Ne politizáljatok, káros az egészségre
– állt egykor a vidéki, szociális alapon szervezett zsidó patika ajtaja felett és tavaly ebben találták meg a közös munka mottóját a budapesti és a vidéki (elit)iskolák diákjai a Centropa Alapítvány szervezésében minden évben létrejövő Közös Nevező oktatási programban.
A Magyarországon 2001 óta működő alapítvány eleinte zsidó élettörténeteket gyűjtött az oral history kutatási módszerével. Ahogy korábban írtuk, az interjúk során arra kérték az emlékezőket, hogy ne csak a holokausztról meséljenek, hanem az életükről, az átélt huszadik századról: idézzék fel gyerek- és felnőttkorukat, öregségüket, mindennapjaikat, mondják el hétköznapi történeteiket.
A túlélők azonban egyre kevesebben lettek, a Centropa ma már leginkább az oktatásra fókuszál. Az említett Közös Nevező oktatási programmal a rendszer szegregációs folyamatai ellen akarnak tenni: roma és nem-roma, zsidó és nem-zsidó, vidéki és városi, valamint hátrányos helyzetű és elit oktatási intézmények pedagógusai és diákjai dolgoznak együtt egy-egy projekten. Emellett az alapítvány vándorkiállításokkal és a Zsidó emlékek nyomában címmel rendezett, diákoknak szóló videókészítési versennyel segíti az iskolai múltfeldolgozást. A Mozaik Zsidó Közösségi Hub-on belül működő Centropa Alapítvány idei díjkiosztójára május 25-én került sor, csaknem háromszáz részvevővel. Régebbi nyertes kisfilmeket itt nézegethet, hamarosan az ideiek is felkerülnek.