A Kőgazdag fiatalok című realityből ismert Bárány Aurél a Ripostnak adott interjújában mesélt arról, hogyan változott meg az élete a műsor után. Mint ismert, a 22 éves fiatal korábban megosztó kijelentéseivel és féktelen életmódjával hívta fel magára a figyelmet, miközben luxuskörülmények között él, stabil családi háttérrel.
Napokban egy mesterséges intelligencia segítségével generált fotót tett közzé magáról, amelyen félmeztelenül, kidolgozott izmokkal pózolt. A kép nagy sikert aratott, rengeteg dicséretet és rajongói üzenetet kapott rá, ám később elárulta, hogy a fotó szerkesztett volt. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy ez az a fizikai forma, amit a valóságban is szeretne elérni, és már tett is érte lépéseket.
Tarthatatlan volt a helyzet. Durván vékony voltam, konkrétan 58 kiló. Be volt esve az arcom, a hasam, remegtem... én is megijedtem magamtól
– mondta a lapnak Bárány, aki sokáig nem foglalkozott vele, mert, ahogy fogalmaz: csak a buli érdekelte. De azért érezte, hogy ez az életmód nem vezet jóra, a végső döfést pedig a barátnője vitte be.
Volt egy konkrét eset. Feküdt mellettem az ágyban egy lány, és egyszer csak végig nézett rajtam, és azt mondta: ez már ijesztő. Rájöttem, egy nőnek kiábrándító az életmódom, és amit magammal tettem. Az nagyon szíven ütött. Az a lány végül kifarsult mellőlem, de eldöntöttem, hogy változtatnom kell.
Azóta komolyan veszi az edzést a fiatal. Másfél hónapja kezdett el sportolni, kezdetben kisebb súlyokkal, de már jelentős fejlődést ért el. Jelenleg 67–68 kiló, és célja, hogy elérje a 75 kilót, akár már a nyárra. Edzéseiben egy barátja segíti, és a korábban bulizásáról ismert fiatal ma már visszafogottabban él.