Mégpedig Balatonfőkajáron, ahol egy teljesen átlagos ingatlanhirdetésben kínálják eladásra a helyi repülőteret. Oké, nem egy Ferihegy, viszont az ingatlanos szerint
külön megállapodás tárgyát képezik a repülő- és munkagépek, sárkányok és helikopterek melyek a reptérhez tartoznak.
Szóval aki gyerekkorában repülőtereset játszott a szőnyegen, az most megvalósíthatja régi álmát.
Legutóbbi bejegyzése arról tanúskodik, hogy egy fotózás kedvéért a 101 kiskutya ikonikus gonosza, Szörnyella de Frász bőrébe bújt, ami miatt csak dicsérni tudták.
Nem mindennapi módon a saját otthonában nyitott kórházat sündisznók számára egy nő, annyira a szívén viseli a sünfélék sorsát. Nadia Al-Dujaili a kicsi és egyedi állatkórházát 2014 óta üzemelteti. Akkor döntött úgy, hogy otthon kezd el sünökön segíteni, amikor egészségi állapota annyira romlani kezdett, hogy nem tudta ellátni feladatait teljes állásban az egyik skóciai vadkórházban, de már az azt megelőző években is azon dolgozott, hogy meggyógyítsa és segítse tüskés kedvenceit.
Al-Dujaili azt mondja, mostanra több mint 2500 sünt mentett meg, de nem volt egyszerű összegyűjteni a sünök kezeléséhez szükséges eszközöket. Évente körülbelül 200 állatot fogad be, amelyeket csak gondos ápolást követően enged vissza a szabadba. Sokan próbálkoznak ilyesmivel, de nem mindenki jár sikerrel: nemrégiben például egy olyan nőről írtunk, aki hazavitt egy sündisznóbébit, amit talált, csakhogy az nem sündisznó volt.