Orbán: Megbélyegzik Magyarországot

Az Európai Parlament előtt a Sargentini-jelentés

Vége
2018-09-11T135411Z 1828306375 RC17828F8C20 RTRMADP 3 EU-HUNGARY
Nyilas Gergely
Rovó Attila
Iván András
2018.09.11. 16:36

Összefoglaló

Az Európai Parlament elé került a zöldpárti Judith Sargentini vezetésével készült jelentés a magyar jogállamiság helyzetéről.
A keddi vitában Orbán Viktor is részt vett, azt mondta, megbélyegzik Magyarországot. Szerinte a jelentést megszavazó magyar képviselők jobban gyűlölik őt, mint amennyire szeretik a hazájukat.
Sargentini szerint az uniónk állapotáról szól a jelentése.
Frans Timmermans bizottsági alelnök szerint nem lehet a demokráciára hivatkozva semmibe venni a szabályokat.
A parlament várhatóan szerdán szavaz a jelentésről.
A jelentés elfogadásához azonban az EP kétharmadának támogatása kell, ez csak a Fideszt is magában fogalaló Néppárttal együtt lehetséges.
A hosszú folyamat vége akár Magyarország szavazati jogának felfüggesztése is lehet az EU alapszerződésének hetes cikkelye alapján, amelynek alkalmazására még nem volt példa az EU történetében.
Orbán szerint már előre döntés született Magyarország megbélyegzéséről.
Az EP szerint azonban ez nem így van, nem Magyarországot bélyegzik meg, itt arról van szó, hogy egy kormány követi-e az európai értékeket.
új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Branislav Škripek cseh nemzeti konzervatív képviselő arról beszélt, hogy eltérő vélemények vannak Európában belül, és negyven év elnyomás után azt remélte Európától, hogy véget ér az elnyomás rendszere. Ennek ellenére korlátozzák a szólásszabadágot Európában, amelynek az egyik áldozata Orbán. Orbán Viktor kisebb fenyegetés Európa számára, mint a baloldali és a liberális populisták, vélekedett.

  • "Orbán úr ön élen jár a totalitárius demokrácia felé vezető úton. Nem szabad, hogy olyan kormány legyen, amely szimpatizál illiberális demokráciákkal." – mondta Nadja Hirsch. a német liberális képviselő szerint remélhetőleg a CSU az EPP-n belül "nemet mond az illiberális demokráciára."

  • Európa egy remény, egy ígéret, egy idea, mondta a máltai, néppárti Roberta Metsola. „Európát úgy látom, mint a trumpi árnyékok és a putyini sötétség közötti világot. A szabad gondolatok és a kisebbségek védelme definiálja Európát, és ezeket mi képviseljük a világon.”

    Ha minden segítség ellenére továbbra is fenyegetik az európai értékeket, mint ahogy most Magyarországon történik, akkor föl kell lépni. A remény politikája és olcsó populizmus politikája között kell választani.

  • "Elismerést kellett volna kapnia Orbánnak a kerítésért, mert megállította a migrációt. A jelentés rasszizmusról, antiszemitizmusról beszél, ezt a rágalmazást visszautasítom" – mondta Balczó Zoltán. 

    A Jobbik képviselője szerint ugyanakkor a sajtó helyzete valóban aggályos, "jogos a kérdés, mennyire szabad ma Magyarország."

    Balczó ezzel együtt azonban mégis tartózkodni fog a szavazáskor: "Nem támogatom a migrációpárti jelentést, nem fogadom el a 7-es cikkely alapján indítandó eljárást, amely nem kormányt, hanem egy népet büntetnek." 

  • A holland szabadságpárti Auke Zijlstra szerint a jelentés támadás egy szuverén állam ellen. „Alapvetően helytelen, hogy az EP mint bíróság működik, és a nemzeti parlament fölé helyezi magát” – mondta. Ráadásul nem kielégítőek a jelentés indokai. Szerinte Orbán jobban védte Európát a migrációval szemben, mint az uniós intézmények.

  • A demokrácia nem olyan dolog, amit néha választunk, néha meg nem – mondta a svéd radikális baloldali Malin Björk. Orbán rendszere veszélyes a nők számára, és a más etnikumokhoz tartozók számára. „Erre nem építkezhet Európa. A civil társadalom harcol az ön elnyomása ellen. Az alapvető szabályok érvényesek mindenkire, ez legyen világos” – mondta.

  • "Nem feltétlenül baloldaliak a romák a politikában, miközben az önök egyik képviselője épp roma" – kelt Orbán védelmére Járóka Líviát megemlítve a független, brit James Carver, mielőtt Jörg Hubert Meuthen szólalt volna fel. A nacionalista AfD képviselője támogatásáról biztosította Orbánt.

  • "A jelentés szerzője azt kérdezte, milyen helyzetben is van az EU? Szerintem a felbomlás állapotában, épp az ilyen viták miatt. A szándék miatt, hogy ki akarjuk zárni az EU-val kapcsolatos vitáből Magyarországot. Önök akarják megosztani Európát.

    Orbán Európája, vagy Macron Európája?"

    – tette fel a kérdést a jobboldali lengyel képviselő, aki korábban a lengyel parlament elnöke is volt.

    Az EU szerződések második cikkelyében van, hogy mik az európai értékek: Marek Jurek szerint ez a nemzetek Európája, nem pedig az, amit most Orbánnal szemben követelnek.

  • Az LMP szerint a kormány súlyos hibái miatt nem lehet a magyar embereket büntetni, ezért az LMP nem támogatja a Sargentini-jelentés elfogadását - közölte Keresztes L. Lóránt, az LMP társelnök-frakcióvezetője keddi budapesti sajtótájékoztatóján.

    Az LMP országos elnöksége úgy döntött, hogy nem támogatja a Sargentini-jelentés és a kapcsolódó intézkedések elfogadását, és arra kéri a párt európai parlamenti képviselőjét, hogy azt szavazatával a holnapi ülésen ne támogassa" - jelentette be az LMP társelnöke. (MTI)

  • „Nagyon sajátos, Orbán úr, hogy azt mondja, hogy az EU rá akar erőszakolni dolgokat Magyarországra. Az ön országa volt az első, amely aláírta a lisszaboni szerződést” – emlékeztette a miniszterelnököt Sophie in 't Veld holland liberális képviselő.

    Mindannyian szavazókat képviselünk, modnta, és az ő szavazói azt kérdezik tőle:  „Én miért kell, hogy betartstam a szabályokat, Magyarország pedig miért nem? Miért adunk nekik támogatást?”

    „Kötelességünk, hogy önt elszámoltassuk, és betartassuk önnel azokat a szabályokat, amelyeket mindenki más is betart. Az EP erőteljes üzenete az, hogy  nem akarunk lemondani Magyarországról. Magyarország az európai család tagja” – jelentette ki Sophie in 't Veld.

  • "Ön egy kommunista. Az ön elvtársai tették tönkre az én hazámat. Van önnek bőr a képén, hogy minket demokráciából, jogállamiságból oktasson ki?" – kérdezte Szájer József a korábban felszólalt baloldali Vergiat-tól.

    Szájer szerint olyan kérdéseket vizsgál a Sargetnini-jelentés, amelyek nem tartoznak az EU-szerződések hatálya alá. "Ebben a több órás vitában Magyarország képviselője öt percet beszél, ez nem jogállam, az annak sárba tiprása" – mondta Szájer, aki szerint az is elfogadhatatlan, hogy a tartózkodó szavazatok nem számítanak be, önkényesen igazították a szabályokat úgy, hogy nagyobb esélyt kapjon a jelentés elfogadása."

    Szájer szerint tehát nem helyes a szabályok olyan átszabása, amely többséget még inkább erősíti.

    A cél, "hogy bosszút álljanak az illegális migrációt kerítéssel megállító Orbán Viktoron" – mondta Szájer.

  • A közös értékektől való elmozdulásról van szó az osztrák szociáldemokrata Joseph Weidenholzer szerint. Nem egy tagállam ellen fordulunk, hanem a közös értékeinket védjük, szögezte le.

    Nem játszhatunk a kivárás kártyájára. Világossá kell tennünk, hogy nem létezik illiberális demokrácia. Kelet-Európa egyszer már megtapasztalta ennek a valóságát. Akkor „népi demokráciának” hívták egy eufemizmussal.

  • De jelen van a parlamenti vitán Kovács Béla, aki továbbra is az EP képviselője.

  • A francia Nemzeti Front képviselője vette fel a fonalat, Nigel Farage után szintén Orbánt támogatva. Nicholas Bay szerint Sargentini állítása hamis, hogy Orbán lebecsülné az EP-t, elvégre harmadszor jött el vitázni a képviselőkkel. 

    Bay szerint Magyarországon véleményszabadság van, – miközben Franciaországban a parlamentben 577 képviselőből csak 7 helyet kap a Nemzeti Front 15 százaléknyi szavazat mellett –, az igazságszolgáltatás is működik Magyarországon elvégre sok döntését kritizálja Orbán. "Nemzetek Európáját akarunk" – mondta Bay.

  • Két miniszterelnök látogatott ma az Európai Parlamentbe, és az általuk képviselt két értékrend között kell választani Európában Morvai Krisztina szerint. Azok között az értékek között, amelyeket a radikális baloldali, az EU által Morvai szerint térdre kényszerített Alexisz Ciprász görög miniszterelnök képvisel, és amelyeket Orbán. 

    Morvai Krisztina felsorolta Magyarország érdemeit: ellenáltunk a külföldi bankok gazdagodásának, hazaküldtök a Nemzetközi Valutaalapot, nemet mondtunk a tömeges migrációra, óvjuk és védjük a keresztény európai gyökereket és értékeket. Jövő májusban válasszanak az európai szavazók, mondta végül.

  • A hetes cikkes eljárás remek kampányolási lehetőséget biztosít minden politikusnak, aki hozzászól, de kétséges, hogy bármilyen érdemi változást hozna. Ráadásul egy nagyobb, európai politikai játszmának az egyik felvonásává vált. Magyarország inkább ürügy a vitára, ami nem róluk szól.

  • „Hála istennek, legalább egy európai kiáll Európáért, a népéért és a kultúrájáért!” – kezdte Nigel Farage, a Brit Függetlenségi Párt (UKIP) képviselője.

    Senki nem szavazott soha Timmermansra, ezért nem is lehet elmozdítani, és ő kritizálja a bírák elmozdítása miatt a magyar kormányt. Megemlítette, hogy ez ugyanaz a testület, amelyik a bizottsági elnök barátját, Martin Selmayrt egyáltalán nem átlátható módon „magasabbnál magasabb polcokra helyezi.”

    A limitált szuverenitás brezsnyevi doktrínáját próbálják feléleszteni a hetes cikkel az EU-ban Nigel Farage szerint. „Meg akarják fosztani önöket a szavazati jogoktól, az európai forrásoktól, csak azért, mert volt mersze kiállni Soros György ellen, aki 15 milliárd dollárral próbálta a nemzetállamokat romba dönteni” – vélekedett.

    „Ma nem az országát sértették meg, hanem önt! – mondta Orbán Viktornak. – Kérem, csatlakozzon a Brexit klubjához, nagyon jól fogja érezni magát!”.

  • "Nem a magyar nép elítéléséről van szó, csak a csatlakozási elvek tiszteletben tartásáról" – mondta Marie-Christine Vergiat. Az Egységes Európai Baloldal/Északi Zöld Baloldal képviselője szerint a szerdai szavazás mindent eldönt majd.

  • Philip Lamberts, a Zöldek frakcióvezetője felolvasta az EU-s szerződésnek az európai értékeket felsoroló pontját: Európa az emberi méltóság, a demokrácia, a jogállamiság, az emberi jogok, a kisebbségek jogainak betartásán alapul. A nepotizmus, a vallásszabadság megsértése, a civil társadalom ellehetetlenítése egyértelműen megsérti ezeket az értékeket.

    Ha Orbán keresztény, akkor hogyan lehetséges, hogy nem táplálja a menedékkérőket? – kérdezte a miniszterelnöktől.

    Megjegyezte, ahogy korábban frakciótársa, Judith Sargentini is, hogy ha most döntenének Magyarország felvételéről az EU-ba, nem vennék föl. Ugyanis az EU jogokat, lehetőségeket, támogatást ad, de a tagság kötelezettségekkel is jár, mutatott rá. 

    Kikérte magának az EU nevében, hogy Orbán a Szovjetunióhoz hasonlítja az Európai Uniót, hiszen az EU nem küldött soha tankokat Magyarországra.

    Aztán üzent az Európai Néppártnak: Orbán sokáig fekete bárány volt a pártjukban, most pedig ő akarja diktálni az irányvonalat. Mit akarnak, a szélsőjobbal akarnak közös kampányt, vagy velük akarnak kormányozni? – kérdezte tőlük.

  • "Legyünk őszinték: ilyen körülmények között ma lehetetlen lenne, hogy ilyen körülmények között az EU-joz csatlakozzon Magyarország" – mondta Guy Verhofstadt. Én szeretem Magyarországot. Ön nem Magyarország, hanem egy politikai párt képviselője. Magyarország sokkal több, mint ön" – mondta az ALDE, a liberálisok frakciójának vezetője.

    Ma az EU túléléséről van szó. Orbán és Barátai az EU életképességét teszik próbára, ezt nem engedhetjük meg – mondta Verhofstadt, elismertve, hogy az EU keresztény értékekre építette az EU-t "Minden ember egyenlő, rassz, bőrszín, osztály, vagy szakmára tekintet nélkül." – idézte Robert Schumannt a liberális politikus. A kereszténység tehát nem kirekesztő, destruktív, márpedig Orbán értelmezése ilyen – közölte Verhofstadt, aki szerint Orbán a megosztás magvait akarja elvetni az EP-ben.

  • "Az európai polgárok szabadságát megvédeni az EP legfőbb kötelessége, kormányoktól függetlenül" – mondta Udo Bullmann. Az osztrák képviselő a Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetsége frakció vezetőjeként kijelentette: a viták régi keletűek Orbánnal, de a konstruktív vita nem vezetett eredménye.

    "Ön a szimbóluma az EU legkorruptabb rendszerének" – mondta Bullmann az OLAF-jelentésre hivatkozva. "A pályázatok több mint 30 százalékánál egyetlen pályázó jelentkezik, például Orbán veje" – közölte az osztrák képviselő. "Ennek a korrupt rendszernek véget kell vetni, a sajtó nem nyomható el tovább, azt várjuk, hogy Magyarország térjen vissza az európai értékek útjára." Bullmann arra kérte az EPP-frakció tagjait, "döntsenek Európa mellett, ne pedig a korrupció mellett."

  • „Ismét támadunk egy demokratikusan megválasztott kormányt” – mondta Ryszard Legutko, az Európai Konzervatívok és Reformerek lengyel képviselője a Jog és Igazságosság (PiS) pártból. „Valaki megválasztotta ezt a kormányt, és ez nem Hófehérke volt és a hét törpe” – jegyezte meg.

    Legutko utána arra tett egy megjegyzést, hogy Frans Timmermans valószínűleg szívesen átvenné az irányítást Magyarországon és Lengyelországon is.

    Szerinte elfogult a Sargentini-jelentés, de ez nem meglepő, mert az anti-Fidesz csoportokból származó információra épül. Ez pedig egy általános gyakorlat, ugyanez történt Lengyelország esetében.

    „Az egésznek a jó oldala az, hogy a vita nem produktív, hiszen mindegyik ilyen látványos előadás, amikor Lengyelországot támadják, akkor a kormányom támogatottsága igencsak megugrik. Azt gyanítom, hogy ugyanez fog történni Magyarországon is” – mutatott rá Legutko.

    „Ezért nagyonis elképzelhető, hogy a jelentés szerzői rejtőzködő támogatói önnek” – mondta végül Orbán Viktornak.

  • Manfred Weber az Európai Bizottságnak is címzett néhány barátságos szót. „Mindig támogattuk a vitát, és támogattuk Viviane Redinget és Timmermans urat is” – mondta, a mostani és a múltbeli kötelezettségszegési eljárásokra utalva.

    A múltban is Magyarország mindig készen állt a kompromisszumra, emelte ki Weber.  Még az alkotmányt is hajlandó volt megváltoztatni. Ha viszont a magyar kormány nem akarja megoldani a jelenlegi kérdéseket, akkor a 7.1-es eljárás keretében kezdett párbeszédre lehet, hogy szükség van. „Szeretném, ha a Tanácsban is párbeszédet folytathatnánk. Most politikai ellenfelek csatája folyik, és a hetes cikkről szóló eljárás nem érte el a politikai vezetők szintjét” – mondta. Ennek változnia kell szerinte.

    Az egoizmus, a partnerség, dogmatizmus, egység, mindezek a kérdések terítékre kerülnek ebben a vitában. „Eddig soha nem kellett döntenem, mert hídépítő akarok lenni, ez a politikai DNS-em része” – tette hozzá, a saját személyes kampányát építve az Európai Bizottság elnöki székére.

    Végül Romániát is szóba hozta. „Nem Budapesten, hanem Bukarestben voltak óriási tüntetések ezen a nyáron, és a rendőrségnek is föl kellett lépnie. A kormány visszaélt a többségével, amikor meg akarta büntetni a korábbi kormány politikusait” – emlékeztetett, és megkérdezte, hogy egyetért-e a ház azzal, hogy ezzel a témával is foglalkozzon.

  • Vissza kellene térni a tartalmi kérdésekhez Manfred Weber, az Európai Néppárt frakcióvezetője szerint. A frakció nem érti, hogyan lehet az, hogy a CEU kritikus helyzetbe került Budapesten, és nem adhat ki diplomát, miközben a tudomány szabadsága alapvető érték az Európai Unióban? – mondta.

  • "Megbélyegezni akarnak egy országot és egy népet. Súlyos felelősséget vesznek magukra, amikor az EU történetében először egy népet ki akarnak rekeszteni az európai döntésekből."

    "Vannak és lesznek is még vitáink. Különbözőképp gondolkodunk a nemzeti kultúrák szerepéről, másképp fogjuk fel a család lényegét, és homlokegyenest mást vallunk a migrációról.

    De a különbségek nem adnak okot, hogy egy országot kirekesszenek a döntésekből. Mi sosem vennénk magunkra, hogy kirekesszük azokat, akik nem értenek egyet velünk" – mondta Orbán, ezzel nevetést kiváltva az EP egyes padsoraiban.

    "Az Európai Parlamentnek mi vagyunk a legsikeresebb pártja – bosszút állni azért, amiért nem a szocialistákat, liberálisokat választották az emberek, nem demokratikus és nem európai” – mondta Orbán.

    "Ez a jelentés felrúgja az évekkel ezelőtt megkötött megállapodásokat. Ha ezt megteszik, az az Unióra és a konstruktív párbeszédre is csapást mér. Minden országnak joga, hogy eldöntse, miként rendezi be az életét saját határain belül."

    „Kerítést építettünk és megállítottuk az illegális migránsok százezreit." Orbán szerint ezt kifogásolni azt jelenti, hogy az EU el akarja ítélni saját határőreit. 

    "Magyarországot azért akarják elítélni, mert úgy döntött, nem lesz bevándorlóország."

    "Tisztelettel tájékoztatom önöket: akármilyen döntést hoznak is, Magyarország nem enged a zsarolásnak, megállítja az illegális migrációt, védeni fogja a jogait, ha kell, önökkel szemben is."

  • Ha ellehetetlenítjük a civil szervezetek munkáját, az az alapértékekkel ellentétes – szögezte le Manfred Weber, a Fidesz európai parlamenti frakciójának vezetője. A migránsok elleni kampány kapcsán azt mondta: ha általános módon támadunk egy vallást, akkor a dzsihadisták útjára lépünk. Nagyon fontos, hogy az emberi jogok mellett álljunk ki, és ne a keresztények jogai mellett.

  • "Tudom, hogy önök már kialakították az álláspontjukat, tudom, hogy a jelenlévők többsége a jelentést meg fogja szavazni."

    "Önök nem egy kormányt, hanem egy országot és egy népet fognak elítélni" – mondta Orbán, morajlást kiváltva a parlamentben.  "Azt a népet, amely ezer éve tagja a keresztény európai népek családjának. Amely munkájával, és ha kellett, vérével járt hozzá Európa védelméhez."

    Az az országot ítéli el, amely" felvette a harcot a világ legnagyobb hadserege, a szovjetek ellen" – mondta Orbán, vélhetően 1956-ra, nem pedig a második világháborúra utalva.

  • Múlt héten vita kerekedett abból az Európai Parlamentben, hogy pontosan hogyan kell számolni a szavazatokat a Sargentini-jelentésről. A szavazatot leadó képviselők kétharmadának kell jóváhagynia a jelentést, ahhoz, hogy az az egész Európai Parlament hivatalos véleményévé váljon. Felvetődött a kérdés, hogy aki tartózkodik, az vajon szavazatot ad-e le.

    Az Európai Parlament jogi szolgálata elé került a kérdés, akik rámutattak, hogy az EP sosem számolja be a tartózkodásokat az összes szavazat közé, csak az „igen” és a „nem” voksokat veszi figyelembe, és ez most is így lesz.

  • Egy demokratikus miniszterelnök nem a tetteseket, hanem a nőket védi – mondta Maria Noichl az esélyegyenlőségi szakbizottságtól. Szerinte a nők jogait védő isztambuli egyezményt is alá kellene írnia Magyarországnak. Ennek hiányában a nőket nem illetik meg azonos jogok. A nők jogai nem képezhetik alku tárgyát Európában – mondta.

  • Az Európai Bizottság nevében Timmermans megköszönte, hogy Sargentini ilyen elkötelezetten dolgozott a jelentésen.

    Az EU nem létezhet az alapjogok és értékek tisztelete nélkül. Az Európai Bizottság sajnos egyetért azokkal az aggályokkal, amelyeket a jelentés megfogalmaz, jelentette ki.

    Kiemelte a romák helyzetét, a korrupciót, a bíróságok munkájának szabályozását. A civil társadalom, a tudományos élet szabadsága alapvető feltételek a társadalom működéséhez, mondta.

    Az uniós szabályok előírják, hogy a tagállamok biztosítsák a tranzitzónában tartózkodó személyek alapvető szükségleteit, ez azt is jelenti, hogy élelemmel kell őket ellátni. Ez a keresztény hozzáállás is, tette hozzá Timmermans.

    A legmagasabb pénzügyi korrekció tárgyává vált Magyarország a többi tagállammal összehasonlítva, emelte ki.

    Az államigazgatásban csökkennie kellene a favoritizmusnak, és ügyészségi munkával kell föllépni a korrupció ellen, mutatott rá.

    Timmermans felsorolt néhány ügyet, amelyben már indult kötelezettségszegési eljárás Magyarország ellen. Például a roma gyerekekkel szembeni diszkrimináció miatt, amelyben strukturált párbeszéd folyik a magyar kormánnyal.

    A Bizottság elkötelezett, hogy fenntartsák az unió alapvető értékeit, és további lépésektől sem riadunk vissza, ha szükség van rá. Megígérem, hogy nem leszünk kíméletesek, fejezte be.