Az Index történelem- és irodalomtudományt leleplező sorozata Petőfi orosz szerelmével folytatódik! 2. rész
És egyben a feltételezhetően utolsó versével. Hivatalosan meg nem erősített információink szerint ezt Morvaiék már akkor, amikor kihantolták a testet, megtalálták, a sírban volt, közvetlen a szívénél, egy fém dobozkában, amit a későbbi tömegspektroszkópos vizsgálatok szerint egy orosz dzsidás fegyveréből alakítottak át. Úgy tudjuk, a jeles Petőfi-kutató a verset egész a mai napig azért nem hozta nyilvánosságra, hogy a hivatalos történet- és irodalomtudomány jól megégesse magát a sorozatos cáfolatokkal.
Tehát Petőfi vélhetően tényleg utolsó verse 1857 első napjaiból.
Búcsú tőled, édes Alföld
Édes Alföld, drága hazám,
Nem látlak én soha talán.
Ebugatta muszka fattya,
Tömlöcöm a hideg tajga.
Szabadságom és szerelmem
Soha már nem lehet nekem.
Katyerinám sincs már velem,
Sírcsokrot visz öreg kezem.
Édes Alföld, drága hazám,
Nem látlak én soha talán.
Itt gyötrődöm halálomig,
Ahogy madár raboskodik.
Pipámat már leraktam rég,
Lelkem lángja többé nem ég.
Hajam őszbe csavarodott,
És már bort sem kortyolhatok.
Édes Alföld, drága hazám,
Nem látlak én soha talán.
Istennyila a németbe,
Sorsom itt lesz bevégezve.
S ahogy halok én rabságban,
Rabság van a szent hazámban.
Derék magyar ifjak, vének,
Szabadságunk semmivé lett.
1857. január 8.