Új előzetest kapott a Cannes-ban is díjazott Egy nap

2018.10.12. 13:16

November 8-án végre a magyar mozik is bemutatják Szilágyi Zsófia Egy nap című filmjét, aminek világpremierjére idén nyáron, a Cannes-i Filmfesztiválon került sor. A Filmalap Inkubátor Programjának támogatásával készül alkotás Szilágyi első játékfilmes rendezése egyébként, így még értékesebb a Cannes-ban elnyert  FIPRESCI-díj, amit a nemzetközi filmkritikusok osztanak ki.

 A filmről korában azt írtuk, hogy 

hiánypótló, érzékeny, okos film, ami teljes joggal szerepel a legjobbak között.

Szilágyi Zsófia Enyedi Ildikó és Gothár Péter osztályában végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetem filmrendező szakán, eddig rövidfilmeket és dokumentumfilmet csinált, mások filmjeiben dolgozott asszisztensként, többek között egykori osztályfőnöke, Enyedi Ildikó mellett az Oscar-jelölt Testről és lélekről-ben. Az Egy napot Mán-Várhegyi Réka íróval közösen írta.

Az Egy nap főhőse Anna (Szamosi Zsófia) a háromgyerekes, negyvenes nyelvtanárnő. Ahogy a film címe ígéri, az ő kicsivel több mint egy napját követhetjük nyomon, ami pont olyan, mint az összes többi az életében. Folyton rohan, reggelit készít, öltöztet, ruhákról alkudozik, viszi a gyerekeket bölcsibe, óvodába, iskolába, aztán megy be a melóba, bevásárol, és indul a délutáni verkli. A gyerekek különórákra, balettra, vívásra, csellóra szállítása, uzsonnakészítés, szívességkérés a nagyitól, cipők, kabátok, sapkák fel és le, aztán újra fel és le. Közben a kicsi mintha beteg lenne, lázcsillapítás, aggódás, el lehet képzelni.

De ez a nap egyben más is, mint a többi, és ez a film egyik lényege - hogy pontosan miről is van szó, a moziban kiderül, tessék elmenni, érdemes.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Kultúr
Kisebb lázadás tört ki Takaró Mihályék kitüntetése miatt

Kisebb lázadás tört ki Takaró Mihályék kitüntetése miatt

Tompa Andrea, Tóth Krisztina és Garaczi László is beállt a Szépírók Társasága mögé.

március 20., 08:27

  • Kultúr
Mi van, ha a borzalom bennünk van, nem pedig odakint?

Mi van, ha a borzalom bennünk van, nem pedig odakint?

Az És miért, hogy az éjszaka lesújt, feldob és energetizál.

4 órája

  • Kultúr
Hogyan mondjuk el a gyerekeknek, hogy apa megcsalta anyát, anya megcsalta apát

Hogyan mondjuk el a gyerekeknek, hogy apa megcsalta anyát, anya megcsalta apát

A Főhős Te vagy! sorozat az Indexen, a regényfolyam epizódjainak nyitott a vége, szavazzon a folytatásról!

március 20., 12:56

  • Kultúr
Bojkottálja az Egyesült Államokat Donald Trump miatt a neves magyar zongorista

Bojkottálja az Egyesült Államokat Donald Trump miatt a neves magyar zongorista

Lemondta jövő tavaszi fellépéseit.

március 20., 09:37

  • Kultúr
Ridley Scott leszállította nekünk az év legkeményebb gengsztersorozatát

Ridley Scott leszállította nekünk az év legkeményebb gengsztersorozatát

Hasonló élményt nyújt, mint anno a Breaking Bad tette.

március 20., 05:45

  • Kultúr
Hatalmas fémszobor bukkant fel a belvárosban

Hatalmas fémszobor bukkant fel a belvárosban

Máris kedvelt szelfipont lett.

március 20., 10:46

  • Kultúr
A nők fekete kendőben ebédelnek, miközben Edith Piaf szól a szökőkútból

A nők fekete kendőben ebédelnek, miközben Edith Piaf szól a szökőkútból

A világ legmagasabb épületétől a legkedvesebb pincérekig.

március 20., 15:38

  • Kultúr
Meghalt Nadia Cassini, a hetvenes évek ikonikus szexszimbóluma

Meghalt Nadia Cassini, a hetvenes évek ikonikus szexszimbóluma

A színésznő 76 évet élt.

március 19., 20:49

  • Kultúr
Nádasdy Ádám: Bár volna homoszexuális propaganda, én örülnék a legjobban

Nádasdy Ádám: Bár volna homoszexuális propaganda, én örülnék a legjobban

Az író szerint szégyen, amit a Fidesz csinál.

március 20., 12:01

  • Kultúr
„Mindaz, amit értékesnek tartanak életemben, Magyarországról származik”

„Mindaz, amit értékesnek tartanak életemben, Magyarországról származik”

André Kertész Szigetbecsének ajándékozott képeiből nyílt kiállítás a Capa Központban.

március 20., 21:20

  • Címlapon
A kormány törvényt módosítana Varju László ügye után

A kormány törvényt módosítana Varju László ügye után

Orbán Viktor szerint ezekre a helyzetekre jogi megoldást kell találni.

1 órája

  • Kultúr
Háromnapos koncertsorozattal emlékeznek a legendás zenészre

Háromnapos koncertsorozattal emlékeznek a legendás zenészre

A Rolla János Zenei Napokat hagyományteremtő céllal rendezik meg.

március 19., 10:10

  • Kultúr
Megijedt az igazgatónő, paravánnal takarta el drMáriás enyhén provokatív festményét

Megijedt az igazgatónő, paravánnal takarta el drMáriás enyhén provokatív festményét

Enyhén pikáns a kép, van benne politikai áthallás is, de csak egy kicsi.

március 19., 19:33

  • Kultúr
Gwyneth Paltrow beszólt a stábnak, amikor a Timothée Chalamet-vel közös szexjelenetet forgatták

Gwyneth Paltrow beszólt a stábnak, amikor a Timothée Chalamet-vel közös szexjelenetet forgatták

Szerinte rengeteg szex van ebben a készülő filmben.

március 19., 20:23

  • Kultúr
A legendás magyar festő miatt kitört a művészettörténészek háborúja

A legendás magyar festő miatt kitört a művészettörténészek háborúja

Egymásnak estek a közösségi médiában.

március 19., 14:48

  • Kultúr
Háborgott az igazságérzete, számonkérte az apját, most kiderült, igaza volt-e

Háborgott az igazságérzete, számonkérte az apját, most kiderült, igaza volt-e

Rényi András Mitől remekmű a remekmű című előadásán jártunk.

március 19., 17:01

  • Kultúr
A magyaroké lesz a főszerep Brassóban

A magyaroké lesz a főszerep Brassóban

Jön a 4. Brassói Magyar Filmnapok.

március 19., 16:13

  • Kultúr
Valóban veszélyben voltak a milliárdos magyar kincsek? A szakértők elmondják

Valóban veszélyben voltak a milliárdos magyar kincsek? A szakértők elmondják

Interjú a Magyar Nemzeti Bank biztonságtechnikai szakértőjével és a marosi múzeum vezetőjével.

március 19., 13:14

  • Kultúr
Az életet ünnepelték, majd eljött értük a világvége

Az életet ünnepelték, majd eljött értük a világvége

Embereket ragadott el és egy teljes várost semmisített meg a joplini tornádó.

március 19., 15:49

  • Kultúr
Két új eseménnyel bővül a Fülesbagoly Tehetségkutató-sorozat

Két új eseménnyel bővül a Fülesbagoly Tehetségkutató-sorozat

A döntőt idén is Keszthelyen rendezik meg.

március 19., 11:16

  • Kultúr
Neves szakemberek részvételével nyitja meg kapuit a 18. Országos Középiskolai Filmszemle

Neves szakemberek részvételével nyitja meg kapuit a 18. Országos Középiskolai Filmszemle

Átadják a legjobbaknak járó díjakat is.

március 19., 12:07

  • Kultúr
Gundel Takács Gábor lesz az egyik legrangosabb televíziós díjátadó gálának a műsorvezetője

Gundel Takács Gábor lesz az egyik legrangosabb televíziós díjátadó gálának a műsorvezetője

Idén életműdíjjal bővül az elismerések köre.

március 19., 13:24