Látványos, de ostoba lett az Elysium

Míg az Avatar 2009-ben végletesen megosztotta a világot, az ugyanebben az évben bemutatott District 9-t a nézők és a kritikusok is az évtized egyik legjobb sci-fijének kiáltották ki. Az addig teljességgel ismeretlen Neil Blomkamp hollywoodi profikat leiskolázva ötvözte a dél-afrikai apartheid romjain vegetáló társadalom feszültségeit a bevándorlók problémájával és a régi vágású, intelligens sci-fikkel. Nem csoda, ha mindenki hasonlóan gyomron vágó élményt várva ült be a rendező legújabb filmjére, ami az óriási elvárások miatt eleve nem lehetett jobb a District 9-nál.

Azért persze nem olyan rossz film az Elysium. A 2150-es évek robotrendőrös társadalma nyomasztóan idegesítő, az űrhajók és a tuningolt Mad Max-autók kellemesen leharcolt ócskavasak, az energiafegyverek nagyot szólnak és látványosan rombolnak, Blomkamp felfedezettje, Sharlto Copley pedig (aki ezúttal a gonosz oldalon áll) most is zseniálisat alakít.

Maga a történet azért valljuk be, nem sok meglepetést okoz azoknak, akik már látták az eddigi Elysium-trailereket. A távoli jövőben a nagyon gazdag kevesek paradicsomi állapotok között, makkegészségesen élnek az Elysium nevű luxusűrállomáson, ahol ismeretlen fogalom a rák, a szívinfarktus, a bűnözés és az erőszak. A nincstelenek milliói viszont a túlnépesedett Föld posztapokaliptikus gigavárosaiban nyomorognak egy rakás biztonsági droid és önjelölt gengsztercézár zsarnoksága alatt, ahol mindennapos dolog, hogy pár száz ember meghal valami betegség vagy lövöldözés miatt.

De amíg a szerencsétlen földlakók rabszolgaként robotolnak az elnyomó rezsim működését biztosító hadiipari üzemekben, addig a gonosz embercsempészek egy egész high tech maffiahálózatot építettek ki arra, hogy a csórók utolsó centjeit is elszedhessék egy Elysium felé tartó űrbárkára szóló útért cserébe. Ahol a retúrjegy nincs is biztosítva, mivel az illegális bevándorlókat már azelőtt lelövik vagy kitoloncolják, hogy meggyógyulhatnának egy ráktalanító szuperágyban.

A mesterséges világ jólétben élő fehéreit és a sötétebb bőrűek végtelen sátorvárosait bemutató alapfelállásban nem nehéz ráismerni a rendező életét és világlátását alapjaiban meghatározó dél-afrikai apartheid rendszerre. Igaz, a kötelező hollywoodi polkorrektség jegyében a feketéket Blomkamp mexikóiakra cserélte, hogy az amerikai nézők számára is azonnal érthető legyen a mélyszegénységből a Kánaánnak hitt űrállomásra menekülő, illegális bevándorlók és a határsértőket harci droidokkal hazazavaró (vagy épp húscafattá rakétázó) rezsim közötti, szájba rágott feszültség.

A rendező a District 9-ban egy olyan hős segítségével tett igazságot, aki sosem akart világmegmentő lenni, ám az események (pontosabban: egy gyermekét féltő szülő) végzetszerűen erre az útra terelték. Ez a bevált recept az Elysiumban is jól működik. A robotgyűlölő exbűnöző (Matt Damon) ironikus módon épp a szegényeket gumibotozó droidokat szereli össze napi 8 órában, ám egy munkahelyi baleset után csak úgy tudják megmenteni az életét egy gengszterfőnök (Wagner Moura) zugklinikáján, hogy mindenféle masinákat építenek bele.

És ha már úgyis gyerekkora óta az Esyliumra akar menni, az embercsemépeszek adnak neki pár szuperpuskát, hogy szétcsaphasson a robotok között. Ám a luxusűrbázis haragos tekintetű védelmi minisztere (Jodie Foster), aki profi politikusbűnözőként játssza a maga kis hatalmi harcait odafenn, ráereszti hősünkre a saját kiborgját, a félőrült Krügert (Sharlto Copley).

Egy ilyen ígéretes falansztervilággal és alapsztorival elvileg minden adott lehetne a sikerhez. Az Elysium mégsem áll össze működő egésszé, mert a néző ahelyett, hogy a vásznon dübörgő űrhajókat és az anyacsavarokká robbantott robotokat bámulná, folyamatosan az elkent részletek és a dramaturgiai lyukak miatt mérgelődik.

Miért akarnak a szegények ennyire görcsösen feljutni az Elysiumra, ha tudják, hogy a militarista védelmi miniszter úgyis lelövi az űrhajójukat? Megéri nekik egy szuperkórházba betörve meggyógyítani egy rákos kislányt, ha közben 30 másik földlakót kivégeznek? Ha ennyi harci robotot szerelnek össze Matt Damonék, akkor miért nem jutott belőlük az Elysiumra is, ahol mindig randalírozni akarnak a nincstelenek? Eleve honnan van pénze az embereknek a csillagközi vonatjegyre? Csak a robotgyárban, a kórházban és a maffiózók zsoldoscsapatában van álláslehetőség? Az Elysium a jó ötletek, a lélegzetelállító díszletek és a profi színészgárda ellenére is pont úgy hullik darabokra a kidolgozatlan részletei és az inkoherens világa miatt, mint Az éhezők viadala filmváltozata.

Ha cinikus akarnék lenni, azt mondanám egy űrhajós párhuzammal éve, hogy az Elysium pont olyan, mint a Columbia űrsikló utolsó útja. Óriási médiafelhajtás után a fél világ izgatottan figyeli a sikeres startot, ám a visszatéréskor egy rakás hiba miatt minden darabjaira szakad és tragikus véget ér. Ettől még az Elysium 2013 egyik leglátványosabb sci-fije, az viszont már Hollywood szégyene, hogy lassan vége az évnek, és Tom Cruise Feledésén kívül egyetlen űrhajós vagy robotos filmre sem tudtuk azt mondani nyugodt lelkiismerettel, hogy jó volt.

IMDb: 7,2 pont
Rotten Tomatoes: 66%
Index-ítélet: 6/10