új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • A Lelki Egészség Világnapját 1992 óta tartják, hogy felhívják a figyelmet a mentálhigiéné fontosságára, és azért, hogy a mentális problémákkal küzdő emberek kevésbé legyenek stigmatizálva a média és a társadalom megítélése által.

    A Facebook több újdonságot hozott létre ennek érdekében. A WHO támogatásával készült kisegítő kártyák, tippekkel és pozitív üzenetekkel támogatják a felhasználókat. Az útmutatók, amiket a BIPOC (black, indigenous, and people of color) fejlesztett ki, különböző bőrszínű kisebbségeknek nyújt pszichológiai és terápiás segítséget, miközben lehetőséget ad közösség építésre is – írja a Facebook hivatalos informáló oldala. Emellett új matricák is megjelennek a felületen, amiket szabadon használhatunk majd üzenetben és a posztok alatt is, segítve a figyelemfelkeltést egy fontos ügyben.

    A példát más közösségi média platform is követi, a Pinterest külön táblát hoz létre mentális egészség témakörben “Digital Haven” címmel, ami bárki számára elérhető lesz, ha szeretne elmerülni a témában.

  • A 63 éves énekesnőről pont az ilyen húzásai miatt írtunk legutóbb is, akkor egy trágár feliratú hajpántban jelent meg.

    Ezúttal Jimmy Fallon műsorába látogatott el, ahol ismét felkavarta az állóvizet. Az egész ott kezdődött, amikor Madonna arról beszélt, hogy szerinte a művészek azért vannak a Földön, hogy megzavarják a békét. Ezért egy váratlan pillanatban úgy döntött, hogy felfekszik Jimmy asztalára és elidőzik ott egy darabig, néhány villantás közepette. A műsorvezető hirtelen azt sem tudta mit csináljon, próbálta takargatni a zakójával, majd Madonna felpattant és felhúzta a szoknyáját.

    Így az is megtekinthette a hátsó felét, aki eddig nem látta volna.

    Az rendkívül kínos jelenetet 1:43-től tekintheti meg.

  • A Mörk legújabb All Alone című számában a dél-londoni rapper és költő Brother Portrait hallható. Az alapvetően funk-soul-jazz vonalon mozgó zenekar világától bár elsőre távolinak tűnhet ez a vonal, de az All Alone című track lüktetése, mintha kifejezetten egy költői rapbetét után kiáltott volna.

    A művésznév mögött rejlő Hadiru Mahdi teljes bizalmat és szabad kezet kapott a zenekartól és nagyon sajátos módon szőtte tovább a mondanivalóját.

    Az All Alone a negyedik kislemez a novemberben megjelenő, második, In the Golden Hour című nagylemezről, amelyet a közönség november 5-én hallhat először a MüPában. Többek között az album felvételéről az index nemrég a zenekar frontemberével, Zentai Márkkal beszélgetett egy interjúban.

  • Semmi kétség, valóban jól elbújt, azonban ha elég szemfüles, könnyedén kiszúrhatja. Készen áll? Íme a feladvány:

    Képernyőkép 2021-10-08 141033.png
    Fotó: 9gag.com

    Nos, sikerült megtalálni? Amennyiben nem, lejjebb felfedjük, hol található a leopárd. 

    .

    .

    .

    .

    .

    .

    .

    .

    .

    .

    .

    .

    .

    .

    .

    .

    Képernyőkép 2021-10-08 141050.png
    Fotó: 9gag.com

    Ön megtalálta?

    (Forrás: 9gag.com)

  • Idén a Disney streamingplatformját szabályosan elözönlötték a Marvel-sorozatok, hiszen olyan alkotásokat nézhettünk, mint a What if..?, a Loki, A Sólyom és a Tél Katonája vagy éppen a WandaVision. Ez utóbbi lehet az a produkció, ami talán a legnagyobb népszerűségnek örvend, így nem érte a rajongókat meglepetésként a hír, hogy a WandaVision spin-off sorozatot kap.

    A tervezett produkció pedig a Kathryn Hahn által megformált Agatha karaktere köré fog épülni. A Disney+ sorozatának sztorijáról még nem sokat lehet tudni, azonban a Variety információi szerint a rajongók egy sötét komédiára számíthatnak. A sorozathoz Kathryn Hahn színésznőn kívül visszatér még a WandaVision írója, Jac Schaeffer, aki íróként és producerként is részt vesz a produkció megalkotásában.

    A WandaVisionben Hahnt először Wanda és Vision szomszédjaként, Agnesként ismertük meg, mielőtt kiderült, hogy valójában egy boszorkány, Agatha, aki a salemi boszorkányüldözések túlélője, és jóval erősebb, mint azt Wanda gondolta. A nézők utoljára a sorozat fináléjában láthatták, amiben Scarlet Witch az erejével Westview-ba száműzi, így Agatha kénytelen visszatérni alteregójához, Agneshez.

    A WandaVision hatalmas siker lett mind a rajongók, mind a szakma körében, mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a spin-off érkezése és a 23 Emmy-jelölés.

  • Ben Tidy szeptember 1-jén indult útnak barátnőjével, hogy egy hónap alatt 530 kilométert tegyenek meg mezítláb.

    A vándorlás célja az volt, hogy pénzt gyűjtsenek egy menekülteket támogató szervezetnek. Mostanra több mint 3500 fontot (közel 1,5 millió forintot) gyűjtöttek össze a Choose Love jótékonysági szervezet számára, amely cipőket és alapvető szükségleteket biztosít menekülteknek.

    Ben a BBC-nek elmondta, hogy azokat az embereket szerette volna támogatni, akik valamilyen konfliktus vagy üldöztetés miatt kényszerültek elhagyni a hazájukat. Arról is mesélt, hogy milyen érzés volt mezítláb gyalogolni 330 mérföldön keresztül:

    Talán jobban élvezed így a gyaloglást, mert nem tudsz elveszni a gondolataidban – 100%-ig a pillanatban vagy, minden egyes lépéskor

    – mondta. A páros tagjai a somerseti Mineheadtől egészen szülővárosukig, Falmouthig sétáltak el.

  • Minden bizonnyal élete egyik legkellemetlenebb pillanatát örökítette meg a kétségbeesett gazdi.

    Képernyőfotó 2021-10-09 - 11.26.31 1.png
    Fotó: u/RandyJackson / Reddit

    Egy brit bulvárlap, a Daily Star számolt be arról a Redditen egyre jobban terjedő videóról, melyben egy kétségbeesett gazdi és kutyája látható. Mint kiderült, a nő azért szállította közepes méretű rottweilerét az orvoshoz, mivel furcsa viselkedést tapasztalt nála, arra gyanakodott, hogy lenyelhetett valamit.

    A rendelőben szerencsére nem kellett sokat küszködni a kutyussal, hamar hányni kezdett. A gazdi valamilyen okból kifolyólag persze mindent videóra vett, így az is tökéletesen kivehető, ahogy egy adag sárgás-barnás folyadék mellett 

    egy méretes, neonrózsaszín szexjáték is távozik a négylábú gyomrából. 

    A gazdi a videóban erre mindösszesen annyit tudott mondani, hogy 

    Huh, hát itt is van.

  • A kerti medencék után már a kamerákat is érdemes szemmel tartani, ha medve van a közelben.

    Névtelen9.png
    Fotó: ViralHog / youtube

    Egy fekete medve ugyanis saját felvételt készített magáról a wyomingi vadonban, miután rátalált egy GoPróra a hóban. Az emlős akár saját YouTube-csatornát is indíthatna, olyan ügyesen kapcsolta be nyelvével a felvétel gombot, és bár percekig próbálta megrágni a kamerát, szerencsére nem sikerült neki.

    Így lett az eredmény egy tökéletesközeli felvétel az állat szájának belsejéről, amit egy szemfüles vadásznak köszönhetünk, aki hónapokkal később megtalálta a kamerát.

  • Egészen új módot talált ki egy cirkuszi előadóművész az Egyesült Királyságban tomboló benzinválság kiküszöbölésére: furgonját ugyanis a hajával húzta el a legközelebbi benzinkútra.

    A Circus of Horror sztárja, a 34 éves Anastasia Sawicka attól félt, hogy nem tud turnézni menni, amikor a hétvégén négytonnás LDV furgonjában kezdett kifogyni az üzemanyag. A Britain's Got Talent egykori döntőse ezért bizarr módon úgy döntött, hogy úgy juttatja el járművet a legközelebbi benzinkútra, hogy szó szerint a hajával húzza oda.

    Anastasiát döbbenten figyelték a járókelők, ő azonban nem zavartatta magát, összeszedte erejét és valóban végighúzta furgonját egy benzinkútig London egyik legforgalmasabb utcáján.