Le kell rombolni a megújulni vágyó Pécset

2009.11.15. 16:10 Módosítva: 2009.11.15. 21:16
A pécsi atomtámadás után nem látni túlbuzgó politikusokat, csak földből kifordult gáz- és vízcsöveket, gépeket és kerítéseket. A várost le kell rombolni ahhoz, hogy 2010-ben végre megújuljon. Három éve nyerte el Pécs az Európa Kulturális Fővárosa címet, ilyen most.

Három éve, 2006. november 12-én nyerte el Pécs az Európa Kulturális Fővárosa címet a 2010-es évre (összefoglaló az azóta eltelt időről). A korábban Budapesttel és Debrecennel szemben szinte elképzelhetetlennek vélt győzelem először összezavarta a projekttel foglalkozókat, a látványos vízió megvalósításához nem tudtak hozzákezdeni, de a dolgok most történnek Pécsen. Alig lehet közlekedni, mindent feltúrtak, a cukrászdát sem tudtuk megközelíteni a Széchenyi téren. Kár, hogy a mindent megnyitó nagy rendezvényről még csak ezután döntenek a közbeszerzési pályázaton.

Város az idegösszeomlás szélén

Pécs ébredezik az atomcsapásból: a zsinagóga előtti Kossuth tér, a dzsámi és a Széchenyi tér teljesen megújul, a város különböző pontjain nyolc milliárd forint értékben felújítanak az előzőekkel együtt 12 közteret jövő év elejéig. Ha más nem történik, már megérte, beindul az újjászületésnek nevezett akció, amelynek keretében a lehetőségeknek megfelelően átpozicionálja magát a város. Jöjjön még több turista még több érdekes kulturális programra, és nemcsak 2010-ben, hanem évekig. Szoktatás lesz.

Jelenleg 180-200 ezer turista átlagosan 1,5-2 napot tölt a városban, amit hoszú távon mindenképpen növelnének, elsősorban a most épülő konferenciaközponttal, illetve az új négycsillagos szállodákkal. Ötven évre meghatározzák Pécs életét a beruházások és építkezések, ezért a lakókat is igyekeznek bevonni: a civil programokra 100 milliót osztanak szét a lezárult pályázat után, és 50-60 milliós keret van a magánépületek homlokzatainak felújítására is.

A Mókuci szexcenterrel szemben, a 6-os út pécsi bejáratánál (McDonald's) a Demján sándor érdekeltségébe tartozó Arcadom által épülő pécsi konferencia- és koncertközpont alapkövét csak augusztusban tették le, ugyanis hol a közbeszerzési pályázat csúszott, hol az eredményt támadták. Mégis látni már a szerkezet részeit, sőt a zenekari árkot is. A 11 347 négyzetméteres, ötszintes épület 2010. szeptember 30-ra készül el, decemberben lehet az első hangverseny. Hétmilliárd forintos árával jelentősen olcsóbb, mint a hasonló funkciót betöltő, de óriási Művészetek Palotája, de drágáb a 3 milliárdos debreceni Modemnél. Februártól állítólag szerkezetkész lesz a törtfehér mészkőburkolattal és üvegekkel együtt.

A konferencia- és koncertközpont

Az épület fenntartása jelenthet problémát az egyébként is nehéz helyzetben lévő, milliárdos hiánnyal küzdő városnak, mivel nem kerül be az állami intézmények közé, így a nagy büdzséből nem juthat neki. A jelenlegi helyzetben az sem világos, hogy a 1,5 millird forintos, uniós pályázatokból képzett maradvány sorsa mi lesz, mivel eredetileg szociális városrehabilitációra szánták volna. Hiába készültek elemzések, csak 2011 után láthatjuk, megéri-e Pécsnek a központ. Egy jó jel van: amint kiderült, hogy komolyan elkezdik az épület építését, megjelentek osztrák és spanyol befektetők, hogy szállodákat és bevásárlóközpontot építsenek.

A konferenciaközpont mellett épül a városi, a megyei és az egyetemi könyvtárakat egyesítő tudásközpont is. A 2010 júniusára elkészülő, 3,8 milliárd forintos beruházás is csúszott a közbeszerzések miatt, de ez Pécs számára sokkal kezelhetőbb és mindenképpen szükséges épület, amelynek tulajdonjoga 65 százalékban a megyéé, 35-ben a városé. A tudásközpont a könyvtár mellett két nagyelőadóval, könyvesbolttal és programokkal nyit, viszont az egyesítés miatt jelentősen csökkentik a dolgozók számát is, mert három intézmény helyét egy veszi át.

A könyvtár

Esély

Eddig nem sok jót lehetett írni az EKF-projektről a háttérben megbújó politikai manőverek miatt, már kicsit temetni is kezdtük, mint tipikus magyar csődöt. Úgy tűnt, a városnak lehetősége lett volna megújulni, de a politikának fontosabb volt, hogy uralkodjon és döntsön a pénzek felett. Páva Zsolt polgármesterré választása után állítólag szigorúan átvizsgált mindent: az utóbbi években a városnak alapvetően a menedzserközpont körüli balhékkal kellett foglalkoznia, de mivel már minden járja a saját útját, így nagy hatása nincsen az ügymenetre.

Mostanra időzítették azt az elismerést, ami a kulturális programok eredményes előkészítéséért járt. A 1,5 milió eurós jutalommal kísért Melina Mercouri-díjat az Európai Bizottság Oktatási és Kulturális Főigazgatóságától kapta Pécs a többéves monitoring után, és kizárólag kulturális programokra lehet fordítani.

Ha marketing-tanácsadó lennék, akkor mindent átfogó kampányt indítanék Adj esélyt Pécsnek! jelszóval. Már csak azt kellene világosabban látni, pontosan mivel akarják a városba vonzani a látogatókat a 2010-es és a későbbi években. Mert az EKF tényleg esély, ahogy ezt az elején is megfogalmazták, és minden lehetőség a kezükben van. A pályázatírás vízióiból folyamatosan metszettek le, vettek el, hogy végül mégis megvalósuljon egy új Pécs.