Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Az is kiderült, mit gondol az ezüstérmesről, Kikidiről.

    Vasárnap este szoros küzdelem után véget ért a ValóVilág 12. évada, ahonnan végül Ádi távozhatott utolsóként. A 25 éves srác hiába volt háromszor is párbajozni, nem hitte volna, hogy végül ő lesz az, aki mindent visz.

    „Fel sem fogtam egyébként, annyira szürreális volt az egész helyzet, hogy a nézőknek köszönhetően nekem sikerült megnyernem ezt a játékot. Szerintem nekem ehhez még nagyon sok idő fog kelleni, hogy tudatosuljon bennem ez az egész, hogy mit is érzek, és hogy át tudjam látni ezt az egészet, amibe most bekerültem.

    A párbajok során azért elég sok visszajelzést kaptam a nézőktől, de azt egy pillanatig nem gondoltam, hogy meg tudnám nyerni ezt a játékot.

    Nem is akartam belegondolni, mert úgy vagyok vele, hogy magas lóról nagyot lehet esni, viszont lentről magasra lehet építkezni” – kezdte a fiatal, akit győzelme megerősített abban, hogy jó úton jár, jó értékeket képvisel. Ezért főleg családjának hálás, így nem meglepő, hogy rájuk is szeretne fordítani a 37,6 millió forintos rekordnyereményből.

    „Anyáéktól mindent megkaptam, és nem anyagi dolgokra gondolok. Odafigyelést, szeretetet, biztonságot, mindent, amit egy gyereknek meg kell kapni. Szeretnék visszaadni ebből valamit, ha csak egy utazás keretén belül, vagy bármilyen kereteken belül” – magyarázta Ádi, majd kitért utolsó ellenfelére, a második helyezést begyűjtő Kikidire is.

    „Kikidi egy nagyon jó srác, és igazából azt bánom, hogy a legelejétől kezdve nem ő volt, aki a legközelebb volt hozzám. Tényleg nagyon hálás vagyok, hogy mi lehettünk ott a fináléban, és hogy így tudott örülni az én sikeremnek. Kézen fogva vártuk a végeredményt.”

  • Augusztus végén mondják ki a boldogító igent.

    Már csak egy hónap, és hivatalosan is összeköti életét Feng Ya Ou és Békefi Viktória. A sztárpár az esküvő előkészületeiről a Mokka műsorvezetőinek mesélt.

    „Nagyon közeledünk, nagyon a finisben vagyunk. Tegnap volt az első esküvői táncpróbánk – hát nem sietjük el a dolgot” – nevetett az énekesnő, aki annyira nem izgul a produkció miatt, mint vőlegénye. Sejtelmesen annyit elárultak, nem hétköznapi koreográfiát mutatnak majd be.

    „Mindenképpen egy ilyen extrább történettel készülünk. Inkább egy show jellegű dologgal, mintsem egy klasszikus értelemben vett tánccal” – vette át a szót Feng Ya Ou, aki számára szintén meglepetés lesz egy kicsit a végeredmény, így csak utólag fog tudni majd rendesen beszámolni róla.

    A nagy napra 130 vendéget várnak, mint mondták, ez már a nagyon leszűkített, végső verzió. Ráadásul egyéves kislányuknak, Mei Lizának is különösen fontos szerepet szánnak így, hogy olaszországi nyaralásuk alatt már magabiztosan megindult.

    Ő lesz a gyűrűvivő, ezek a tervek

    – mosolyogtak a büszke szülők, azt azonban egyelőre még nem tudják, mikor tudnak majd nászútra menni.

  • Egyelőre még alig nagyobb, mint a plüssnyuszija.

    shanee
    Fotó: Instagram

    Ahogy az Index is megírta, május közepén megszületett Shane Tusup és menyasszonya, Nagy Viktória Zoé első gyermeke. A baba az Aurora Ann nevet kapta, édesapja pedig nemrég úgy nyilatkozott, lánya érkezésével „értelmet nyert az élete, pedig azóta semmi sem ugyanolyan, mégis, jobb nem is lehetne”.

    A büszke szülők most Instagram-oldalukon tettek közzé egy képet gyermekükről, a már két hónapos „napsugarukról”. Ezen a rózsaszín ruhácskába öltöztetett Aurora Ann alig nagyobb még, mint a melléhelyezett plüssállata, de várhatóan hamar lehagyja majd őt a cseperedésben.

  • Palácsik Lilla, bár közgazdász végzettséget szerzett az egyetemen, végül fotósként helyezkedett el. Ezt főleg férjének köszönheti, Visváder Tamás volt az ugyanis, aki azt tanácsolta kedvesének, kezdjen el komolyabban foglalkozni a fényképezéssel, végezzen el egy tanfolyamot és indítson saját vállalkozást. Palácsik most felidézte, ekkortájt kaptak felkérést a TV2-től is, ami szintén sokat segített karrierje fellendülésén.

    „Elhívtak minket A legbátrabb páros című műsorba, ahol találkoztunk Tóth Andival, illetve Singh Vikiékkel. Tóth Andiról csináltam portréfotót, illetve az akkori párjával páros fotózást. Aztán Singh Vikiről is csináltam fotókat, és akkor ők is kirakták a közösségi oldalaik” – mesélte a ZWorld podcastban a kétgyermekes édesanyja, hozzátéve: nagyon hálás a mai napig az énekesnőnek, mert szerinte ő is hozzájárult ahhoz, hogy híresebb lett.

    „Nagyon sokat dobott a fotós megkereséseimben, hogy például Tóth Andit is fotóztam, akinek rengeteg követője van.”

    (Bors)