A legjobb smink és haj kategória idei szinte összes versenyzője újoncnak számít az Oscar-gálán. A kilenc díjra esélyes Nyugaton a helyzet változatlan jelöltjei, Heike Merker és Linda Eisenhamerová sminkesek is először kerülhetnek az aranyszobor közelébe. Előbbi a Felhőatlasz és A Grand Budapest Hotel filmeken dolgozott korábban, míg utóbbi a Pókember: Idegenben és A tolvajok hadserege produkciók stábjához tartozott. A Batmanben látható sminkeket megvalósító jelöltek egy része már a tapasztaltabb oscarozók közé tartozik. Naomi Donne az 1917 és a Szörnyella filmekért már kapott Oscar-jelölést, ahogy az Amerikába jöttem 2. sminkese, Mike Marino is. Egyedül Mike Fontaine az, aki elsőként kap lehetőséget a trófeát megnyerésére.
A Fekete Párduc 2. sminkese, Joel Harlow szinte hazajár az Oscar-gálára, mivel mindamellett, hogy a 2009-es Star Trekkel már bezsebelt egy aranyszobrot, két másik jelölése is volt (A magányos lovas, Star Trek: Mindenen túl). Sőt, több olyan filmen is dolgozott, amelyben Johnny Depp szerepelt, köztük A Karib-tenger kalózai: Holtak kincse és A rumnapló produkciókon. Míg a Fekete Párduc 2. fodrásza, Camille Friend – akit nevezhetünk sztárfodrásznak is, mivel számtalan hírességgel dolgozott eddig együtt – elsőként kapott Oscar-jelölését, holott olyan alkotások kötődnek a nevéhez, mint a Dreamgirls, a Tenet, az Aljas nyolcas és A karate kölyök. Az Elvis Presley életén alapuló Elvis című film egyik jelöltje, Mark Coulier sminkes már annál többeknek lehet ismerős, mivel a Harry Potter összes részén dolgozott. Bár Oscar-díjat ezen alkotásokkal nem érdemelt ki, a Vaslady és A Grand Budapest Hotel filmekért egy-egy aranyszoborral díjazták. A szintén Elvisen dolgozó Jason Baird maszkmester az első Oscar-jelöltek közé tartozik – ő már egy BAFTA-díjat bezsebelt a filmért –, míg az olasz származású sminkes, Aldo Signoretti háromszor kaphatott volna már aranyszobrot az Il divo, a Moulin Rouge! és az Apocalypto produkciókért.
Brendan Fraser visszatérő filmje, A bálna sokat köszönhet a stáb smink- és hajrészlegének, mivel a színész külalakját teljesen el kellett változtatni a szerep kedvéért. Az alkotás jelöltjei ugyanakkor Adrien Morot leszámítva még Oscar-szűznek mondhatóak. A sminkes Morot a Barney és a nőkért 2010-ben már elnyert egy Oscar-díjat, viszont jelölttársai, Judy Chin sminkes és Anne Marie Bradley fodrász eddig még jelölést sem kaptak. Előbbi a West Side Story, a Kisasszonyok és a Pénzes cápa filmeken dolgozott, míg utóbbi nem túl ismert produkciókhoz adta a nevét.
Köszönjük, hogy velünk tartottak. Összefoglalónkat hamarosan olvashatja az Indexen, illetve fotókat is mutatunk még az eseményről.
Jimmy Kimmel az utolsó díj átadását követően még szívélyesen elköszönt, majd a színpadról levonulva egy táblához ment, amelyen ez a felirat állt: „Az incidens nélkül eltelt gálák száma”, és egy lapot felfordítva az egyest helyezte el ott. Utalva ezzel a múlt évi díjátadóra, amelyen Will Smith vitte el a show-t pofozkodásával.
Ok, I’ll admit it, Jimmy Kimmel’s send off was pretty damn funny…#Oscars #AcademyAwards pic.twitter.com/j7vKwuUXNd
— John Ziegler (@Zigmanfreud) March 13, 2023
Tarolt a Minden, mindenhol, mindenkor, ugyanis a 11 Oscar-jelölésből 7 díjat is megnyert. Pedig nem volt könnyű dolga, ugyanis közönségkedvenc blockbusterekkel, zseniális drámákkal és egyéb csodálatos alkotásokkal versenyzett.
A legjobb filmek kategóriájában esélyes volt még:
Michelle Yeoh élete első Oscar-díját vehette át a Minden, mindenhol, mindenkor című filmben nyújtott alakításáért. Utoljára húsz éve nyert nem fehér bőrű színésznő. Yeoh rögtön első mondatával utalt is erre, ugyanis minden olyan kisfiú és kislány nevében köszönte meg a filmet, akik „úgy néznek ki, mint ő”. Rajtuk kívül a rendezőkhöz hasonlóan ő is az édesanyáknak köszönte még meg a díjat.
Jelöltek voltak még a kategóriában:
Halle Berry és Jessica Chastain adta át a legjobb férfi főszereplőnek járó Oscar-díjat Brendan Frasernek A bálna című filmben nyújtott elképesztő alakításáért. A színész azonnal könnyekben tört ki, és úgy fogta az aranyszobrot, mintha attól várná a visszaigazolást, hogy ami történik vele, az a valóság.
A kifejezetten erős mezőnyben jelöltek voltak még a kategóriában:
Egymás után nyeri a díjakat a Minden, mindenhol, mindenkor. A közösségi médiában máris futótűzként terjed a produkció egyik jelenete. A kommentelők szerint ez a rész már önmagában díjat érdemelne.
EVERYTHING EVERYWHERE ALL AT ONCE WINS BEST FILM EDITING #Oscars pic.twitter.com/7IzWAE6Eo6
— Zoë Rose Bryant (@ZoeRoseBryant) March 13, 2023
Daniel Kwan és Daniel Schienert a Minden, mindenhol, mindenkor című filmért vehették át az elismerést. Az Oscar-díjat Nicole Kidman adta át a „Danieleknek”. A díjat első körben stílusosan az édesanyáknak köszönték meg. Na nemcsak az Oscar-klisé miatt, hanem mert a film központi konfliktusát egy anya-lánya viszony adja.
Jelöltek voltak még a kategóriában:
Paul Rogers veheti át a legjobb vágásért járó trófeát a Minden, mindenhol, mindenkor filmben végzett munkájáért. A szakember idén a BAFTA-díj-átadón egyébként már nyert a produkcióval. Rogers a színpadon elmondta, hogy a produkció a második film, amin valaha dolgozott – a végeredmény ehhez képest meghökkentően jóra sikeredett.
John Travolta könnyek között jelentette be a gála In Memoriam szekcióját, amellyel az elmúlt évben elhunyt filmes szakemberekről emlékeztek meg, köztük Olivia Newton- Johnról, Kirstie Alley-ről, Irene Caráról, Gina Lollobrigidáról és Vangelisről. A színészt nagyon mélyen érintette pályatársa, Olivia Newton-John halála, akivel együtt szerepelt a Grease című filmben.
Írhatnánk, hogy meglepődtünk, de ez nem lenne igaz, az indai RRR betétdala, a Naatu Naatu ugyanis az elmúlt hetekben egyszerűen letarolta az internetet, nemrégiben pedig még egy Golden Globe-díjat is bezsebelt, ugyancsak a legjobb betétdal kategóriában. A zenéért M.M. Keeravani, míg a dalszövegért Kanukuntla Subhash Chandrabose felelt, kiknek egyaránt ez volt az első jelölésük, a kezdők szerencséjével élve pedig azt egyből szoborra is tudták váltani.
Rihanna is fellépett a díjátadón, a produkció közben pedig szerelme, Asap Rocky bíztatta az énekesnőt.
It’s Asap Rocky always cheering her on for me😍😩🥹🤩 #Oscars2023 #Oscar #Oscars pic.twitter.com/PV1j5zlwYb
— Janelle (@JanelleKendraa) March 13, 2023
Kiosztották a legjobb hang nyertesének járó szobrot, a győztes a Tom Cruise nevével fémjelzett Top Gun: Maverick című film. A produkcióban megjelenő hangzásvilágért Mark Weingarten, James H. Mather, Al Nelson, Chris Burdon és Mark Taylor felelt. A színész, aki egyben a film producere is, ugyan ismeretlen okokból nincs ott a gálán, de minden bizonnyal örül, hogy az alkotás egy Oscar-díjat már bezsebelt.
A legjobb adaptált forgatókönyvért járó aranyszobrot a Women Talking írója, Sarah Polley kapja, akit a kritikusok a legesélyesebbnek tartottak a kategória megnyerésére. Nem először jelölték egyébként Oscar-díjra, mivel 2008-ban az Egyre távolabb forgatókönyvéért már lehetősége volt trófeára váltani jelöltségét. Idén szintén a Women Talking kapcsán szállhatott harcba a Golden Globe-díj-átadón a legjobb forgatókönyvek között.
A legjobb eredeti forgatókönyv kategóriában Daniel Kwan és Daniel Scheinert, a Minden, mindenhol, mindenkor írói győztek. Ebben a kategóriában csak férfiakat, ezen belül két duót jelöltek.
A színpadon Rihanna, akit a Super Bowlos visszatérése után az Oscar-gálán való fellépésre is felkértek. Az énekesnő a legjobb eredeti betétdal kategóriában jelölt a Fekete Párduc 2.-ben felcsendülő Lift Me Up dalért. Nincsenek kétségeink afelől, hogy ugyan albumot már évek óta nem adott ki, a hangja még mindig páratlan.
Rihanna performs "Lift Me Up" at the #Oscars. https://t.co/ndiKiHfmID pic.twitter.com/cyESzOZnmm
— Variety (@Variety) March 13, 2023
Elizabeth Banks a színpadra menet majdnem elesett, mivel megbotlott a ruhájában, majd a hangja is elment, miközben bejelentette a legjobb vizuális effektusoknak járó díjat – egy medve társaságában.
Bejött a papírforma, James Cameron nagy visszatérése, az Avatar: A víz útja kapta ugyanis a legjobb vizuális effektekért járó Oscar-díjat. A film látványvilágán Richard Baneham és Joe Litteri is dolgozott, előbbinek ez a második, míg utóbbinak az ötödik aranyszobrocskája. Baneham korábban az első Avatar-film miatt kapott elismerést, míg Litteri az Avatar, a King Kong, A Gyűrűk Ura: A két torony, illetve A Gyűrűk Ura: A király visszatér című filmek miatt. A projektben Eric Saindon és Daniel Barrett is részt vett, akik korábban ugyan kaptak már jelölést, de díjat még soha.
Háború még nem volt ilyen sikeres, sorra osztogatják a Nyugaton a helyzet változatlan című filmnek a díjakat. Ez már a negyedik az este folyamán.
Jelöltek voltak még a kategóriában:
Christian M. Goldbeck és Ernestine Hipper bezsebelték életük első Oscar-díját, a filmakadémia ugyanis úgy döntött, hogy a netflixes Nyugaton a helyzet változatlannak adják a legjobb látvány- és díszlettervezésért járó Oscar-díjat. Előbbiért egyébként Goldbeck, míg utóbbiért Hipper felelt.
Lady Gaga a sokat mutató fekete Versace-ruhát egy fekete pólóra és nadrágra cserélte. Az énekesnő a Hold My Hand című dalt adta elő, amely a Top Gun: Maverickhez íródott. Nem ez volt Gaga legerősebb produkciója, cserébe majdnem elsírta magát éneklés közben.
"You might find that you can be your own hero, even if you feel broken inside." Lady Gaga introduces her performance of "Hold My Hand" at the #Oscars. https://t.co/ndiKiHeOT5 pic.twitter.com/n04D232RP0
— Variety (@Variety) March 13, 2023
Charlie Mackesy, a The Boy, the Mole, the Fox, and the Horse című könyv szerzője, illetve az abból készült film producere, Matthew Freud nyerték a legjobb animációs rövidfilmért járó Oscar-díjat. Az alkotás egy olyan kisfiú történetét igyekszik bemutatni, akinek nincs más vágya, csak hogy biztonságos otthonra leljen, és ebben különböző állatok is a segítségére vannak. A jelölteknek ez az első Oscar-díjuk.
Elizabeth Olsen és Pedro Pascal adta át a legjobb rövid dokumentumfilmnek járó aranyszobrot, amit Az elefántsuttogók nyert.
A kategóriában jelöltek voltak még:
Antonio Banderas és Salma Hayek adják át a díjat Edward Bergernek, aki a legjobb nemzetközi filmnek járó Oscar-díjat kapja az 1929-ben megjelent Nyugaton a helyzet változatlan című regény filmadaptációjáért, ami összesen kilenc jelölést kapott a díjátadón.
A produkció ifjú német katonák élet-halál harcát mutatja be az I. világháború alatt, hűen ábrázolva, milyen áldozatokkal is jártak akkoriban az országok között dúló harcok. Németország egyébként negyedjére tudott nyerni ebben a kategóriában, mivel korábban az 1979-es A bádogdob, a 2002-es Hontalanul Afrikában és a 2006-os A mások élete filmekkel már aranyszobrot vihettek haza.
A Fekete Párduc 2. jelmeztervezője, Ruth Carter ismét a legjobb jelmeztervezésért vihet haza elismerést az Oscar-gáláról. 2018-ban ő lett az első afro-amerikai, aki nyerhetett ebben a kategóriában, azonban Carter az idei győzelmével duplázott. Több mint negyven produkció kötődik a nevéhez, köztük az Amerikába jöttem 2. és a Marshall – Állj ki az igazságért! című filmek.
Az est egyértelmű meglepetés- és sztárvendége Jenny, a szamár A sziget szellemei című filmből, akit a gála egy pontján Jimmy Kimmel kísért fel a színpadra. Mindenkinek elkélne otthon egy terápiás szamár...
Első Oscar-díját hozta el A bálna a legjobb smink és haj kategóriában a film két jelöltjének is. A többek között a West Side Storyn dolgozó Judy Chin sminkes és az újoncnak számító fodrász, Anne Marie Bradley először kaptak lehetőséget a filmakadémiától, hogy aranyszoborral térhessenek haza, ami valóra is vált. Míg a kategória harmadik jelöltje, Adrien Morot már másodjára győzedelmeskedik, először a 2010-es Barney és a nőkkel érdemelte ki a trófeát.
Ugyan a jelöltek mindegyike köszönetet szeretett volna mondani a díjért, viszont Judy Chint valamiért lekeverték, így az ő száján csak egy köszönöm csusszanhatott ki.
Son Lux, David Byrne és Stephanie Hsu adták elő a Minden, mindenhol, mindenkor című filmből a This Is A Life című dalt. Az előadás egy pontján David Byrne virsliujjakat villantott, ami nem véletlen. Ugyanis a filmben bemutattak egy olyan univerzumot, ahol mindenkinek virsli-szerű, indokolatlanul hosszú ujjai vannak. Aki még nem látta a filmet, már csak ezért is érdemes megnézni, és senkit se tántorítson el a gálán előadott, kifejezetten hamiskás és unalmas dal.
David Byrne (@DBtodomundo) & @sonlux performing their #oscars nominated song “This Is a Life” from #EverythingEverywhereAllAtOnce with Stephanie Hsu! 🍩 pic.twitter.com/X8CH6NKTMh
— Nonesuch Records (@NonesuchRecords) March 13, 2023
Ééés a legjobb operatőri munkáért járó Oscar-díjat nyeri, James Friend, aki az idei gála egyik slágerfilmjének, a kilenc jelölést kapó Nyugaton a helyzet változatlannak az operatőre. Friend a háborús filmmel ebben az évben a BAFTA-díjátadó legjobb operatőrnek járó elismerést is bezsebelte.
Friend köszönőbeszédében elmondta, bár neki ma nincs születésnapja, mégis azt érzi, mintha az lenne.
Az An Irish Goodbye című filmecske nyerte meg a legjobb rövidfilm kategóriát. A színpadon a szülinapos főszereplő, James Martin vette át a díjat.
Kiosztották a legjobb dokumentumfilmnek járó díjat, amelyet idén a Navalnij nyert. Mondhatnánk, hogy meglepődtünk, de nem igazán... A díjat Alekszej Navalnij felesége vette át, hiszen a címszereplő börtönben ül.