Úgy véli, az élet üzenni akar ezzel valamit.
Kárpáti Rebeka több mint egy hónapja bokasárülést szenvedett, amikor egy önvédelmi oktatáson vett részt, és egy rossz mozdulat következtében megtörtént a baj. A színésznő jelenleg mankóval jár, és a felépülésére három hónapot jósoltak.
Most a hot! magazin készített vele interjút, amely beszélgetésből megtudhattuk, hogy a sérülését ma már nem műtik, helyette gyógytornára és háromféle gyógyterápiára kell járnia. Még mindig csak bicegve képes járni, a mozgás hiánya pedig több hatást is gyakorol mindennapjaira.
Nagyon sok mindenre kihat. A munka tekintetében a Játékszínben minden darabban beugranak helyettem, hiszen vannak olyan jeleneteim, amikor magas sarkúban vagyok vagy sokat lépcsőzöm, és ezek mind olyan helyzetek, amik veszélyesek, hiszen nem magabiztos a járásom. A boltomban sem tudok anyagokat cipelni vagy zsákokat mozgatni. Ez a szituáció sokkal komolyabb, mint gondoltam, de szerintem az élet üzenni akar valamit
– idézi a Blikk Kárpátit, aki azt is elárulta, hogy kiderült: imposztor-szindrómában szenved, más szóval képtelen elismerni a saját sikereit.
”Nem tudom feldolgozni, ha valamit tényleg jól csinálok. Soha semmi nem elég, és nem a pénzt értem ezalatt, egyszerűen mindig arra gondolok, hogy amit elértem, az lehetne még jobb“ – tette hozzá.