Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Két évig alkottak egy párt.

    Véget ért L.L. Junior és Dárdai Blanka kapcsolata, amelyet maga az énekesnő erősített meg Instagram oldalán.

    „Nem szeretném ezt a két évet egy Instagram-történetbe belesűríteni, és talán nem is lehet. Viszont szeretném megragadni az alkalmat, hogy megtörjem a csendet. Egy ideje már nem alkatunk egy párt Lacival, és a jelenlegi helyzettel kapcsolatban nem szeretnék nyilatkozni” – írta 24 óráig elérhető történetében vasárnap este az X-Faktor egykori felfedezettje. 

    A pár nemrég az Ázsia Expressz új évadában is szerepelt, a tavaszi, Fülöp-szigeteki forgatások előtt azonban már arról szóltak a hírek, hogy válságban lehet szerelmük. Korábban már szakítottak is egyszer, végül tavaly decemberben találtak újra egymásra egy "rövid mosolyszünet" után. Hogy ezúttal is erről lehet-e szó, egyelőre nem tudni.

  • Már évek óta együtt voltak, amikor Tom Ackerley elárulta a színésznőnek a dolgot.

    Margot Robbie és Tom Ackerley, akik jelenleg az első közös gyermeküket várják, 2016-ban házasodtak össze. Idilli kapcsolatuk titkára sokan kíváncsiak lennének, főleg, hogy saját bevallásuk szerint csak egy dolgon szoktak veszekedni, pedig munkájuk révén sokszor a nap 24 óráját együtt töltik.

    A színésznő és a filmproducer féltve őrzik magánéletüket, s a nyilvánosság előtt is csak ritkán mutatkoznak együtt, időnként azonban elcsepegtetnek egy-két dolgot házasságukról. Így derült ki egy beszélgetős műsorban, hogy Robbie rajong a Harry Potter-filmekért, ám sokáig mégsem tudta, hogy Tom Ackerley is szerepet kapott a filmsorozatban.

    A férjem is szerepel a Harry Potter-filmekben. Tudom-tudom, mondtam is neki, miért nem osztotta ezt meg velem hamarabb, mert akkor hamarabb összeházasodtunk volna! De csak egy statiszta volt gyerekként. A mardekáros statiszták közé tartozott, látható is a harmadik filmben, amikor Draco eltolja az útból őt és néhány másik gyereket, hogy láthassa Csikócsőrt, a hippogriffet

    – mesélte a 34 éves színésznő, aki 2013 óta ismeri Ackerley-t, aki nem csak a Harry Potter és az azkabani fogolyban tűnt fel, hanem a Harry Potter és a bölcsek köve és a Harry Potter és a Titkok Kamrája című részekben is egy roxforti varázslótanoncot alakított. 

    (via LadBible)

  • Borult a papírforma.

    Képernyőkép 2024-07-08 104900.png
    Fotó: RTL

    A ValóVilág tizenkettedik évadában múlt héten tartották az ún. egyiptomi hetet, ahol a villalakóknak többek között fáraót is kellett választaniuk maguk közül. Ez a tematikus hét több játékosban is mély sebeket ejtett, de a régebbiek közül is felszakadt pár a feladatok során, melyekről vasárnap este a Puskás-Dallos Peti által vezetett, szám szerint ötödik kiválasztáson szintén szót ejtettek.

    A valóságshow-szereplőknek a kiválasztáson azt kellett megindokolniuk, kivel nem szeretnének tovább együtt élni a villában. VV Dzsigerire senki nem tehette a jelét, mivel a legutóbbi párbajt ő nyerte meg Rubennel szemben. Előzetesen arra lehetett számítani, hogy Dorka, Giada vagy Reni közül kerül valakire a zöld kendő, ám ehhez képest borult a papírforma. Ádi Dorkára, Geri Giadára, Reni Ádira, a védett Dzsigeri Renire, Dorka Giadára, Kikidi Dorkára, Giada Ádira, Dudu pedig szintén Ádira tette a jelét, így vasárnap Ádinak kell párbajra mennie.

    A fiatalember a jelek szerint taktikázott is egy kicsit, hiszen – mint kiderült – arra kérte a hozzá legközelebb álló villalakót, az egygyermekes Giadát, hogy tegye rá a jelét, ám jobb szerette volna, ha ez a lépés inkább kettejük között marad.

    Az ötödik kiválasztás ide kattintva nézhető vissza.

    (via RTL)

  • Mint mondta, sok dolog van, amit szégyell, de semmit sem bán.

    Lassan egy hónapja már, hogy kiszabadult a börtönből az emberrablás miatt elítélt Aurelio Caversaccio. A valóságshow-hős a Borsnak arról mesélt, teljesen megváltozott az élete, sőt stílusa is szabadulása óta.

    Aki bement, az egy beképzelt, öntelt, vicces, de egyben bicskanyitogató figura volt.  Nem bánom, hogy ilyen voltam, az is én voltam. Én mindig önmagamat adtam, amióta az eszemet tudom, sosem mutattam mást. Kivéve, amikor jöttek az ilyen ego tripjeim. Az az Aurelio, aki kijött, ugyanolyan humoros, ugyanolyan magabiztos, csak néha már magában tartja a véleményét. Mert már soha többé nem szeretnék olyat mondani, amit utána megbánok!

    – kezdte a férfi, nem is tagadva, főleg gyermeke születése változtatta meg őt.

    „Komolyabb ember lettem, és ezt a komolyságot megfejelte még az, hogy édesapa lettem! Most már oda kell figyelnem arra is, hogy van egy lányom. Mert véletlenül sem szeretném azt, hogy az én felelőtlen kijelentéseim vagy tetteim miatt ő bárhol, bármikor hátrányba kerüljön!”

    Az egykori VV-győztes sok mindent szégyell, de mint hangsúlyozta, semmit sem bán. Épp ezért úgy tervezi, őszinte lesz majd Szofival, és beavatja lányát múltja nem túl fényes időszakaiba is.

    „Mikor a lányom nagyobb lesz, akkor őszintén, az édesanyjával együtt el fogom neki mondani, hogy régen, fiatalon nagyon sokat hibáztam, és emiatt börtönben is voltam. Azt is elmondom majd neki, hogy miért ültem. Tettem valamit, amiért vállaltam is a felelősséget, és leültem a büntetést” – magyarázta Aurelio, de mint kiderült, van, amit jobban röstell a rács mögé kerülésnél is.

    „Szerintem ezt nem lesz majd olyan bonyolult elmagyarázni neki, mint azt, hogy 2014-ben indokolatlanul a legnemesebb szervemet tekergettem a tévében. Azt nagyobb ugródeszka lesz elmondani. Hogy figyelj, itt éppen azt gondoltam, hogy amikor az ükapád azt mondta nekem, hogy ne szégyelld, amid van, akkor én azt kicsit félreértettem. Ezt a helikopterezést kicsit nehezebb lesz bevállalni!”