új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • A dubaji székhelyű Emirates közölte, hogy három napra törölte az Irakba, Iránba és Jordániába tartó járatait a „regionális zavargások” miatt, miután egy Izraelre mért iráni rakétacsapás egy szélesebb körű háborútól való félelmet szított – írja a Times of Israel.

    „Az Emirates a regionális zavargások miatt október 4-én és 5-én minden járatot töröl Irakba (Bászra és Bagdad), Iránba (Teherán) és Jordániába (Ammán), illetve onnan (Ammán)” – közölte a légitársaság.

    Korábban Irán bejelentette, hogy a keddi támadás óta tartó rövid felfüggesztés után újraindultak a járatok.

  • A Hezbollah elmondása szerint bombát robbantott egy dél-libanoni faluban, ahová izraeli katonák próbáltak beszivárogni.

    A Telegramon közzétett közleményben az iszlám ellenállók arról számoltak be, hogy a támadok Maroun al-Rasz nyugati részén próbáltak átkelni amikor a robbanás történt. Bár számokat nem közöltek, halottakról és sebesültekről beszéltek – írja a Sky News.

  • Izraeli harci repülőgépek csapást mértek a Hezbollah hírszerzési és kommunikációs állásaira a libanoni fővárosban, Bejrútban a mai napon – közölte a hadsereg.

    Az IDF szerint a célpontok között voltak a hírszerzési részleg operatív munkatársai, megfigyelő berendezések, főhadiszállások és egyéb infrastruktúra.

    A csapásokról felvételeket tesz közzé – írja a Times of Israel.

  • A libanoni egészségügyi miniszter elmondása szerint 1974-en vesztették életüket az izraeli támadások kezdete óta, ebből 127 gyermek. Emellett Firassz Abjad 9384 sebesültről is beszámolt.

    A Hezbollah és az Izraeli Védelmi Erők tavaly október óta háborúznak egymással, azonban a zsidó állam betörése óta fokozódik a helyzet – írja a Sky News.

  • Libanon fegyveres ereje most először támadt az izraeli katonákra azóta, mióta a térségben egy évvel ezelőtt elindult az ellenségeskedés – számolt be egy libanoni védelmi forrás alapján a Sky News.

    A portál által közölt információk szerint a libanoniak egy rakétatámadás forrására lőttek, amely végzett az egyik katonájukkal. Korábban egy másik libanoni katona halt meg az izraeli támadásokban, aki a Vöröskereszt egyik mentőakciójában segédkezett.

    Ha a libanoni hadsereg valóban végrehajtotta ezt a csapást, akkor 

    ez az első alkalom, hogy az egy éve tartó, a Hamász Izrael elleni támadásával kezdődött konfliktusban az ország hadserege is fegyverhez nyúlt. 

    Ettől függetlenül Libanonból már eddig is napi rendszerességgel lőttek ki rakétákat, tüzérségi lövedékeket Izraelre – de azok mögött az akciók mögött nem az ország hadsereg, hanem a Hezbollah állt. 

    Izrael e hét elején kezdett korlátozott célú inváziót Libanon ellen, és azt is részletezték, hogy miért volt erre szükség. 

  • Az izraeli hadsereg (IDF) felhívta a figyelmet, hogy 25 dél-libanoni településen a civilek azonnali evakuálására van szükség, többek között a térség legnagyobb városában, Nabatieh-ben is − írta meg a Times of Israel.

    „A Hezbollah tevékenysége arra kényszeríti az izraeli hadsereget, hogy fellépjen ellene.” − mondja Avichay Adraee ezredes, az izraeli haderő arab nyelvű szóvivője az X-en.

    „Az Önök biztonsága érdekében azonnal ki kell üríteniük otthonaikat. Bárki, aki a Hezbollah ügynökeinek, létesítményeinek vagy fegyvereinek közelében van, veszélybe sodorja magát” − tette hozzá.

    Avichay Adraee szerint minden ház, amelyet a Hezbollah katonai célokra használ, célpont lehet.

    Az izraeli haderő azt állítja, hogy jelezni fogja a civileknek, ha visszatérhetnek otthonaikba. Szerdán hasonló figyelmeztetést adtak ki 24 másik településnek, kedden pedig 28-nak.

  • A szíriai állami Sana hírügynökség szerint a légvédelem szembeszáll az „ellenséges célpontokkal”, izraeli csapásokkal Damaszkusz közelében − tájékoztatott a Times of Israel.

    Robbanások hallatszottak Rif Dimashq kormányzóság nyugati részén, a libanoni határ közelében.

    A szír állításokat Izrael nem kommentálta .

  • A libanoni Vöröskereszt szerint egy izraeli támadás négy mentőst és egy libanoni katonát ölt meg, miközben a sebesülteket evakuálták délről − írta meg az AP News.

    A Tajbeh falu közelében lévő konvojt, amelyet libanoni csapatok kísértek, csütörtökön vették célba, annak ellenére, hogy a Vöröskeresztet az ENSZ békefenntartóival együtt koordinálják.

  • Az Európai Unió bejelentette, hogy további 30 millió euró (mintegy 12 milliárd forint) humanitárius segélyt nyújt Libanonnak az Izrael és a Hezbollah közötti harcok miatt – írja az MTI.

    Ma fokozzuk a libanoni népnek nyújtott humanitárius segélyünket. Új finanszírozásunk biztosítja, hogy a civilek sürgős segítséget kapjanak ebben a nagyon nehéz időszakban

     − hangsúlyozta Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke. Hozzátette, hogy rendkívül aggasztja a közel-keleti feszültség folyamatos eszkalációja. „Minden félnek mindent meg kell tennie az ártatlan civilek életének védelme érdekében” − jelentette ki az Európai Bizottság elnöke.

    A legutóbbi uniós segélycsomag, a hétvégén bejelentett 10 millió eurón felül érkezik, az Európai Unió Libanonnak nyújtott humanitárius segítségnyújtása ebben az évben meghaladja a 100 millió eurót.

  • Bejrút Basura negyedében a helyi temetőt is találat érte az éjszakai izraeli légitámadás idején − tájékoztatott az al-Dzsazíra.

    Az izraeli hadsereget többször vádolták a temetők meggyalázásával a Gázai övezet ellen folytatott háború alatt, többek között temetők elbuldózerelésével.

    Januárban az Awqaf Palesztin vallási ügyek minisztériuma közölte, hogy több mint 2000 sírt rongáltak meg vagy semmisítettek meg az izraeli erők Gázában.

    Izrael tagadja, hogy a temetőket célozta volna meg.

  • A libanoni hadsereg közlése szerint egy katona meghalt, egy másik pedig megsebesült, miközben a libanoni Vöröskereszttel együtt mentési és evakuálási feladatot hajtottak végre a Marjeyoun körzetben lévő Taybeh városában – írja a Haaretz.

    További részleteket egyelőre nem közöltek.

  • Az iráni Forradalmi Gárda tanácsadója belehalt sérüléseibe, amelyeket a szíriai főváros, Damaszkusz ellen hétfőn végrehajtott izraeli légitámadásban szenvedett – írja a Haaretz az iráni Student News Network csütörtöki jelentése alapján.

    A tanácsadót Majid Divani néven azonosították, további részleteket nem közöltek.

  • A Hezbollah azt állítja, hogy visszaverte az izraeli hadsereg előrenyomulását a dél-libanoni határon − írta meg a Times of Israel.

    A libanoni központú szervezet szerint „tüzérségi tűzzel szorította vissza az izraeli erők támadási kísérletét Fatima kapujánál” egy nappal azután, hogy az izraeli hadsereg bejelentette, hogy nyolc katonájukat ölte meg a Hezbollah. Fatima kapuja az Izrael–Libanon határon található, Metula északi városa közelében.

    A zsidó állam hadereje nem kommentálta a Hezbollah állítását.

  • Az izraeli hadsereg bejelentette, hogy Ravi Mustaha magas rangú Hamász-tisztviselőt, a Gázai övezet miniszterelnökét néhány hónappal ezelőtt megölték egy légicsapásban − írta meg a Times of Israel.

    A támadással a Hamász politikai vezetőit vették célba, amíg azok a Gázai övezet északi részén rejtőztek, egy alagútban. Az izraeli hadsereg leírása szerint az alagút „egy megerősített és felszerelt föld alatti tábor” volt, amely „a Hamász parancsnoki és irányító központjaként szolgált”.

    A Hamász nem erősítette meg a halálhírt, azonban az izraeli haderő szerint a Hamász eltitkolja veszteségeit, „hogy megelőzze a morál csökkenését”.

  • Az izraeli hadsereg közölte, hogy a Hezbollah mintegy 15 tagja halt meg egy dél-libanoni támadásban − írta meg a Sky News.

    Az Izraeli Védelmi Erők a Telegramon közzétett közleményében szerepel, hogy a harcosok egy Bint Dzsbeil-i önkormányzati épületre mért csapásban haltak meg. Az épületben működött a szervezet egy csoportja, és nagy mennyiségű fegyvert tárolt.

  • A libanoni külügyminiszter azt állítja, hogy Hasszán Naszrallah Hezbollah-vezér beleegyezett az Egyesült Államok és Franciaország által szorgalmazott 21 napos tűzszünetbe, néhány nappal azelőtt, hogy Izrael megölte egy Bejrút elleni nagyszabású támadásban − írta a The Guardian.

    „Libanon beleegyezett a tűzszünetbe, de egyeztetett a Hezbollahhal. A libanoni képviselőház elnöke, Nabih Berri konzultált a Hezbollahhal, és tájékoztattuk az amerikaiakat és a franciákat a történtekről. Ők pedig azt mondták, hogy Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök is egyetértett a két elnök (Joe Biden és Emmanuel Macron) által kiadott nyilatkozattal” − közölte Abdallah Bou Habib libanoni külügyminiszter, majd hozzátette, hogy Amos Hochstein, a Fehér Ház vezető tanácsadója ezután Libanonba készült, hogy tárgyaljon a tűzszünetről.

    Maszúd Peszeskján iráni elnök vasárnap azt nyilatkozta, hogy Irán azért tartózkodott a Hamász-vezér Iszmail Haníje izraeli meggyilkolása miatti megtorlástól, mert „teljesen hamis” amerikai és európai ígéretek szerint a gázai tűzszünet küszöbön áll. „Ha több időt adunk az ilyen bűnözőknek, azzal csak felbátorítjuk őket, hogy még több atrocitást kövessenek el” − mondta az iráni elnök egy kabinetülésen.

  • Az Amerikai–Iszlám Kapcsolatok Tanácsa (CAIR), egy muszlim polgárjogi csoport bírálta az amerikai kormányt, amiért nem foglalkozik azzal, hogy Izrael amerikaiakat ölt meg Gázában és Libanonban. Erre a kritikára egy muszlim amerikai állampolgár halála után került sor − írta meg az al-Dzsazíra.

    „Csak a politika és a rasszizmus magyarázhatja a Biden-kormányzat undorító közömbösségét az izraeli kormány által meggyilkolt színes bőrű amerikaiakkal szemben”  áll a CAIR közleményében.

    „A Biden-kormányzat külpolitikai csapata minden tagjának szégyellnie kellene magát, amiért lehetővé tették Izrael háborús bűntetteit amerikai állampolgárok és számtalan más civil ellen. Nem várjuk el ettől a gyarló és cinkos kormánytól, hogy bármit is tegyen Kemal Jawad gyilkosainak felelősségre vonása érdekében, és nem kérjük tovább, hogy a tengerentúlon megölt amerikai muszlimokat olyan emberi lényekként kezeljék, akik megérdemlik az Egyesült Államok védelmét”  fogalmaztak.

  • Irán újra megnyitotta légterét a kereskedelmi járatok előtt, miután kedd este, az Izrael elleni ballisztikusrakéta-támadást követően elrendelte annak lezárását − írta meg a CNN.

    „A kedvező és biztonságos repülési feltételek biztosítása és a korlátozások megszüntetése után a légitársaságok ma reggel 5 órától folytathatnak repülési műveleteket” − közölte a polgári repülési szervezet szóvivője az Iszlám Köztársasági Hírügynökség (IRNA) csütörtöki jelentése szerint.

    A szervezet kedden késő este jelentette be, hogy szerda reggelig országszerte minden járatot törölnek, amit később csütörtök reggelig meghosszabbított.

  • Josep Borrell, az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője csütörtökön támogatásáról biztosította António Guterrest, miután Izrael nemkívánatos személlyé nyilvánította az ENSZ-főtitkárt − tájékoztatott az MTI.

    Josep Borrell a közösségi oldalán közzétett üzenetében azt írta, támogatja Guterrest „fáradhatatlan erőfeszítéseiben, hogy békét teremtsen minden konfliktusban, különösen a Közel-Keleten”.

    „Elítéljük az ENSZ-főtitkár ellen irányuló „indokolatlan támadásokat, valamint az ENSZ humanitárius alkalmazottai közötti, elfogadhatatlanul sok áldozatot” − fogalmazott az uniós diplomácia vezetője.

    Izrael külügyminisztere szerdán bejelentette, hogy a zsidó állam nemkívánatos személlyé nyilvánította az ENSZ-főtitkárt, mert nem ítélte el „egyértelműen” Irán előző napi, Izrael elleni súlyos rakétatámadását, és ezért a portugál politikus nem léphet be az országba.

  • Ismét megszólaltak a szirénák a Libanon északi határához közeli településeken, amik rakétatámadásra figyelmeztetnek. Riasztást adtak ki Szafed, Kadita, Birijeh és Dalton településeken − írta meg a Times of Israel.

  • A The New York Timesnak nyilatkozó elemzők szerint úgy tűnik, Izrael készen áll a megtorló válaszcsapásra és arra, hogy sokkal erőteljesebben sújtson le Iránra, mint eddig bármikor.

    A lap azt írja, hogy Izrael és Irán évekig kerülte a közvetlen konfrontációt, mivel a zsidó állam titokban szabotálta Teherán érdekeit, és meggyilkolta annak tisztviselőit anélkül, hogy vállalta volna a felelősséget, Irán pedig arra bátorította szövetségeseit, hogy támadják meg Izraelt, miközben maga ritkán tette ezt.

    Most úgy tűnik, a két ország kész megkockáztatni egy közvetlen, elhúzódó és rendkívül költséges konfliktust.

    Yoel Guzansky, egy korábbi magas rangú biztonsági tisztviselő, aki az izraeli Nemzetbiztonsági Tanácsban az Irán-stratégiát felügyelte, elmondta, hogy egyetértés van Izraelben a katonák, a védelmi szakértők, az elemzők és a politikusok között, hogy Izraelnek erővel kell válaszolnia Irán támadására.

    Irán a Tel-Aviv körüli városok elleni támadással olyan küszöböt lépett át, amelyet Teherán korábban soha, még a korábbi, áprilisi rakétatámadása alatt sem, amely légi támaszpontokat célzott, de polgári területeket nem.

    Izraeli és amerikai tisztviselők elmondták, hogy Izrael még nem döntött arról, hogy pontosan hogyan reagáljon, mivel ezt befolyásolja majd az Egyesült Államok által nyújtott támogatás mértéke. Azt is hozzátették, hogy mindez a rós há-sána, a zsidó újév ünnepe után válhat világossá, amely pénteken napnyugtáig tart.

    Izrael ellentámadása várhatóan sokkal erőteljesebb lesz, mint az iráni ballisztikus rakéták első, áprilisi sorozatára adott válasza.

    A médiaspekulációk ellenére Izrael jelenleg nem tervezi, hogy csapást mér Irán nukleáris létesítményeire, többek közt azért is, mert ezek közül sok mélyen a föld alatt van, és nehéz lenne amerikai támogatás nélkül támadásba venni őket.

    Andreas Krieg, a londoni King’s College hadviseléssel foglalkozó szakértője elmondta, Izrael mindig is azt vallotta, hogy „az ellenséget keményebben kell ütni, mint ahogyan azok téged ütnek”, ugyanakkor hozzátette, hogy szerinte ez nem működik egy olyan rezsim esetében, mint Irán.

  • A jemeni húszik vállalják a felelősséget a Közép-Izrael elleni éjszakai dróntámadásokért. Közleményükben azt állítják, hogy több drónnal sikeresen eltaláltak egy „létfontosságú célpontot” Tel-Avivban − írja a Times of Israel.

    A húszi milícia szerint „elérte a célját” a Tel-Aviv elleni dróntámadás, bár az izraeli hatóságok részéről nem érkezett megerősítés. „A művelet sikeresen elérte a célját, mivel a drónok anélkül érték el a célpontokat, hogy az ellenség képes lett volna szembeszállni velük vagy lelőni őket” – mondta Yahya Saree katonai szóvivő.

    Az izraeli haderő korábban arról számolt be, hogy egy drónt lőtt le az izraeli légierő a tenger felett a zsidó állam középső partjainál. Nem sokkal később két további drónt azonosítottak a tenger felett, amelyek közül az egyiket lelőtték, a másik pedig a hadsereg szerint egy nyílt területen landolt. A második incidensnél Bat Yamban megszólaltak a szirénák, károkat nem okoztak a drónok.

  • A brit külügyminisztérium bejelentése szerint csütörtökön több, a brit kormány által bérelt járat indul, hogy hazaszállítsák állampolgáraikat Libanonból. A járatok a bejrúti nemzetközi repülőtérről indulnak, és addig folytatódnak, amíg a biztonsági helyzet lehetővé teszi − írta a Sky News.

    Szerdán több mint 150 brit távozott az országból, akik Birminghamben landoltak. David Lammy külügyminiszter azt nyilatkozta: „A közelmúlt eseményei megmutatták a libanoni helyzet ingatagságát. A Libanonban tartózkodó brit állampolgárok biztonsága továbbra is az első számú prioritásunk”. 

  • Az Izrael déli részén lévő Nevatim légibázisról szerdán készült műhold-felvételeken a kifutópálya közelében lévő épületsoron a tetőn keletkezett kár látható, valamint nagy törmelékdarabok is megfigyelhetők az épület körül szétszóródva. A károkat nem tudni pontosan, mi okozta. Az izraeli hadsereg nem reagált azonnal a műholdképekkel kapcsolatos megkeresésre − írta meg a Times of Israel.

    A Nevatim lgi bázison tárolja az izraeli légierő legfejlettebb repülőgépeit, köztük az amerikai gyártású F−35 Lightning II lopakodó vadászgépeket.

    Az izraeli hadsereg szerdán elismerte, hogy az iráni támadás során néhány légibázisát találat érte, de a csapásokat „hatástalannak” minősítették. A rakéták becsapódásai a hadsereg szerint irodaházakat és karbantartási területeket rongáltak meg a bázisokon. A vadászgépekben, drónokban, lőszerekben vagy más infrastruktúrában nem keletkezett kár.

  • A Fox News egy riportot tett közzé, amelyben Trey Yingst tudósított, amint az izraeli haderő behatolt Dél-Libanonba, és megtámadott egy Hezbollah-előőrsöt − írta meg a Times of Israel.

    „Az ilyen alagutakban és szobákban az izraeliek azt mondják, hogy iráni fegyvereket találtak, amelyeket először Szíriába, majd Dél-Libanonba csempésztek” − hangzik el a riportban, miközben egy sziklába vájt alagúton sétál végig a Hezbollah egyik közeli állásánál. Megjegyzi, hogy a csapatoknak aknamezőkön kellett átkelniük és nehéz terepen kellett átjutniuk, hogy elérjék a pozíciójukat.

  • Egy ember meghalt, egy másik pedig megsebesült a Gáza középső részén lévő Nuszejrát menekülttábor elleni rajtaütésben − számolt be az al-Dzsazíra.

    A támadás Deir el-Balahban történt, ahol egy izraeli helikopter tüzet nyitott egy sátorra, amelyben egy klinika közelében lévő iskolában élő menekülteket szállásolták el. Emellett heves tüzérségi tűzről számoltak be a Maghazi menekülttáborból is, szintén Gáza középső részén.

    Továbbá csütörtök délelőtt mintegy 25 rakétát lőttek ki Libanonból Felső-Galileára. Az izraeli hadsereg szerint a rakéták egy részét elfogták, és a becsapódásokat is azonosították.

  • A libanoni egészségügyi minisztérium szerint 46 ember meghalt és 85 megsebesült a szerdai izraeli támadások következtében − írta meg az al-Dzsazíra.

    A támadások Dél-Libanonban, a Bekaa-völgyben és a Libanon-hegységben történtek − áll a minisztérium közleményében. A csaknem egy éve tartó harcokban több mint 1900 ember halt meg és mintegy 9000 sebesült meg Libanonban, többségük az elmúlt két hétben.

  • Az izraeli haderő egy fegyverraktárra mért csapást a szíriai Lattakia kikötőváros közelében szerda éjszaka, a szír légvédelem lelőtte a rakétákat, majd egy helyi rádióállomás számolt be arról, hogy a támadás következtében kialakult tüzeket oltják a tűzoltók Dzsableh városában − írta meg a The Times of Israel.

    Az izraeli hadsereg kijelentette, hogy megakadályozza az Iránból a libanoni Hezbollah terrorcsoportnak szánt valamennyi fegyverszállítmányt, amelyet Szírián keresztül szállítanak.

  • Több helyen is tűz ütött ki Észak-Izraelben, miután a Hezbollah kora reggel rakétákat lőtt ki libanoni területről − jelentette az izraeli média. 

    Az izraeli tűzoltó- és mentőszolgálat a jelentések szerint eloltott egy erdőtüzet Haifában, bár a Shlomi erdőben keletkezett tüzet még nem sikerült megfékezni − írta meg a The Jerusalem Post.

  • Szerdán késő este izraeli légicsapás ért egy lakóházat a libanoni főváros központja közelében, ezen a héten már másodszor mért csapást Izrael Bejrút belvárosára. Legalább hat ember meghalt és hét megsebesült a Basura lakónegyedben − írta meg az AP News.

    A lakosság kénes szagról számolt be a támadást követően, és a libanoni állami Nemzeti Hírügynökség azzal vádolta Izraelt, hogy nemzetközileg tiltott foszforbombákat használt. Emberi jogi csoportok korábban azzal vádolták Izraelt, hogy a konfliktus sújtotta Dél-Libanonban fehér foszforos gyújtóbombákat vetett be.

    Bejrút déli külvárosaiban is több csapást jelentettek olyan területekre, amelyekre az izraeli hadsereg evakuálási figyelmeztetést adott ki. A Bejrút központjában eltalált területre nem vonatkoztak ezek a figyelmeztetések.