Vonatbaleset áldozatával szelfizett az olasz internet mai leggyűlöltebb alakja
Ujjaival V-betűt formázva fotózza magát egy férfi a peronon - a klasszikus póz, amit minden turistalátványosság mellett vagy tejeskávé közelében látunk kiülős helyek teraszain - miközben mögötte egy csapat mentő egy kanadai nőt próbál ellátni. Vonatbaleset történt, a kép készítésekor a nő állapota stabil volt, de később amputálni kellett az egyik lábát. A fotót egy olasz lap fotóriportere készítette május 26-án, de csak június 3-án publikálták a képet, a lap és a fotós külön kommentárjával:
"Barbárság ott is, ahol nem várnád: szelfi a tragédia közepén"
A jelenet hamar körbejárta az olasz közösségi médiát, a fotós maga is megosztotta a fotót Facebookon "Houston, van egy kis problémánk!" felkiáltással. Az eset sokkolta az olasz közvéleményt. Vizsgálat is indult az ügyben, ami hamar megállapította, hogy a fehér ruhás férfi nem követett el bűncselekményt. (Hogy a józan ész és az emberség teljes hiánya mennyire bűncselekmény, az egy másik történet).
Nagyon nehéz lenne megmagyarázni ezt a jelenetet, én elképzelni sem tudom, mi ment végig a férfi agyán, amikor beállt pózolni. A helyszínen dolgozó rendőrök töröltetni is akarták vele a képeket, de nem értette, mi a gond velük.
Amennyire érthetetlen a férfi viselkedése, pont olyan nehezen védhető az is, hogy miért kell ebből címlapos szenzációt csinálni. Persze, lehet a jelenet mellé arról moralizálni, hogy a közösségi média és az internet hogyan torzítja az énképünket, és hogyan erősít rá erre a média, amikor felkapja ezeket a sztorikat, de közben pont azt csináljuk, amitől elhatárolni akarjuk magunkat. Fura, na.
A legfontosabb kérdést viszont nem láttam feltéve sehol a kapcsolódó hírekben:
vajon hány lájkot kapott, amikor posztolta?
(BBC)