Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMTovábbi Média cikkek
- Puzsér Róbert és a Fókuszcsoport is nekiment Dancsó Péternek
- Ahol egy démon simán elmegy gyorsétterembe dolgozni
- Az Apatigris inkább házimacska, de kandúrkodni vágyik
- Meghalt Joe Ruby, a Scooby-Doo rajzfilmsorozat egyik alkotója
- Van olyan fajtája a szexuális erőszaknak, amiről én is most hallottam először
Kevésbé lényeges, de mégis elkerülhetetlen, hogy elismerjük Orbán Viktor teljesítményét, aki pert fontolgat a tv2 ellen, amiért a - csak az interneten követhető - élő adásban Pongó fasiszta beállítottságú cigányemberként említette őt. Némileg persze - de csak miután a szívettépő BB-adás felfedte a kiszavazás borzalmait - őt is meg lehet érteni, ország nélkül maradt, valamivel le kell kötnie magát. Hány és hány frissnyugdíjas tapad a tévére, amikor hirtelen nincs mit csinálnia! Majdnem így van ez a korengedményesen nyugalmazott - előreavatott kisdobos - miniszterelnököknél is. Hol saját tévét akar, hol beperel egy képernyőlakót a magánvéleményéért. Mindenesetre ezen az úton a következő megálló az lesz, hogy előreszegzett lándzsával, Anettkával az oldalkocsiban nekimotorozik a lágymányosi hengermalomnak.
Az igazsághoz tartozik, hogy az ominózus pongulás rövid ideig a hivatalos weboldalról is letölthető volt - no de kedves miniszterelnök úr (jólesik, tudom), tessék már rápillantani arra a lapra! Nyilvánvaló, hogy egyenesen a ribizlibokorról toborozták azt a pár hülyöncöt, aki ezt szerkeszti. Hát megér ez egy misét? Vagy utána jön a Móricka viccújság? A sas nem kattog, a turul meg pláne. Tessék inkább örvendeni Andreának, aki a Szózatot énekli mosogatás közben (bár az inkább kedélyes, magányos téli orrfúváshoz, illetve szipuzáshoz illik igazán), és számon kéri a többieken, hogy nem mennének akár péntek tizenharmadikán is negyvennyolcas ünnepélyre.
Ereszkedjünk vissza a melegvizes medencébe. Tényleg érdekfeszítő, jól szerkesztett kis szombat esti családi program kerekedett a BB-kiszavazásból, még ha ez főleg a licenctulajdonost dicséri is. Claudia már másodszor mondta ki: "ez a műsor nem rólam szól" - tanult a történtekből, akár a dimenziókapun épp kievickélő Judit. Apropó: ha már ezt a "jupiterlámpával szemben filmezett átjáró az ismeretlenbe" imázst találtuk ki, azaz vettük meg ehhez az eseményhez, érdemes volna marconább őröket álítani mellé: ne két polgárőr kinézetű apuka őrizze a pokol kapuját, hanem birodalmi rohamosztagosok átokvetőre tűzött szuronnyal.
Egyvalaki hiányzott a műsorból, és az nem Havas Henrik volt. Nem volt ott, akit igazán aktuális lett volna megkérdezni arról, milyen érzés, ha egy tv2-műsorból távozni kényszerül. Pálffy István, aki nélkül pedig sokkal soványabb lenne a hitelkártya, amit kockára tehetne ez a csatorna egy reality show-val.
Pörgölődik a Big Brother, forgolódnak a tőkés birodalmak, a tv2 külön spotban köszöni meg nekünk, hogy kíváncsiak vagyunk. Akárhogy terjeng is a gyanú, a csonkolt valóságról szóló néprege, mégis maradt fél pénzünk, mégis maradtak őszinte pillanatok, ahol együtt lehet érezni, ahol kárörvendeni, sajnálkozni, felháborodni és megkönnyebbülni lehet - mert hiszen ezek már a házon és a stúdión kívül, közvetlenül a zalahúsos zsömle után, velünk történnek. Mintha egy Readers' Digestet olvasnánk végig egy szuszra: hétköznapi emberek néznek szembe kisszerű kihívásokkal, hogy aztán győzzenek vagy elbukjanak, hogy sírjanak és közben nevessenek, hogy duzzogjanak és örüljenek a kiskutyának, hogy méltósággal vagy anélkül, de tovább éljenek. S ha ezer, százezer vagy egymillió ember ilyenkor arra gondol: mit mondanék én a kedvesemnek, ha ő jönne ki onnan - miként fogom szólítani -, akkor már megérte, akkor már ki lehet mondani: ez művészet. Ha csak annyira, mint a népdalok, ha csak annyira, mint az édes-bús katonanóták, de művészet, mert gondolkodást okoz. A show lehet színjáték - mi hozzátesszük a valóságot, van belőle ideát, a tükör előtt elég.