Sátánista munkafüzetet kapnak a floridai kisiskolások
Mint az köztudott, a Fidesz-kormány bevezette az általános iskolákban a hittanoktatást, de a demokrácia és a vallásszabadság jegyében ez persze nem kötelező, lehet választani helyette az erkölcstant is, ami kábé ugyanaz, csak másképp van csomagolva. Lássuk, hogyan kezelnek egy hasonló kérdéskört ott, ahol kicsit nagyobb fordulatszámon pörög a demokrácia és a vallásszabadság!
Floridában, egy keresztény szervezet ingyenes Biblia-osztogatást tartott Orange County iskoláiban. A helyi ateisták, pontosabban a Central Florida Freethought Society nevű szervezet rögtön kapott is az alkalmon, és jelentkezett, hogy a vallásszabadság jegyében ők is osztogatnának a gyerekeknek ezt-azt, ami kicsit másképp magyarázza a világ dolgait, mint a Biblia. Az iskolai körzet vezetősége ezt megtagadta, pontosabban csak olyan verziót engedélyezett volna iskolai terjesztésre, amelyet előbb ők maguk cenzúráznak.
Amerikai a történet, tehát a következő lépés értelemszerűen az volt, hogy az ateisták beperelték az iskolát, mondván, alkotmányellenes, amit csinálnak, megsértenek vele egy csomó alapjogot. Az iskola jogászai hamar rájöttek, hogy ez a per részükről tuti bukás, így még a végkifejlete előtt módosították a játékszabályokat: bármilyen egyház osztogathat vallásos témájú anyagokat a diákoknak.
Na ki kapott azonnal az alkalmon? Hát persze hogy a sátánisták. Akik egyébként hivatalosan bejegyzett egyház az USA-ban, és olyan szórakoztató performance-okkal szoktak bekerülni a hírekbe, mint a legutóbbi sátánszobor-állításuk. Szóval ez a társaság csapott le a lehetőségre, és nekiálltak sátánista foglalkoztatókönyveket osztogatni, miközben hivatalos közleményükben azt írják, nem értenek egyet a vallásos anyagok terjesztésével az iskolákban, meg úgy általában az oktatás és az egyházak összefonódásával, de ha már így esett, kötelességüknek érzik, hogy biztosítsák a választás lehetőségét mindenkinek.
A sátánista gyerekkönyvet egyébként itt lehet letölteni digitális verzióban, és olyan az egész, mint valami paródia, mosolygós, vidám sátánista kisgyerekekkel, az ilyen füzetekben szokásos feladatokkal, kösd össze a pontokat, hogy kijöjjön a rajz, és társai. A pontok összekötéséből mondjuk pont egy pentagramma jön ki, hát na bumm, a magyar hittankönyvek meg azt írják, hogy a homoszexualitás halálos bűn, vallásszabadság van, Isten nevében. (via Salon)