Családi titkok garmadáját önti a nyakunkba ez az új sorozat, csak győzzük idegekkel
Biztosan sokak száját elhagyta már a mondat, hogy „bárcsak lenne egy gazdag nagynéném/nagybácsikám Kanadában”, azt tudom, hogy az enyémet biztosan, és nem is egyszer. Valami hasonló esik meg az Amazon Prime-on augusztus 5-én bemutatott, Sterling Point című sorozat főszereplőjével, Annie-vel (Ella Rubin), aki felváltva szomorkodik azon, hogy nem vették fel az általa kinézett, nagyon elit iskola nyári programjába, és még ennek tetejében szegény lány vállát nyomja barátja, Oliver (Luke Avoledo) terhe, akivel együtt vannak, de minek, a srácról üvölt ugyanis, hogy – elég rosszul titkolva – a saját neméhez vonzódik.
Annie béka segge alatt lévő hangulatát nem dobja fel az a tény sem, hogy kiderül, nagyapja, akinek eddig a létezéséről sem tudott, fivérével, Connorral (Keen Ruffalo), rájuk hagyott egy szigetet Kanadában. A Jacobson família nem a világ legegyszerűbb családja, hiszen a testvérek ráadásul örökbe lettek fogadva, ám Gordon mindkettejüket a saját unokájának tekintette, ezért is a busás örökség. A Sterling Point testvérpárosa a fordulatra a lehető legkülönbözőbben reagál, Connor elmegy inkább nyaralni, és tesz az egészre, míg Annie felpakolja a bőröndjeit, ha már a pasija elment fiúzni Thaiföldre, és hősnőnk nyári tervei is füstbe mentek, így hát megnézi magának közelebbről a festői Kanadát.
Ennek az anyukának a gyermeke születése után horrorfilmmé változott az élete
Saga (Seidi Haarla) és Jon (Rupert Grint) Finnországba, a nő régi otthonába költözik, hogy a nyugodt, természetközeli közegben alapítson családot. Hamar össze is jön a baba, ám valami nincs rendben vele. Sokkal szőrösebb az átlagosnál, gyorsan fejlődik és étvágya sem merül ki az anyatejben vagy a tápszerben.
Hanna Bergholmot láthatóan nagyon érdeklik a családdal, gyermekneveléssel járó viszontagságok, illetve az ebben rejlő horror. Előző filmje, a Keltetés is hasonló formulát követett, ott egy kislány sorsát követtük, aki az elnyomó édesanyja elől menekült, majd talált egy hatalmas tojást, amit gondozni kezdett. Bergholm a Keltetésben azt akarta bemutatni, hogy milyen fontos a szülői felelősség, illetve mennyire káros, ha anyuka vagy apuka a saját álmát hajkurászva kihasználja a gyermekét. Az ötletes koncepcióban egyszerre vegyült mély tartalmiság és kegyetlen testhorror, noha a végeredmény azért messze nem lett tökéletes. Az éjszaka szülötte szinopszisát olvasva nem kell agysebésznek lenni ahhoz, hogy kitaláljuk, itt sem egy szimpla szörnybébiről van szó.
A tériszonyos lány, akiből kilométeres magasságban női Indiana Jones lett
Jax (Harriet Slater) gyászolja a nővérét, holott nem volt túl rózsás a kapcsolatuk. Hősünk visszahúzódó, félénk természet, míg testvére két kanállal habzsolta az életet, ez is lett a veszte. Jax eltervezi, hogy teljesíti nővére bakancslistáját, amivel lerója a tiszteletét és bocsánatot kér, amiért elhamarkodottan ítélkezett felette. A kihívás azonban kicsit bonyolult: egy thaiföldi hegy oldalán kell végigsétálni olyan pallókon, amiket csak a szentlélek tart egyben. Jax újdonsült ismerősével és egy rejtélyes túravezetővel karöltve nekivág az útnak.
Megpróbálták kukába dobni, de ez a film túl jó ahhoz, hogy senki ne lássa
David Zaslavot, a Warner Bros Discovery elnökét és vezérigazgatóját nem véletlenül tartják a sátán földi helytartójának, aki a két cég 2022 áprilisi egyesülését követően komoly bűntetteket követett el a filmiparral és a filmrajongókkal szemben. Ezek közé tartozik, hogy azért, hogy leírjanak az adójukból, kinyírtak már olyan befejezett, vagy utolsó simításokra váró filmeket, mint a Michael Keaton Batmanjét is felvonultató Batgirlt, vagy a Batman. The Animated Series írója, Paul Dini által jegyzett Scoob! Holiday Haunt című Scooby-Doo karácsonyi sztorit, illetve egy fekete Superman-filmnek is Zaslav állt az útjába, miután az 50-es években játszódó, kosztümös újraértelmezést „túl woke”-nak titulálta az öltönyös matekzseni.
Az ámokfutásnak rengeteg streaminges tartalom is áldozatául esett, a Warner Bros Discovery minden áron spórolni akart, így egy csomó tartalmat lenyírtak az HBO Maxról, melyek többsége elveszett médiának minősül mostanra, és kérdőjeles, hogy visszakapjuk-e őket valaha.
Cikkünk tárgya, a Prérifarkas visszavág (Coyote vs. Acme) című félig animációs, félig élőszereplős film is áldozatául esett Zaslavnak és a Warnernek, ám a rajongói összefogás, az össznépi internetes felháborodás odáig vezetett, hogy ezt a Bolondos dallamok spin-offot mégis kiengedte markai közül a mostanában nem túl szimpatikus óriáscég. Na, nem a Warner Bros Discovery küldte mozikba a Prérifarkas visszavágot, hanem az eredeti döntésüktől visszakoztak, miszerint semelyik más versenytársuknak nem engedik át a jogokat. Valahogy így került a Prérifarkas visszavág a Ketchup Entertainmenthez, mely 50 millió dollárt fizetett a 2023 óta limbóban lévő alkotásért, amit így a hazai mozik is behoznak szeptember 24-én.
Lélegzetelállító moziélmény, amit nem elég egyszer látni
Ritkán látni olyan természetfilmet, amely ennyire következetesen lelassítja a nézőt, mégsem válik egy pillanatra sem unalmassá. Vincent Munier Az erdő zenéje című filmjét az idei CineFesten néztük meg; a három generáción át öröklődő természet iránti figyelem, Warren Ellis zenéje és a siketfajd keresése különleges, meditatív moziélménnyé áll össze.
Ritkán fordul elő, hogy már egy film plakátja eldönti, mit akarunk megnézni, Az erdő zenéjével azonban pontosan ez történt az idei CineFesten. Valami azt súgta, erre be kell ülni, Vincent Munier filmje pedig végül éppen azt adta, amit ígért: olyan csendet, lassúságot és figyelmet, ami nem lefékezi, hanem beszippantja a nézőt. Kevés alkotás képes úgy lelassítani az embert, hogy közben egy pillanatra se váljon unalmassá, Az erdő zenéje pedig nem sürget, nem akar mindenáron történetet gyártani, inkább fokozatosan megtanít nézni, hallgatni és várni.
Ryan Reynolds kommunista akciófilmjénél viccesebb dolgot idén még nem láttunk
Amikor csak meglátom Ryan Reynolds bárgyú vigyorát, minden alkalommal a hideg futkos a hátamon tőle, hiába köszönhetjük a színésznek, hogy kibumlizta a Deadpool-trilógiát és még az MCU-ba is átmentette a nagyszájú zsoldost, egyszerűen az erőltetett humorral, a bugyuta fordulatokkal és a szájbarágós történetmeséléssel azonosítom őt. Hasonlóképpen fenntartásaim vannak Kenneth Branaghgal, aki a saját játszóterének tekinti már hosszú évek óta Agatha Christie munkásságát, és maximum délutáni teadélutánhoz való Poirot-filmekkel idegesít fel egy ideje.
Nem álltak jól a csillagok az Apple TV új hidegháborús akciókomédiájának, a szeptember 4-én bemutatott Maydaynek. Nekem legalábbis komoly félelmeim voltak, hogy a gagyi műfaj két mestere megint valami közel nézhetetlent szállít. Ennél nagyobbat azonban nem is tévedhettem volna.
A Mayday nagyon hosszú ideje az első olyan kisképernyős film, amire nem lehet ráfogni, hogy lelketlen streamingtartalom lenne, ehelyett egy szívvel-lélekkel összerakott, meglepően humoros és kreatív akciójeleneteket felvillantó blockbuster, amely az első pillanatától majdnem az utolsóig szerethető, és izgalmas is. Tényleg legírtam ezt egy Ryan Reynolds-filmről, alig akarom elhinni.
Így lett a brutális testvérháborúból milliárdos világsiker
A Velencei Filmfesztiválon láthattuk a kultikus rockzenekar, az Oasis újraegyesüléséről szóló dokumentumfilmet. Az Oasis: Don’t look back in anger című alkotásról nyugodt szívvel kijelenthetjük, hogy a rajongóknak kötelező, egyenesen felemelő darab. Főleg azoknak a rajongóknak lehet hiánypótló a dokumentumfilm, akik különböző (leginkább anyagi) okok miatt nem vehettek részt a zenekar 2025-ös turnéján.
Matthew McConaughey hat év után tért vissza, mégpedig az év legfurcsább filmjével
Nem kifejezés, hogy Matthew McConaughey megválogatja a szerepeit, az 56 éves amerikai jó pár évet kihagyott a nagyvásznon, és legutoljára főszerepben a 2019-es, Guy Ritchie által rendezett Úriemberekben játszott kannabiszbárót a True Detective egykor mogorva nyomozója. Igaz, Guy Ritchie azóta lecsúszott, és a direktor közelmúltban kiadott filmjeiben nem is volt érdemes játszani, sőt... megnézni se igazán. Azonban McConaughey nem emiatt, hanem családja, megváltozott szakmai érdeklődése, azaz írói ambíciója és az egyetemi tanítás miatt tette parkolópályára a színészetet. Látványosan, mert pár szinkronszereptől eltekintve nem igazán bukkant fel sehol a cowboy.
Kétszeresen is ünnepnapnak ígérkezett tehát szeptember 3-a, amikor bemutatták A mézkirály című filmet a hazai mozik, általában Matthew McConaughey-t érdemes megnézni, bármennyire is tűnik agyamentnek egy-egy új projektje, a kipihent Matthew McConaughey-t meg pláne. A mézkirály nem egy tipikus amerikai maszlag, az író-rendező, a vidéki gyökereihez visszanyúló, a történetet Oklahomába elvivő Andrew Patterson számos műfajt kever egybe ebben a kétórás játékidőben. Kapunk feelgood, musicales részekkel felöntött családregényt, némi humorral, valamint egy olyan bosszúdrámát, ami szinte a semmiből jön. Utóbbinak köszönhető, hogy A mézkirályra simán rá lehet mondani, hogy az év legfurcsább filmjei között van. Ilyen durva tónusváltást és egyben kreatív megbicsaklást ugyanis ritkán lát az ember.
Az anyját ápolja, közben széteshet a saját családja
Für Anikó és Vilmányi Benett főszereplésével mutatkozott be a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon Mayer Bernadette Mommy Blue című első nagyjátékfilmje. A látását fokozatosan elveszítő anya és felnőtt fia története nemcsak a kiszolgáltatottságról és a gondoskodás határairól beszél, hanem arról is, mikor jön el az a pont, amikor egy gyereknek már a saját családját kell választania.
Für Anikó úgy mutat a mozivásznon, mint egy festmény. Nem azért, mert a kamera mindenáron széppé akarja tenni, hanem mert olyan természetességgel van jelen benne, hogy a kép szinte köré rendeződik. A jelenléte kivetül arra is, ami és akik körülveszik: mellette mintha mindenki pontosabb, természetesebb, sőt jobb filmszínész lenne. Ritka adottság ez, és Mayer Bernadette első nagyjátékfilmjének, a Mommy Blue -nak már az első perceiben érezhető.
Megrázó képsorok, mintha a Szőlő utcai gyermekek botrányos történetét élnénk újra
A Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon láthattuk Cédric Kahn legújabb, 15/18 – A Place to Heal című versenyfilmjét. A francia szerzői filmes világ fenegyereke kiváló, fajsúlyos és nagyon aktuális alkotást varázsolt a vászonra. Új filmje egy ifjúságpszichiátriai osztály hétköznapjait követi nyomon és a szülők szerepének vizsgálata mellett arra keresi a választ, hogy létezik-e egyáltalán – a szó klasszikus értelmében – őrület, vagy csak mindannyian végtelenül törékenyek vagyunk. Egyáltalán, van-e olyan természetes eszközünk, amelynek segítségével a mentális egészség, a gyógyulás útjára léphetünk. Kahn szerint ez az eszköz (kissé „feldmárista” módon) a szeretet és a figyelem.
Szex, meztelen nők, celebek: a Trainspotting rendezője elmeséli, miért lett ilyen a világ
A Velencei Filmfesztiválon láthattuk Danny Boyle, a Trainspotting rendezőjének legújabb filmjét, az Ink (magyarul várhatóan Tinta) című alkotást. Az Oscar-díjas rendező filmjének forgatókönyvét James Graham írta, és abba az időszakba kalauzolja a nézőt, amikor Rupert Murdoch médiamágnás 1969-ben megvásárolta a The Sun brit napilapot, és főszerkesztőnek Sir Larry Lambet nevezte ki. Együttműködésük alapjaiban változtatta meg a brit bulvársajtó működését, és kitörölhetetlen nyomot hagyott a médiatörténetben. A The Sun újraindításával Murdoch és Lamb olyan agresszív, szenzációközpontú és szórakoztató újságírást honosított meg, amely később világszerte mintává vált és jelentős befolyást gyakorolt az emberek életére.
Boyle a filmben a szinte példátlan siker történetének árnyoldalait is megmutatja: azt, hogyan szorultak egyre inkább háttérbe a hagyományos újságírói normák a példányszámért és a figyelemért folytatott szinte mániákus küzdelemben. Az Oscar-díjas direktor a film utolsó pillanataiban már nem csupán a The Sun történetét meséli el, hanem ítéletet is mond arról a médiamodellről, amelynek hatása máig érezhető.
A drogfüggő CIA-ügynök, aki megváltoztatta a világ menetét
A Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon láthattuk Martin McDonagh, az Erőszakik, a Három óriásplakát Ebbing határában és A sziget szellemei Oscar-díjas rendezőjének új filmjét, a Vadló Kilenc (Wild Horse Nine) című alkotást. A megtekintés után magabiztosan állíthatjuk, hogy a kiváló rendező és drámaíró ismét remek filmmel jelentkezett. Mondhatnánk úgy is, hogy nem hazudtolta meg önmagát a Vadló Kilenc című alkotással, és ismét díjeső várhat rá. Nagy eséllyel elnyerheti az Arany Oroszlánt is. John Malkovich, a film főszereplője pedig karrierje egyik legjobb alakítását nyújtja, sokán már most őt tartják a következő Oscar-gála egyik legnagyobb esélyesének a legjobb férfi főszereplő kategóriában. Az olasz kollégák már oda is ítélték neki a díjat.
Gal Gadot olyan az új filmjében, mintha beoltották volna színészkedés ellen
A Halálos iramban-filmsorozatnak van néhány főbenjáró bűne, de az egyik legnagyobb, hogy rászabadította a világra Gal Gadotot, aki a benzingőzös franchise negyedik felvonásában bukkant fel először a nagyvásznon, az ötödikben már bikiniben illegette magát, és Gisele karaktere még párszor visszatért ezt követően is a mindenfajta fizikát és logikát nélkülöző szériában. Az izraeli színésznőnek valahogy összejött némi szakmai siker később a Wonder Womanben, amit azonban megismételni már sosem tudott. Gadot a Zack Snyder keze alatt összehulló DCEU egyik ékköve lett, aki próbálkozott Agatha Christie-adaptációban és Netflix-művészfilmben is, túl sok vizet mégsem zavart már.
Azok után, hogy még a Hófehérkét is meggyalázta a Disney élő szereplős adaptációjában, egészen meredek elképzelés, hogy Gal Gadotra bármelyik nagyobb stúdió filmet építsen. Márpedig a szeptember 2-án az Amazon Prime-on bemutatott The Runner – Versenyfutás az életért főszerepére kedvenc Wonder Womanünket kérték fel. Ami a legnagyobb vicc az egészben, hogy van is benne ráció, mert sok mindenbe bele lehet kötni a színésznővel kapcsolatban, de a fittségébe, látható fegyelmezettségébe és visszafogottságába nem.
Jó választás is lehetett volna az Amazon saját gyártású thrillerébe Gal Gadot, ha nem lenne ekkora antitalentum, aki a legkisebb kamera láttán képtelen bármiféle érzelmet kipréselni magából, és történjék bármi, ő az első forgatási naptól az utolsóig robotmódban tolja le az egészet.
Na, ez az egyik nagy baj a The Runnerrel, mármint hogy Gal Gadotot beoltották színészkedés ellen, és hiába a viszonylag érdekes alapötlet, a főszereplő és néhány túl képtelen akciójelenet, valamint egy, a végén ellőtt, rettenetesen hülye fordulat aláássa az egész sztorit.
A felesége visszatért, de lehet, hogy már egy idegen lény
A 83. Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon láthattuk Horvát Lili első angol nyelvű alkotását, a Jegyzeteim a Marsrólt. A produkciót a Giornate degli Autori (Venice Days) versenyprogramjának nyitófilmjeként mutatták be, a közönség soraiban – a rendező mellett – a két világhírű főszereplő, Mackenzie Davis és Rupert Friend is jelen voltak. Kritika következik.
A Netflix új koreai sorozata a legrosszabb rémálmunkat váltja valóra
Miután a fél világ tátott szájjal nézte végig a Squid Game-et, és utána látványosan sokan ráfüggtek a koreai sorozatokra, nem valószínű, hogy az újdonság erejével hat, ha azt írom, hogy az ebből az országból érkező történetek hősei általában megviselt alakok, akik a társadalom szélén egyensúlyoznak, inkább kevesebb mint több sikerrel, és sűrűn átlépnek rajtuk a többiek, néha meg is rugdosva őket a földön.
A Netflixre augusztus 28-án a teljes, tízrészes évadával érkezett Egérfogó azonban még úgy is felkeltette a figyelmemet, hogy egy ideje megcsömörlöttem a koreai sorozatoktól. Nem segített, hogy már az emlegetett Squid Game-nél komoly gondjaim voltak azzal, hogy az előadásmód színpadias, a színészek túljátszanak, az erőltetett humor is sűrűn túlcsordul, és úgy összességében túl keleties az egész az amerikai sorozatokhoz szokott ízlésemnek.
Az Egérfogóval, legalábbis a pilot alapján, nincsenek hasonló problémák, még úgy sem, hogy a sztori rettenetesen abszurd, és megköveteli tőlünk a Netflix új thrillere, hogy helyenként félrerakjuk a kétkedésünket.
Az Egérfogó története egy Je Moon-jae (Ryu Jun-yeol) nevű regényíró körül forog, aki talán a világának az egyik legvisszavonultabban élő művésze. Hősünk szó szerint három éve nem tette ki a lábát otthonról agorafóbiája miatt, de egyébként is kerüli az embereket, s mindenáron őrzi valós személyazonosságát a kíváncsi szemek elől. Igazi csodagyerekről van szó, aki az írásaival szinte anonim módon futott be, ám egy napon az egész visszaüt rá, amikor egy Patkány névre hallgató idegen kiforgatja őt a saját életéből.
A Netflix még Robert De Niróval sem képes épkézláb thrillert kiizzadni magából
A Netflix időről időre elhúzza az orrunk előtt a mézesmadzagot, mert a nagy tartalomdömpingben, amit egész évben nyomatnak, akadnak olyan ötletek, melyek papíron igenis jól hangzanak és erős koncepcióra építenek. Ilyen volt az augusztus 28-án általuk közzétett A Suttogó is, egy nyomozós thriller, amelyet a nagynevű szereplőgárda mellett azzal hirdettek, hogy ez a nyár utolsó nagy krimije, és ezt nem szabad kihagyni. Úgy fest, hazudtak. Megint.
A Suttogó egy Tom Kennedy (Adam Scott) nevű regényíró körül forog, aki neje halála után fiával, Jake-kel (Acston Luca Porto) visszatér a nő szülővárosába. Az időzítés, mondjuk, nem a legjobb, mert éppen akkortájt bukkan fel egy sorozatgyilkos, aki suttogva édesgeti magához a gyerekeket, és miután elrabolta őket, ugyancsak suttogva vesz fel velük felkavaró beszélgetéseket, hogy aztán a hangfelvételeket elküldje a kiborult családtagoknak. Na, igen, ennél jobban már a szánkba se rághatnák, hogy a történet főgonosza imád suttogni. Bugyuta lenne, és röhögve zárnám be a Netflixet már ennyi láttán, de meg kell hagyni, hogy a film eleje nem annyira béna. A gonosztett hátborzongató, ahogy az is, ahogy Tom kétszer is a Jake közelében ólálkodó elmebetegekre lesz figyelmes. Egyszer a verandán, utána pedig az alagsorban.
A csavar az egészben, hogy A Suttogót jó pár évtizeddel ezelőtt elkapták, nem is akárki, Tom apja, a visszavonult és régi önmagához képest az életét már csak árnyékként tengető Peter (Robert De Niro) kasznizta be a rohadékot, aki azóta is rácsok mögött ül. Az ügy nemcsak az író, a nyugdíjas apja, hanem még egy lelkes zsaru, Amanda Michelle Monaghan) figyelmét is felkelti, köszönhetően annak, hogy rövid idő alatt nem csupán Jake, hanem még egy srác köddé válik.
Ezt a tíz filmet várják a legjobban a magyar nézők az év második felében
A Magyar Filmadatbázis hagyományaihoz híven most is listába rendezte, hogy melyik tíz filmet várják a legjobban a magyar nézők 2026 második felében. A hazai közönség kifejezetten „címvezéreltnek” tűnik: egy ismert karakter, franchise, könyv vagy korábbi siker nagyon sokat számít, és az igazán nagy „eseményfilmek” is messze kiemelkednek a mezőnyből. A sci-fi/fantasy/szuperhős vonal nagyon erős hazánkban, de a horror és a thriller is kattintásképes műfaj, és a nosztalgia is erős faktor.
A sorrend a mafab.hu összesített, számszerűsített adatai alapján állt össze, hogy mely címek váltják ki a legnagyobb érdeklődést a felhasználók körében. Ennek tükrében a nézőkegy Marvel-sztorit, a 2026. december 17-én a mozikba érkező Bosszúállók: Doctor Doom ébredését várják a legjobban, amelyben Robert Downey Jr. is visszatér, ezúttal nem Vasember, hanem Doctor Doom szerepében.
Egy tucatnyi hullazsák csak a rejtély kezdete, utána jön az igazi vérengzés
Az Apple TV csak úgy ömleszti magából a sikeres sci-fi sorozatokat, elég a Silóra vagy a Különválásra gondolni, számomra mégsem ezek, hanem inkább a 2024 tavaszán indult Sötét anyag bizonyult eddig a streamingszolgáltató legizgalmasabb próbálkozásának. A széria már a felütésével váratlant mutatott, melyben a Joel Edgerton által játszott Jason Dessent egy napon titokzatos idegen rabolta el Chicago utcáiról. Mint kiderült, nem is akárki, hanem saját maga, aki egy párhuzamos világból érkezett, és az eredeti Jason boldogságára fájt a foga.
![Dark Matter — Season 2 Official Trailer Apple TV [00.00.24]](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/7133/71336/713368/71336811_122e6c731dac28ae71fca75611801239_wm.jpg)
A sorozat már csak azzal kiemelkedett a tudományos-fantasztikus zsánerben mozgó átlagból, hogy érdekes szabályrendszerben zajlik a multiverzumban való utazgatás, egy hatalmas kockában, amely benn tágasabb, mint amekkorának kívülről tűnik, és amelyen végtelen folyosón haladva a kedélyállapotunktól is függ, hogy éppen milyen világra nyitunk ajtót. A cselekményt az első évadban ráadásul úgy megkeverték a világok közti ugrálással, a Jasonök áradatával, hogy a nézők egy része máris a Sliders sötétebb változataként kezdte emlegetni a Sötét anyagot.
Luc Besson Drakulája merénylet az emberiség ellen
El sem tudják képzelni, hogy mennyire kíváncsi voltam a kiváló francia rendező Luc Besson Drakula című filmjére, ami természetesen Bram Stoker klasszikusának adaptációja. A kíváncsiság oka egyszerű: Bessonnak olyan remekeket, mára szintén klasszikussá váló alkotásokat köszönhetünk, mint A nagy kékség, a Léon, a profi vagy Az ötödik elem. No, de milyen lett a Drakula című, közelmúltban bemutatott filmje? Egy szóval: borzalmas. Két szóval: kiábrándítóan borzalmas. Isten irgalmazzon a nézőnek.
Végre egy akciófilm, amelyben nemcsak a dumálás megy, hanem rendesen oda is csapnak
Alan Ritchsont a legtöbben a tagbaszakadt Reacherként ismerik az Amazon Prime sorozatából, holott a 43 éves amerikai már jó régóta játssza ezt a nagy darab, kemény archetípust. Nem is kell annyira visszamennünk a múltba, csak 2010-ig, amikor is a vad humorral megírt egyetemi szitkomban, a Blue Mountain State-ben üvöltözte folyton, hogy „oil change!”, aki érti, az érti... Előtte pedig a Smallville című Superman-előzménysorozatban erősítette a kisképernyős Igazság Ligáját, mint Aquaman. Szerény véleményem szerint jobban, mint a későbbiekben Jason Momoa tette, nyilván ízlés dolga, hogy elvárjuk-e Arthur Currytől, hogy piásüvegeket hajigáljon kitetoválva, félmeztelenül, teljesen részegen.
Bár a War Machine című katonás, robot gyilkológépes Netflix-filmjéről említést sem tettem, de ennyiből is látszik, hogy Alan Ritchsonnak színes a pályafutása, vagy jó érzékkel válogat neki melókat az ügynöke. Mindenesetre pár hete a hazai mozikba is befutott kedvenc Reacherünk újdonsága, a Motor City, amely simán lehetne egy hétköznapi, sokadik Jason Statham-akciófilm is, csakhogy a készítők úgy döntöttek, hogy a végeredményt eltolják
egy sokkal szokatlanabb, művészfilmes irányba.
A Motor Cityben ugyanis a szereplők szinte egyetlen szót sem szólnak, és ez a húzás a nézőket manapság lenéző Hollywoodtól tényleg elég merész. Nem némafilmet kapunk azért, attól nem kell tartani, sőt a lövöldözést, egyéb akciófilmekbe illő zajokat, a kerekek csikorgását, a csontok törését, a puskák dördülését feltűnően valósághű „hangszereléssel” vette fel a stáb. És ha már hangszerelés, ezt a másfél órát megtöltötték olyan klasszikus zenékkel, amelyek önmagukban annyira lendületesek, hogy az amúgy sem toporgó cselekményt is előrébb gördítik.
Így nézne ki a világ, ha egy vírus kiirtotta volna az emberiséget
Nagyjából tíz évvel járunk azután, hogy egy vírus lényegében kiirtotta az emberiséget. Néhány szerencsés túlélte a járványt, de a civilizáció megszűnt létezni. Hig (Jacob Elordi) egy régi repülőtéri hangárban él a kutyájával és zsémbes, militarista társával, Bangley-vel (Josh Brolin). Hősünk egy kis repülőgéppel rendszeresen portyázik a környéken, próbál túlélni, de nehezen lép túl a múlton, és még nagyobb kihívást jelent elengednie halott felesége emlékét. Hig céltalanságát azonban felváltja a remény, amikor elfog egy rádióadást egy titokzatos helyről, ami szebb jövővel kecsegtet.
A sztárséf főnökeként láthatjuk viszont nemsokára Antonio Banderast
Életrajzi film készült a legendás séf és médiaszemélyiség, Anthony Bourdain karrierjének kezdetéről. A Tony várhatóan ősszel kerül a hazai mozikba Dominic Sessa, Emilia Jones, Leo Woodwall és Antonio Banderas főszereplésével. Ennek apropóján beszélgetett a The New Yorker egyik újságírója Almodovar kedvencével, az egykori Zorro Banderasszal.
A Tony Anthony Bourdain massachusettsi fiatalkori kalandjaiból merít, mikor 19 éves korában véletlenül került egy kaotikus konyhára, ami elindította a gasztronómia útján.
A The New Yorker újságírója zoomon keresztül beszélt Banderasszal, aki Bourdain főnökét alakítja a filmben. A színész elmesélte, mostanában a malágai otthonától nem messze lévő Teatro del Soho színház irányításának szenteli napjait, aminek 7 éve a direktora. Itt nézte a kollégákkal a foci-vb meccseit is, de nem tudtak maradéktalanul örülni a mesés eredménynek, mert az országot letaroló tüzek egyből a győzelem után lángra gyúltak Spanyolországban. Banderas óriási focirajongó, és szerinte azért jó a spanyol csapat, mert a játékosok nagylelkűek egymással, és a vérükben van a futball. 5 éves koruk óta fociznak, bekötött szemmel is megy nekik.
A politikáról Trump apropóján nyilatkozott:
Néha az a benyomásom, hogy világszerte egyfajta posztdemokratikus gondolkodás lett a jellemző.... Azok a vezetők, akiket demokratikusan megválasztanak, megpróbálják a törvényeket meghajlítani, gyarmatosítani az intézményeket, amelyeknek pártatlanoknak kellene lenniük, hogy meghosszabbítsák az időt, amíg hatalmon lehetnek. Veszélyes időket élünk – nemcsak ideológiákkal játszunk, hanem magával a rendszerrel is...
A filmkészítés célja szerinte a szórakoztatás vagy a gondolkodásra és elmélkedésre késztetés, de lehet akár politikai nyilatkozat is. És hogy szokott-e tanácsot adni a fiataloknak a 66 éves sztár? Nem nagyon, mert nem tartja okosabbnak magát náluk, az egyetlen előnye az, hogy kívülről látja őket, főleg ha rendez. De ez nem tanács, ez iránymutatás. Nem szereti gyötörni őket, inkább arra ösztönöz, hogy próbáljanak ki mindenfélét, és akkor rájönnek, mi jó nekik.
A színészetről többet tanultam a rendezések közben, mint amikor játszottam... Amikor irányítok, folyamatosan kívülről látom a problémákat.
Elmondása szerint őt Pedro Almodóvar alkotta meg, mert megtanította másként gondolkodni. Őt tartja a legigazabb embernek, aki mindig hűséges önmagához, az elveihez. Csak egyszer hibázott a pályája során, A szomszéd szoba forgatásakor, mert akkor, mivel nem az anyanyelvén dolgozott, elveszítette magabiztosságát.
Ezen kívül azonban mindig önmaga volt és egy útnak szentelte egész pályáját. Saját magát ezzel szemben jóval csapongóbbnak írja le, elég ha csak arra gondolunk, mi köze a Zorro mainstreamségének az európai művészfilmekhez? Mármint azon kívül, hogy Banderas mindegyikben remek.
Budapestre jön a francia film nyughatatlan figurája, találkozhatunk is vele
A francia film sokoldalú tehetsége, Mathieu Kassovitz, az iráni új hullám legendás alkotója, Mohsen Makhmalbaf és az élvonalbeli lengyel operatőr, Pawel Edelman lesz a 2026. szeptember 15–20. közötti Budapesti Klasszikus Film Maraton (BKFM) díszvendége. Írásunkban most a francia film nyughatatlan kívülállóját mutatjuk be.
Mathieu Kassovitz a kortárs francia filmművészet egyik legsokoldalúbb alkotója. Rendezőként a társadalmi igazságtalanságok, a hatalom működése és az egyén kiszolgáltatottsága érdeklik, míg színészként thrillerben, történelmi filmben, romantikus vígjátékban és hollywoodi szuperprodukciókban is szívesen vállal szerepet.
Az idei Budapesti Klasszikus Film Maraton (BKFM) szeptember 15–20. között hat alkotáson keresztül mutatja be a francia színész, rendező, forgatókönyvíró és producer pályáját, aki személyesen is a fesztivál vendége lesz.
Magyar gyökerek
Családja révén erős szálak fűzik Magyarországhoz. Édesapja, Peter Kassovitz a születése előtt tizenegy évvel, az 1956-os forradalom után emigrált Franciaországba, ahol később rendezőként dolgozott. Nagyapja, Kassowitz Félix, művésznevén Kasso ismert grafikus és karikaturista volt, aki Macskássy Gyulával és Halász Jánossal együtt a magyar animáció úttörő nemzedékéhez tartozott.
Ezek fényében cseppet sem véletlen, hogy magyar származását soha nem kezelte puszta életrajzi érdekességként.
Szülei tudatosan adták tovább neki kulturális örökségüket, ő pedig számos alkalommal beszélt róla, hogy identitásának természetes része a magyar múlt, Magyarországon többször dolgozott is. Producerként részt vett Hajdu Szabolcs Fehér tenyér című filmjének elkészítésében, színészként pedig Steven Spielberg München című szuperprodukciójának budapesti forgatásán dolgozott.
Politikusnak állt a legnagyobb tahó, és még Donald Trump is támogatja
José Luis Torrente (Santiago Segura) nem változott, szeretett országa viszont annál többet, neki pedig ez nem tetszik. Minden sarkon kínaiak vagy arabok, mindenki túl óvatos, senki nem meri kimondani a véleményét, és a régi értékeket kevesen képviselik. Amikor Torrente egy kocsmában felszólal a szesztestvéreinek, felfigyel rá a spanyol szélsőjobboldali párt, és beszervezik a választási kampányhoz.
Anne Hathaway és Ewan McGregor nyakába szakadt a Jurassic Park ebben az új filmben
Mi lenne akkor, ha? Ősöreg kérdése ez a science fictionnek, és az ember azt hinné, hogy az összes variációját feltették mostanra. Újat már biztosan nem lehet kitalálni. Erre jön a hazai mozikban augusztus közepe óta látható Az Oak Street vége című új film, és kertvárosi környezetbe dobja be Anne Hathaway és Ewan McGregor párosát, akik egy éppen válni készülő házaspárt alakítanak, és akik egyik napról a másikra arra ocsúdnak, a szomszédságot hatalmas, több száz millió éve kipusztult dinoszauruszok kezdik el módszeresen lebontani.
Az Oak Street vége egy szimpla családi drámaként indul, az Anne Hathaway-féle Denise a házuk alagsorában írja az első regényét, teljes titokban, tudva, hogy férje, Greg (Ewan McGregor) kiakadna rajta. Pedig a családfőnek is megvannak a maga kis titkai, hiszen Greget kirúgták a munkahelyéről, pizzafutárként igyekszik némi betevőt keresni, fiával, Briannel (Christian Convery) minden este le is szerelik azt a bizonyos világító pizzadobozt a kocsijuk tetejéről, nehogy az asszony meglássa. Eközben a nagyobbik testvér, Audrey (Maisy Stella) a maga módján éli meg a tinédzserkori lázadását, a tudományok iránt lelkesedik, és űrhajósok könyveit olvasgatja a tetőn.
Folytatást kaphat a kétezres évek ikonikus romantikus vígjátéka
Folytatást kaphat a kétezres évek egyik ikonikus romkomja (romantikus komédiája), a Hogyan veszítsünk el egy pasit 10 nap alatt. A Kate Hudson és Matthew McConaughey főszereplésével készült film második része még a korai szakaszban tart, a Variety információi szerint Kate Hudson producerként csatlakozik a projekthez.
A lap információi szerint a szereposztás és több kulcsfontosságú alkotói pozíció sincs egyelőre betöltve. A stúdió és az alkotók szeretnék, ha Hudson mellett eredeti partnere, Matthew McConaughey is visszatérne a folytatásban, ám a végleges szereposztás a forgatókönyv irányától függ majd. Jelenleg épp forgatókönyvírót keresnek a projekthez.
Kate Hudson mellett Stacey Sher is producerként dolgozik majd a filmen, saját produkciós cége, a Shiny Penny révén. Sher korábbi munkái közül kiemelkedik a Ponyvaregény, a Gattaca, az Erin Brockovich és a Django elszabadul.
Hollywoodot jelenleg elárasztja az ezredforduló utáni évek iránti nosztalgia. Idén már több feldolgozás is komoly kasszasikert aratott: Az ördög Pradát visel 2, a Horrorra akadva és a Toy Story 5 is.
Ha valaki esetleg nem emlékezne rá, annak felidézzük: a 2003-as filmben egy női magazin újságírója, Andie Anderson azt a feladatot kapja, hogy csábítson el egy férfit, majd tudatosan tegye rémálommá a kapcsolatukat, méghozzá tíz nap alatt. A szerencsés kiválasztott Ben Barry, egy macsó reklámügynök lesz, aki mit sem sejtve Andy tervéről fogadást köt a főnökével – egy sokat ígérő megbízás miatt –, hogy bármelyik nőt meg tudja hódítani.
(Borítókép: Kate Hudson és Matthew McConaughey a Hogyan veszítsünk el egy pasit 10 nap alatt? című film egyik jelenetében. Fotó: Paramount / ZUMA Press / Northfoto)
Van, akiből a trauma rendőrt, másból sorozatgyilkost csinál
Egyszerre örvendetes és tragikus, amikor egy színész hosszú évekre megkaparint magának egy szerepet, így járt ezzel Emmy Rossum is, aki a Gallagher család tűzről pattant nagy tesóját, Fionát alakította a Shameless – Szégyentelenekben kilenc évadon keresztül, ugyanakkor a kultikussá vált karakter a mai napig kísérti a 39 éves amerikait. Mert hát egy ennyire meghatározó szerepet nehéz az embernek leráznia magáról, főleg ha mindenki vele azonosítja Rossumot, s a színésznőt még a mai napig kérdezgetik interjúkon a szériával kapcsolatos fizetési balhékkal, és a rapszodikus kilépésével kapcsolatban.
Pont emiatt egy kicsit sokkoló, hogy a Disney+-ra július 27-én befutott Gyűlölet és csábítás (Furious) című krimisorozatban egy ennyire szabálykövető, rigid, már-már karót nyelt FBI-ost alakít Emmy Rossum. A főszereplő, Alice, mondjuk, nem az ügynökség krémje, a létra legalján kapaszkodik, ugyanis telefonos szolgálatot teljesít. Ez alatt azt kell érteni, hogy amikor a civileknek valami baja támad, és felhívják az FBI telefonszámát, akkor a nő egyike azoknak, akik igyekeznek segítséget nyújtani. Főképp amúgy oltári baromságok miatt csörög a telefon, szóval van miért sajnálni hősnőnket.
Ahogy haladunk előre, úgy válik egyértelművé, hogy nem egy hétköznapi nyomozós szériáról van szó, a Gyűlölet és csábítás sokkal inkább a női dühbe enged betekintést, mintsem a már sokszor hallott húrokat pendítgetné újra. Két szálon futunk, az egyiken a rendőri melójából kirúgott Alice-t követjük, aki továbbra is az igazságszolgáltatás oldalán igyekszik régi sérelmeit, a teljes NYPD ellene fordulását lezárni magában. Míg a másikon egy Catherine (Lola Petticrew) nevű, titokzatos és az árnyak közt mozgó nőt figyelünk. Mindkettejüknek megvannak a maguk traumái, mindkettejükkel férfiak szúrtak ki, ám a feldolgozás nagyon különböző.
Olcsó plázahorrorrá silányult a széria, ami eddig rettegésben tartotta a nézőket
Az Insidious az egyik legérdekesebb franchise a horror berkeiben. A széria már a hatodik filmnél jár és még mindig van benne potenciál, ráadásul az ötödik felvonáson kívül mindegyik rész minimum korrekt volt. A Köztünk járnak alcímre hallgató friss epizódnál voltak intő jelek, de lehetett bízni egy borzongató plázahorrorban.
Gemma (Amelia Eve) egyedülálló anyaként neveli kilencéves kislányát. Gyermekként rettegett a kiszámíthatatlan, furcsán viselkedő édesanyjától és mindent elkövet, hogy a saját csemetéjének ne kelljen hasonlókat átélnie. A múlt traumái azonban nem engedik el a nőt, ráadásul egy túlvilági entitás is fel akarja használni a sötét terveihez.
A Rocktábor 3 limonádé lett, amit többször inkább nem kóstolnánk meg
Sokak emlékezhetnek vissza meleg szívvel a Disney Channel által gyártott Rocktábor legelső részére, ami még 2008-ban debütált a mozikban. A film rajongóit persze az akkori tinik között kell keresni, akik a fő célközönsége voltak ennek a produkciónak, és muszáj megemlíteni azt is, hogy az alkotásban feltűnő színészeknek a Rocktábor alapozta meg a karrierét. Köztük Demi Lovatónak és a Jonas testvéreknek, akik hasonlóan sokat köszönhetnek ennek a filmnek – és az azt követő második résznek, ami 2010-ben jelent meg –, mint Miley Cyrus a Hannah Montana sorozatnak, amelyért nem mellesleg 2024-ben Disney Legends-díjat is kapott. Az már más kérdés, hogy a fiatalon elért sikerek miatt a felkarolt sztároknak hamarabb fel kellett nőniük, és a vállukra nehezedő nyomás, valamint a velük szemben támasztott elvárások miatt némelyiküknek később, felnőttként rekedt meg az élete – ismerjük Miley Cyrus csapongó időszakait, Demi Lovato történetét, aki kis híján belehalt drogfüggőségébe, vagy Britney Spearsmentális problémáit.
Az ugyanakkor kétségtelen, hogy a Rocktáboron egy teljes generációnyi fiatal nevelkedett, akik a tábori élmények és a zene ereje által kerülhettek közelebb olyan, az ő korosztályukat érintő kérdésekhez, amelyekre már vadul keresték a választ. És tekintve, hogy a Disney az utóbbi években ráfeküdt arra, hogy továbbfűzzék a 2000-es évek legnépszerűbb alkotásainak történeteit – elég példaként említeni a Nem férek a bőrödbe, Az ördög Pradát visel vagy az idei D23-on (amelyről az Index is tudósított a helyszínről) bejelentett Neveletlen hercegnő folytatásait –, harmadik részért kiáltott a Rocktábor is. A világvállalat még tavaly ősszel jelentette be, hogy tervben van a következő rész, ami augusztus 14-én fel is került a Disney+-ra.
A film, amely új felfogást hozott a nők szerepéről, szexualitásról és a szabadságról
Amélie csodálatos élete, Thelma és Louise, A csodacsatár, 80 huszár, A gyűlölet, Hamu és gyémánt, A zongorista. Többek közt ezeket az ikonikus filmeket is megnézhetjük nagyvásznon, kiváló minőségben felújítva a Budapesti Klasszikus Film Maratonon (BKFM), ami legendás némafilmeket és élőzenés vetítéseket is tartogat a közönségnek 2026. szeptember 15-20. között.
Kilencedik alkalommal rendezi meg a Nemzeti Filmintézet (NFI) a restaurált klasszikusok filmünnepét fővárosi helyszíneken. Az ősz kihagyhatatlan fesztiválja száz felújított filmet tűz műsorra, kiemelt témái között lesz az ‘56-os forradalom 70. évfordulója is.
A nők szerepe
Jean-Pierre Jeunet 2001-ben bemutatott kultfilmje, az Amélie csodálatos élete szerelmeslevél Párizshoz, és magához a szerelemhez, világa bájos és különc, amiben mindig jó elveszni. A magányos montmarte-i pincérnő és az elrontott fotóautomata-képek különc gyűjtőjének szívmelengető története arra emlékeztet, hogy a boldogság a legkisebb gesztusokban rejtőzik. A főszerepekben Audrey Tautou és Mathieu Kassovitz.
Vitathatatlan remekmű Sir Ridley Scott rendezése, a Susan Sarandon, Harvey Keitel és Geena Davis főszereplésével készült Thelma és Louise, amely 1991-ben
alapvető újítást hozott a nők szerepéről a filmekben, a női szexualitásról és a szabadságról.
A bűnügyi road movie két barátnő hétvégi kiruccanásával indul, ami váratlanul meneküléssé és felszabadító utazássá változik. Dacos történet szabadságról, barátságról és önrendelkezésről.
Rovataink a Facebookon