Lenke
17 °C
29 °C
Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Lezárult a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) internetes szavazása 2019 év madaráról. A legtöbb szavazat a gólyatöcsre érkezett, ezért a civil szervezet ennek a madárnak, illetve élőhelyvédelmi lehetőségeinek bemutatásával foglalkozik kiemelten a jövő évben. A második legtöbb szavazat a nagy pólingra érkezett, a gulipán a harmadik helyen végzett.

    golyatocs fekvokep apaj 20150730 orban zoltan 0001
    Fotó: Orbán Zoltán / mme.hu

    Mint az MME írja, a 2019 év madara címet elnyerő gólyatöcs kopár, sekély vízborítású helyeken, laza telepeket alkotva, és egyesével is költ. Magyarországon rendszeres fészkelő, a költőpárok száma az adott év csapadékviszonyaitól függően 200-1000 pár között alakul. Főleg vízi rovarokat és más gerincteleneket szedeget össze a víz színéről és a partról. Tavasszal, március-áprilisban érkezik meg a trópusi Afrikából, a költési időszak végén korán útra kel, többségük augusztusban el is hagyja hazánkat. Fokozottan védett, természetvédelmi értéke 250 ezer forint.

  • A reggeli dugóban araszolva állt meg a szíve egy 60 év körüli sofőrnek, akit a kormányra borulva vettek észre az autósok, írja az Országos Mentőszolgálat a Facebook-oldalán. Többen megálltak és azonnal a segítségére siettek, négyen kiemelték a férfit a járműből és egy takaróra fektették. A mentésirányító segítségével végzett vizsgálat után azonnal megkezdték a férfi újraélesztését.

    A csapattá alakult laikus életmentők profi módon váltották egymást a mellkasi kompressziók közben a hamar helyszínre érkező mentőmotor kiérkezéséig. Végül az időben megkezdett újraélesztésnek köszönhetően stabil állapotban, esetkocsi szállíthatta kórházba a férfit. Mielőbbi felépülést kívánunk! A négy elsősegélynyújtónak köszönjük az életmentő segítséget, bajtársainknak gratulálunk!

    A Blikk úgy tudja, hogy az eset Budán, az Alkotás úton történt, és egy közeli irodaház ötödik emeletén dolgozók is látták az esetet, közülük ketten azonnal lerohantak a bajbajutott emberhez és segédkeztek a mentésben.

  • Mi is megírtuk, hogy önkéntesek írásban jelentkeztek a János kórház igazgatójánál, hogy ingyen kitakarítanák az egyik teraszt, amit benőtt a gaz és tele van szeméttel. Az önkéntesek azonban öt napig nem kaptak választ, míg a sajtó fel nem karolta az ügyüket. Aztán az igazgató visszaírt nekik, hogy hétfőn, azaz ma mehet takarítani egy kisebb csapat. 

    37340835 1851327891580519 584540814147846144 n

    Aztán, láss csodát, hétfőn mégsem kaptak lehetőséget a takarításra. Mint egyikük a Facebookján írta, 

    8.20perckor(!!!) kaptam egy telefont az igazgatóságról, hogy köszönik, de már kitakaritották a teraszokat a saját takarítócégükkel és egyéb "munkát sem tudnak nekünk adni"... *** már itt ültem a folyosón. Pénteken velük beszéltem meg mindent.

    Mondjuk a lelkes önkéntesek még mindig jobban jártak, mint a Kutyapárt aktivistái, akik például hiába ültetnek virágokat a lerobbant parkokba, a legtöbbször eltávolítják azokat. 

  • Egy öreg kenyereskosárban találták meg David Bowie első demóját. A kazettán a még 16 éves Bowie hallható, aki a The Konrads nevű zenekar tagjaként az I Never Dreamed című számot adja elő. A Guardian azt írja, hogy most árverésre bocsájtják a szalagot, és több, mint 10 ezer dollárt is fizethet érte valaki.

    A felvételt a zenekar dobosa találta meg, költözéskor nézte át, hogy mi van nagyapja régi kenyereskosarában.