Egyre több a szűz a fiatalok között
Nagy gondban lesznek azok, akik eddig azért utálták a mai fiatalokat, mert azok össze-vissza lefekszenek fűvel-fával meg egymással, mert egy új, a fiatalok szexuális szokásait vizsgáló kutatás kihozta, hogy az 1981 és 1997 között született amerikaiak kevesebbet szeretkeznek, mint a szüleik. (A kutatás szerint maszturbálás nem számít szexnek.)
A mostani 20 és 24 év közöttiek 15 százalékára igaz az az állítás, hogy egyáltalán nem szexelt 18 éves kora óta, míg ez a 60-as években születetteknek csak a 6 százalékára volt igaz, amikor ők voltak huszonévesek, írja a Guardian.
"Az eredmény kétséget kizáróan cáfolja azt a közkeletű véleményt, hogy a mai fiatalok a sokat pasizó/csajozó generáció, ami a Tinder és más hasonló randiappok miatt terjedhetett el" – mondta a kutatást vezető Ryne Sherman. Szerinte több oka is lehet annak, hogy a huszonévesek a Tinder-profilokat húzogatják egymás helyett: ilyen lehet a sok szexuális felvilágosító kampány és a félelem a nemi betegségektől, illetve a könnyen, ingyenesen hozzáférhető pornó. A kutatás egyébként reprezentatív 27 ezer fős mintával készült.