Advertisement

Vásárolj 4db Somersby-t, töltsd fel az AP kódját és nyerj!

Tíz film, amit látni kell ezen a nyáron

2018.07.03. 22:43
Tragikusnak talán nem, de iszonyú gagyinak mindenképpen nevezhetjük a következő két hónap filmes felhozatalát. Két blockbuster, A Hangya és a Darázs, valamint a Mission: Impossible - Utóhatás fogja uralni a mozikat egy régen várt animáció, A hihetetlen család 2. mellett. Ami ezeken kívül jön, az sokszor nehezen értelmezhető, de bizonyos körülmények között az ember talán vágyhat arra, hogy megnézze Jason Statham új filmjét, amiben egy őscápával küzd. Lesz még Escobar életrajz Penelope Cruzzal és Javier Bardemmel, szexelő és drogozó muppetek, és jön az első Slender Man horror is. És ön melyik filmet várja a legjobban? Szavazzon!

Haverok harca (július 5.)

Mi sem jelzi jobban az uborkaszezont, mint az, hogy még a Haverok harca is be tudott kerülni a legjobban várt tíz film közé. Pedig ez a sztori képtelenebb már nem is lehetne: adott egy csapat gyerekkori barát, akik elhatározták, hogy felnőttként sem hagynak fel kedvenc gyerekkori játékukkal, a fogócskával. Éppen ezért minden évben egy hónapon át fogócskáznak, függetlenül attól, hogy éppen hol vannak és mi történik velük. Vagyis elkaphatják egymást esküvőn, szülőszobán vagy éppen az egyikük apjának temetésén. A buli azonban veszélybe kerül, amikor egyikük, a legjobb játékos, az elkaphatatlan Jerry (Jeremy Renner) úgy dönt, hogy kiszáll a játékból. A Haverok harca állítólag megtörtént eseményeken alapul, és olyan sztárok játszanak benne, mint Ed Helms a Másnaposokból, Hannibal Buress, Jon Hamm és Jake Johnson, de feltűnik még a filmben Leslie Bibb, Isla Fisher és Rashida Jones is.  

A hihetetlen család 2. (július 5.)

Tizennégy év telt el azóta, hogy a Pixar elkészítette A hihetetlen család című, rendhagyó szuperhősös animációs filmet. A siker minden várakozást felülmúlt: a film kapott két Oscar-díjat és hozott több mint félmilliárd dollár bevételt. Ennek ellenére sokat kellett várni a folytatásra, már csak azért is, mert a forgatókönyvíró-rendező Brad Bird időközben megcsinálta többek között a nagyszerű L'ecsót, a Mission Impossibe – Fantom protokollt Tom Cruise-zal és a Holnapoliszt. Az animáció folytatása is elég rendhagyónak ígérkezik. A család életében ugyanis az jelenti az új kihívást, hogy az anyuka kap egy újabb világmegmentő szuperhős melót, így az apa, Mr. Irdatlan kénytelen otthon maradni a három gyerekkel. És hát ehhez kellenek csak igazán a szuperképességek.  

Escobar (július 26.)

MV5BMDIwYjkzZDctNDJjNy00N2U2LWFhMzItZGE1YjI4MzYyZmZlXkEyXkFqcGde

Előbb-utóbb minden hollywoodi színész életében eljön a pillanat, amikor el akarja játszani Pablo Escobart. Na jó, ez talán túlzás, de kevés olyan alak van, akinek eljátszása annyira vonzaná a sztárokat, mint a kolumbiai kokainkirályé. (Lásd a Törtetők című szuperszórakoztató sorozat vonatkozó részeit.) Javier Bardem például legalább tíz éve el akarja játszani Escobart, de sokáig nem haladt a projekt, mert egy spanyol nyelvű filmet senki nem akart finanszírozni. (Mondom, egy az egyben a Törtetők.) Végül angolul készülhetett el az eredetileg Loving Pablo című film, ami egy Virginia Vallejo nevű újságíró szemén keresztül mutatja be a drogbáró tündöklését és bukását. Vallejo sok más kolumbiaival együtt eleinte Escobar híve (és másokkal ellentétben a szeretője is) volt, és csak jóval később jött rá arra, hogy ő nem okvetlenül a kolumbiai nép legjobb barátja. A női főszerepet Bardem felesége, Penelope Cruz alakítja. Ha esetleg mégsem lesz jó az Escobar, még mindig ott van a Netflix Narcos című sorozata, azzal nem lehet mellélőni.  

A Hangya és a Darázs (július 26.)

024
Fotó: outnow.ch

Az idei harmadik, nyár közepén érkező Marvel-film, A Hangya és a Darázs a 2015-ös, a maga 519 millió dolláros bevételével csak 16. legjobb Marvel-filmnek számító A Hangya folytatása lesz. Ez a film a Bosszúállók: Végtelen háború előtt játszódik, és az ígéretek szerint kiderül majd belőle, hogy a Marvel-univerzum szinte összes hőse közül miért pont ez a kettő maradt ki a Végtelen háborúból. A sztori nagyjából annyi, hogy a főellenség, Szellem lenyúlt pár cuccot Hank Pymtől és rosszra használja, a Hangya meg a Darázs pedig nyilván megállítja ebben. A másik fontos szál a Hank felesége, Janet van Dyne (Michelle Pfeiffer) utáni kutatás, merthogy ő, az eredeti Darázs, egyszer csak eltűnt a Kvantumvilágban. A korábbi fontos szereplők mind visszatérnek: Paul Rudd, Evangeline Lilly és Michael Douglas. De Michael Peña, Michelle Pfeiffer, Hannah John-Kamen, Walton Goggins és Laurence Fishburne is játszik a folytatásban. 

Mission: Impossible - Utóhatás (augusztus 2.)

001
Fotó: outnow.ch

A hatodik Mission: Impossible-filmről már annyi hír érkezett, hogy esszét tudnék írni a forgatásról Tom Cruise darabokra tört bokájától a repülőből való 106 darab kiugrásáig. "Megtettünk mindent ezért a filmért, ami fizikailag lehetséges, anélkül, hogy megöljük Tomot" - nyilatkozta a rendező, Christoper McQuarrie. És ezt valahol el is várják a sorozat rajongói, mert a Mission: Impossible-filmeket soha nem a csavarosnak szánt, de inkább csak bárgyú sztorik, hanem az elképesztő akciók miatt szeretjük. A CGI korában lenyűgöző, hogy akad még olyan akciófilm, amiben az őrületig elhivatott színészeké és persze a kaszkadőröké a főszerep. A sztori egyébként az ötödik rész végén veszi fel a fonalat, és úgy indul, hogy ez lesz az utolsó küldetés, amiről azért nagy biztonsággal kijelenthetjük, hogy nem így lesz. A filmben Cruise mellett visszatér az előző rész női főszereplője, Rebecca Fergusson, és a korábbi filmek sztárjai, Simon Pegg és Ving Rhames. De játszik a folytatásban Henry Cavill, Alec Baldwin és Angela Basset is. 

A kíméletlen (augusztus 9.)

Brutális börtönfilmnek ígérkezik A kíméletlen, amit imádnak a kritikusok. Legalábbis jelenleg 100 százalékon áll a Rotten Tomatoes nevű kritikagyűjtő oldalon, vagyis ezidáig még senki nem fikázta le. Az igaz történet alapján készült filmben Joe Cole, akit eddig a Peaky Blinders című sorozatban lehetett látni, egy Billy Moore nevű angol bokszolót játszik. Moore Thaiföld egyik híresen kemény börtönébe kerül drogdílerkedés miatt. Itt aztán kap egy lehetőséget: ha elindul a börtönön belüli bokszversenyen, akkor van esélye szabadlábra kerülni, és nem kell még tíz évig bent rohadnia. A film óriási meglepetésre arról szól, hogyan küzdi végig magát a tornán. A trailer alapján igazán hiteles és nyers akciófilmre számíthatunk, amit egyébként egy valódi thai börtönben vettek fel, a statisztaszerepekben pedig igazi elítélteket lehet látni.  

Meg - Az őscápa (augusztus 9.)

001 (2)
Fotó: outnow.ch

Igen, annyira nyár van, hogy vannak az Index kultrovatában olyanok, akik szerint egy hamisítatlan Jason Statham akcióhorrorra is érdemes várni. A Megről (Megalodon, csak rövidítve) Statham azt nyilatkozta, hogy ez a film a Jurassic Park és a Cápa szerelemgyereke. Ez tökéletesen találó leírás, hiszen a filmben Statham, aki egy búvár-tudós- tengerészparancsnokot játszik, megpróbál legyőzni egy őscápát. Nem is akármilyet: a világ valaha létezett, legnagyobb cápáját, amiről eddig azt hitték, hogy kétmillió éve kihalt. Később kiderül, hogy van még több, kihaltnak hitt óriási tengeri lény is körülöttük. Elképzelni sem tudom, hogy sikerül-e Jasonnek legyaknia a cápát. Ha a film bejön, folytatásra bőven van lehetőség, mert a Meg írója, Steve Alten az 1997-es első rész óta még négy könyvben szerepeltette az őscápát. A előzetes mindenesetre nehezen bírható ki röhögés nélkül.  

A kém, aki dobott engem (augusztus 16.)

A kém, aki dobott engem az a film, aminek a kedvéért a Mila Kunis- Ashton Kutcher házaspár hónapokat időzött Budapesten, szinte egy az egyben itt forgatták ugyanis. A sztori szerint Kunis és Kate McKinnon (őt a magyar nézők főleg a női Szellemirtókból ismerhetik, amúgy a Saturday Night Live oszlopos tagja) legjobb barátnők. Kunis expasija (Justin Theroux) váratlanul felbukkan a nőnél, és kiderül róla, hogy kém, akit most bérgyilkosok üldöznek. Így kerül a két nő egy nemzetközi kémjátszma közepébe. A kém, aki dobott engem rendezője Susana Fogel, aki eddig főleg tévésorozatokat csinált. Mivel nálunk forgatták, magyar színészek is szerepelnek benne, többek között Árpa Attila, aki úgy tűnik, egyetlen itt forgó külföldi produkcióból sem maradhat ki. 

Slender Man - Az ismeretlen rém (augusztus 23.)

A Slender Man - Az ismeretlen rém az első játékfilm lesz az Eric Knudsen által 2009-ben kitalált, és azóta elképesztő internetes karriert befutott rémről. Dokumentumfilm már készült róla korábban, a Beware the Slenderman azt az esetet járta körül, amikor 2014-ben a wisconsini Waukesha városában két 12 éves lány az erdőbe csalta, és tizenkilenc késszúrással megpróbálta megölni szintén 12 éves barátnőjüket. A lányok később azt vallották, hogy Slender Man mondta nekik, hogy öljék meg a lányt. Amúgy több ezer rajongói oldal, fórum, videó foglalkozik vele, rengeteg rajz, festmény, képregény, novella készül róla. Főleg a kamaszokat izgatja, az új horror is a gyerekekre koncentrál. A filmben őket kísérti, őket rabolja el, őket üldözi Slender Man, amiből a felnőttek nem sokat értenek. A rendező Sylvain White, aki eddig főleg sorozatokat rendezett, a főszereplő pedig Joey King a Fargo sorozatból és a Vén rókákból.  

Haláli bábjáték (augusztus 30.)

MV5BNTM5ODZiNWMtNWM0ZS00OGQ0LWExNGYtM2JjZDU1NWNjZWQ0XkEyXkFqcGde
Fotó: IMDb

Felnőtteknek szánt, kőkemény Muppet-film - írtuk a Haláli bábjátékról, amit az a Brian Henson rendezett, akinek az édesapja, Jim Henson megteremtette a muppeteket. Brian keményen bánik az apai örökséggel, ebben a filmben ugyanis a muppetek drogoznak, isznak, szexelnek és ölnek. Melissa McCarthy játssza a főszereplő embert, aki egy sorozatgyilkos muppet után kezd nyomozni, és ehhez partneréül fogad egy kiöregedett bábrendőrt. Róla már az előzetesből kiderül, hogy annyira azért nem öreg, mert arra például még képes, hogy az irodájában megdugjon egy másik bábot. A trailer végén látható orgazmushoz nem fűznék hozzá semmit, valaki a hasát fogja majd a röhögéstől, mások meg inkább a fejüket. 

És ön melyik filmet várja a legjobban?

  • 1380
    Mission: Impossible - Utóhatás
  • 863
    A Hangya és a Darázs
  • 796
    Escobar
  • 679
    A hihetetlen család 2
  • 584
    A kíméletlen
  • 505
    Meg - Az őscápa
  • 302
    Slender Man - Az ismeretlen rém
  • 212
    Haláli bábjáték
  • 198
    Haverok harca
  • 174
    A kém, aki dobott engem

Ne maradjon le semmiről!