300 rakétát és 200 drónt lőtt ki öt nap alatt, miután a múlt hét végén elindította az invázió eddigi legnagyobb bombázását több mint 40 ember halálát okozva. Az ukrán erők a Belgorod elleni támadással válaszoltak, amelyben több mint 100 ember megsérült.

    Kedden orosz rakéták találták el Ukrajna legnagyobb városait, köztük Harkivot és Kijevet, legalább öt ember meghalt és többtucatnyian megsebesültek. A jelentések szerint egy ember meghalt egy Belgorod elleni ukrán támadásban.

    A támadások azután történtek, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök bejelentette, hogy fokozza a csapásokat válaszul a közelmúltbeli ukrán támadásokra. Zelenszkij keddi éjszakai beszédében azt mondta, Oroszország aznap „csaknem száz különféle típusú rakétát lőtt ki..., hogy a lehető legtöbb kárt okozza”.

  • Az ukrán hadsereg a közösségi oldalán osztott meg egy látványos felvételt arról, hogyan semmisítenek meg egy 2SZ4 Tyulpan (2С4 Тюльпан, magyarul tulipán) szovjet gyártmányú, 240 mm-es önjáró aknavetőt.

    A „tulipánokat” 1975-ben rendszeresítették a Szovjet Hadseregben, ezek a legnagyobb kaliberű aknavető rendszerek, az Orosz Fegyveres Erőknél kis mennyiségben áll szolgálatban. 

  • Ivan Kiricsevszkij katonai szakértő szerint Oroszország még jó ideig képes lesz fenntartani nagy erejű támadásait Ukrajna ellen – írja az Unian ukrán hírügynökség.

    „Azt gondolom, hogy az oroszoknak sajnos elég erőforrásuk van ahhoz, hogy legalább tavaszig fenntartsák az ukrán terület erőteljes bombázását. Egyszerre akár 100 rakétát is el tudnak indítani, és még vannak tartalékaik 2-3 masszív támadásra. Ez szinte minden típusú rakétára vonatkozik” – mondta a Defense Express katonai média- és tanácsadó cég szakértője.

  • Az ukránoknak az elkövetkező napokban nagyon figyelmesnek kell lenniük – idézi Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt az RBC Ukraina

    Zelenszkij elnök kedd esti beszédében arra kérte az ukrán lakosságot, hogy különösképp figyeljenek a légiriadókra vonatkozó figyelmeztetésekre, ami nagyon fontos a gyakori orosz csapások közepette az életek megmentéséhez. 

    Volodimir Zelenszkij emlékeztetett, hogy az orosz hadsereg keddi csapásainak következtében 130 ember megsebesült és öt civil meghalt, részvétét fejezte ki az elhunytak családjainak. 

    Január 2-án Oroszország ismét tömeges támadást intézett Ukrajna ellen. Ehhez kamikaze drónokat és rakétákat használtak, fő célpontjuk pedig Kijev volt. A légvédelmi erők mintegy 60 rakétát lőttek le a főváros közelében, összesen pedig 72 rakétát semmisítettek meg az ukrán védők. 

    Azonban a hatékony légvédelmi teljesítmény ellenére Kijevben és több régióban is voltak áldozatok. Különösen a fővárosban, ahol többtucatnyi civil sérült meg a lezuhanó törmelékek miatt.

  • Köszöntjük olvasóinkat!

    Indul az Index szerdai hírfolyama az orosz–ukrán háború eseményeiről. Az előző nap legfontosabb történései a következők voltak:

    Tartsanak velünk ezúttal is!