új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • A Glasgow mellett található, több millió fontot érő árvaház titkai sokkolták a romokat megtaláló városfelfedezőt. Az árvaházat 1899-ben alapította a Skót Tengerészárvák Társasága (Sailors’ Orphans Society of Scotland), és eredeti tragikus célja az volt, hogy a tengeri csatákban elesett skót tengerészek gyermekeinek otthont adjon, akiknek nem volt már hová menniük. Ezt követően állítólag a II. világháborúban katonai főhadiszállásként használták, mielőtt iskolává alakították volna, amely az 1990-es évek végéig működött, és végül bezárta kapuit a gyermekek előtt.

    Az épület még 2013-ban egy pusztító tűzvész következtében is kárt szenvedett. A komplexum nemrégiben, az év elején 2,45 millió font értékben földterületként került értékesítésre. Az egyik képen a tető nélküli, törmelékkel és megrongált elektromos vezetékekkel teli épület látható, míg egy másikon egy falon vibráló műalkotás, amely csodával határos módon túlélte a tüzet. Az omladozó és megperzselt falak ellenére a lépcsőház még mindig ép, beleértve az élénkpiros korlátot is. A romos épületről készült fotókat itt tekintheti meg:

  • Már most félünk.

    A Conjuring-filmek (magyarul: Démonok között) Ed és Lorraine Warren paranormális nyomozók valós ügyeire épülnek, bár a készítők a negyedik rész pontos ügyét még titokban tartják. Patrick Wilson és Vera Farmiga alakította a Warren házaspárt a három korábbi filmben, valamint az Annabelle 3. spinoffban. A duó várhatóan újra eljátssza majd szerepét, bár jelenleg még nem született megállapodás. A produceri székbe szintén visszatér James Wan és Peter Safran, az a filmes csapat, amely a Démonok között-univerzum minden filmje mögött áll, köztük a jelenleg Franciaországban forgatott Az apáca 2 mögött is.

    Az eredeti film 2013 nyarán került a mozikba, amolyan ellentaktikaként a nagy költségvetésű filmekkel szemben a New Line stúdiótól. A húzás bevált, hiszen a 20 millió dolláros költségvetéssel szemben végül 320 millió dollárt hozott világszerte, ezzel a történelem egyik legjövedelmezőbb horrorfilmjévé vált, ami később egy franchise-t szült. Sok részletet ugyan nem árultak el a készítők a folytatás kapcsán, de láthatóan jó úton halad a projekt, és vélhetően rövidesen neki is látnak a film kezdeti munkálatainak.

    via (THR)

  • Új előzetest kapott a Fekete Párduc folytatása.

    Ironheart
    Fotó: YouTube

    November 11-én kerül mozikba a Black Panther: Wakanda Forever című film, amiben nemcsak az új Fekete Párduc, de Riri Williams, azaz Vasszív is debütálni fog. Most érkezett egy rövid, de annál tartalmasabb kedvcsináló a szuperhősmozihoz, amiben akció közben is láthatjuk Vasember szellemi örökösét.

    Az új előzetest itt tekintheti meg:

  • Egy angliai család, amelynek tagjai mindenüket elvesztették egy lakástűzben, megosztották történetüket hős kutyáikról, akik azzal mentették meg az életüket, hogy a tűzriadó előtt felébresztették őket. A 24 éves Molly Appleton-Reeve és ikertestvére, Chloe szeptember 6-án a cornwalli Bodminban lévő otthonukban pihentek, amikor kutyáik reggel tíz óra körül mániákusan ugatni kezdtek. Az ikerpár felkelt, hogy megnézze, mi hozta lázba az 5 éves buldogjukat, Cocót és a 18 hónapos labradorjukat, Pollyt, és percekkel később megszólalt a tűzjelző. Molly elment megnézni, hogy a kutyák véletlenül beindították-e a sütőt, míg nővére a nappalit ellenőrizte, ahol meglátta, hogy a foteljük lángra kapott.

    A hős négylábúakról készült fotókat itt tudja megtekinteni:

  • DtyCPyQVYAAk01N
    Fotó: Twitter

    A Chido Múzeum egy magánmúzeum Curuokában, ahol mindenféle különlegességet, főleg szamurájokhoz köthető holmikat lehet látni. Ennek a múzeumnak a lakója egy Donald kacsa plüss, amely immáron 30 éve várja vissza gazdáját.

    A plüsst a múzeum parkolójában találták, így valószínű, hogy a család, amely maga mögött hagyta, épp indulni készült, a kisgyermek pedig elejthette a Donald-figurát.

    A múzeum egyik dolgozója több mint 10 évvel ezelőtt Twitteren osztotta meg a plüssről készült képeket, hátha valaki felismeri, de senki sem jelentkezett érte.

    Az említett dolgozó aztán felmondott a múzeumban, de 5 évvel később visszatért, ekkor vette észre, hogy a Donald-figura még mindig velük van, így újra megosztotta annak történetét.

    Harminc év sok idő, de ez alig látszik a játékon, amit a dolgozók rendszeresen kimosnak, és új ruhákat is adnak rá, így gondoskodva arról, hogy „jól érezze” magát a múzeum falai között.

  • Cikkünk spoilermentes!

    Northfoto
    Fotó: HBO via Bestimage / Northfoto

    Kiszivárgott az interneten az HBO Sárkányok háza című sorozata első évadának fináléja, amit a cég egy európai, közel-keleti vagy afrikai forgalmazó partnerének tulajdonít. A széria első évadának utolsó epizódja illegálisan vált elérhetővé pénteken, a tervezett vasárnapi bemutató előtt. Az HBO szóvivője a The Hollywood Reporterrel megosztott nyilatkozatában elmondta, hogy „fokozottan figyelik” a kialakult helyzetet, és eltávolítják a torrentoldalakon felbukkant másolatokat.

    „Úgy tűnik, hogy egy EMEA-régióbeli forgalmazó partnertől származik” – mondta a szóvivő. „Az HBO kiemelten figyeli és eltávolítja ezeket a másolatokat az internetről.” A készítők elmondták, hogy csalódottak, amiért a törvénytelen akció megzavarta a sorozat rajongóinak nézési élményét, akik az epizód érintetlen változatát vasárnap láthatják majd, amikor az HBO-n és az HBO Maxon lesz a premierje.

    Még 2017-ben a Trónok harca hetedik évadának egyik epizódja került fel hasonló módon az illegális kalózoldalakra a tervezett bemutató előtt. Akkor az HBO a kiszivárgást annak tulajdonította, hogy az epizódot véletlenül egy harmadik fél tette közzé a szolgáltató egyik csoportjánál.

  • Ezek a madarak nem hagyják, hogy egy borús nap megakadályozza őket abban, hogy egy különleges kerti vízesésben csobbanjanak. Az aranyos képeken egy kék- és széncinege, valamint egy fiatal vörösbegy élvezi a Linda Moederzoon hobbifotós által számukra épített víziparkot. „Egy nap támadt az ötletem, hogy csináljak egy lépcsős vízesést, és minden szükséges dolgot megtaláltam hozzá a kertben” – mesélte Moederzoon. A 73 éves asszony, aki nyugdíjba vonulása előtt titkárnőként dolgozott, a Bridgham faluban lévő kertjében készítette ezeket a képeket, az internetezők pedig nem tudnak betelni velük.

    A fergeteges összeállítást itt tudja megtekinteni:

  • Szomorú nap ez azoknak, akik a 2000-es évek elején kezdtek el játszani a Miniclip nevű oldalon, ahol számtalan jobbnál jobb böngészős játékkal lehetett játszani. Suli után nem is volt jobb program néha, mint beizzítani a számítógépet, és a weboldal játékaival elütni az időt, de legyünk őszinték, sokunk még informatikaóra alatt is itt szörfözött, amikor a tanár nem figyelt.

    Miniclip
    Fotó: YouTube

    Azonban a Miniclip hivatalosan is lekapcsolta online szervereit, azaz a legtöbb játékuk elérhetetlenné vált. Ha most felmegyünk a weboldalra, mindössze két böngészős játékuk elérhető, az 8 Ball Pool és az Agar.io minden mással együtt eltűnt. 

    A Miniclip bezárása már év elején elkezdődött, de sokaknak nem tűnt fel, hogy mi történik épp. Úgy tudni, hogy a mostani leállás nem átmeneti, nagyon is végleges, a weblap ugyanis nem tervezi visszahozni a mára legendásnak számító játékait, ami főként annak köszönhető, hogy a cég átállt a mobilokra, ahol sokkal több felhasználó játszik. 

    Ez valóban egy korszak vége, addig is nosztalgiázzunk a legjobb Miniclip-játékokkal:

  • Leleplezték a bokorembert, vagyis azt a játékost, aki eddig csak álruhában bukkant fel időnként a Celeb vagyok, ments ki innen! című műsorban, ám mostantól teljes értékű résztvevője lesz a Kolumbiába utaztatott hírességek megpróbáltatásainak. 

    Hétfőn indult az RTL celebpróbáló kalandjátéka, amelynek ezúttal Argentína és a Dél-Afrikai Köztársaság után Kolumbia a helyszíne. hatodik évadban – egy széria kihagyása után – ismét Sebestyén Balázs és Vadon János koordinálja a hírességeket, azaz Janicsák Vecát, Nyári DiátLengyel FerencetSzéki Attila Curtist, Tallós Ritát, Molnár Ninit, Schumacher Vandát, Jázmin Viktóriát, Balázs Mercédesz Mercit, Kocsis TibortVarga Ádámot, Frohner Fecót és Múcska Gergőt, akik a Dzsungel Királya, illetve a Dzsungel Királynője címért küzdenek.

    Korábban szó volt arról, hogy lesz még egy szereplő a műsorban, akinek a kilétét nem fedték fel azonnal, ehelyett bokornak álcázva bukkant fel olykor, megviccelve a táborban lakó celebeket azzal, hogy időnként ellopta az ételüket és a holmijukat. A nézők közül a legtöbben arra tippeltek, hogy Kabát Peti lehet a tizennegyedik játékos, ám ezt az opciót Sebestyén Balázs pénteken offolta, miután élő adásban felhívta a Nyerő Páros című műsorban már állandónak tekinthető társát. A bokorembert végül az epizód végén leplezték le:

    ZÁMBÓ KRISZTIÁN CSATLAKOZIK A TÁBORLAKÓKHOZ.

    Zámbó Krisztiánt legutóbb 2021-ben a TV2 Sztárban Sztár című műsorában láthatták a nézők, ahol ugyan nem kifejezetten a teljesítményével emelkedett ki, sokkal inkább a humorfaktort képviselte. Ezzel persze ő maga is tisztában volt – vállaltan helyezkedett bele a bohóc szerepébe. Korábban az RTL-en is feltűnt már, 2012-ben az X-Faktorban próbálkozott, 2020-ban pedig a Nyerő Páros versenyzői között indult Takács Zsuzskával a fődíjért – utóbbit ugyancsak Sebestyén Balázs vezette. 

    A celebpárokra építő reality egyik legemlékezetesebb pillanata egyébként az volt, amikor Zámbó Krisztián kedvese elárulta, szerinte mi volt a legkellemetlenebb, ami valaha megtörtént a párjával. Ezt a jelenetet itt tudja visszanézni:

  • Egy brit hentes vidám tréfát űzött az üzlete előtti útépítéssel, miután a városi tanács egy hétig nem töltette be a sávot elzáró lyukat. Az 54 éves Stephen Hallworth elmondta, hogy a helyiek lehangolónak érezték, hogy a hiányzó munkások ideiglenes közlekedési lámpákat hagytak az egy méter mély gödör körül a főúton.

    A kétgyermekes apuka ezért úgy döntött, hogy „feldobja a hangulatot”, és minden egyes nap, amikor nem érkeztek meg a munkások, gumikacsákkal, csontvázzal és sárga mellényt viselő tehenekkel rendezett be humoros jeleneteket. Stephen elmondta, hogy a lakosok „abszolút viccesnek" találták a mókát, bár a tanács főnökei később „egészségügyi és biztonsági" okokra hivatkozva arra kényszerítették, hogy távolítsa el a tárgyakat.

  • Fotó: TV2
    Fotó: TV2

    A szépséges duó számára két hét után, egy pokoli véghajrát követően ért véget az Ázsiában játszódó kalandreality. Egyáltalán nem indult jól a pénteki adás Gelencsér Timiék számára, ugyanis utolsóként kezdhették meg az indulást, mivel az első almakeresős feladatban Gáspár Győzőék is beelőzték a párost. A kezdeti hátrányukat a lányok már nem tudták ledolgozni, és a szerencse továbbra sem őket pártfogolta a hajsza többi részében, ezért végig feszített versenyt kellett fussanak az idővel, hogy esélyük legyen a bent maradásra.

    A véghajrában befutó párossal Ördög Nóra kellett közölje azt a szomorú hírt, amit végig érezhettek: harmadikként érkeztek vissza a hajszából, ezért az Ázsia Expressztől ezen a héten ők búcsúznak.