Körmendiek vigyázzatok, jön a Rába!
Szentgotthárdnál már apadásnak indult, Körmendnél viszont tovább árad a Rába, a tetőzést 4 méter körüli vízállással délutánra várják a Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság szakemberei, ezért ott másodfokú árvízvédelmi készültséget rendeltek el. A hidrológus szakemberek becslése alapján Sárvárnál az árhullám már fokozat alatti vízállással fog levonulni.
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. tájékoztatása szerint a Csörnöc patak áradása miatt teljes szélességében lezárták Vas megyében a Molnaszecsőd és Döröske közötti összekötő út több mint háromkilométeres szakaszát, a belvíz miatt pedig a csákánydoroszlói bekötőút egy szakaszán is teljes útzár van érvényben csütörtök délután óta.