Hortenzia, Gergő
8 °C
17 °C
Index - In English In English Eng
Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • A Feröer-szigetek legnépszerűbb és turisták által legkedveltebb pontjait egy hétvégére lezárják a látogatók elől. Azért van erre szükség, mert a túlságosan megemelkedett a turisták száma, és a környezet megvédése érdekében szükségessé vált, hogy április 16-án és 17-én inkább az önkéntesek vegyék birtokba a területeket. A két nap alatt új turistaösvényeket építenek ki, és megpróbálják helyreállítani mindazt, amit a turisták tönkretettek, illetve új módszereket dolgoznak ki, hogyan tudják megvédeni a környezetetet. 

    A Feröer-szigeteken folyamatosan növekszik a turizmus, de a helyiek próbálnak nem feltétlenül teherként tekinteni rá, hanem olyan megoldást találni, amivel mindenki jól jár. Ilyen például az önkénteskedés, ahol a résztvevőknek csak a repjegyük költségét kell fizetni, kapnak szállást és ellátást, cserébe viszont segíteni kell a környezet megóvásában. A cél egy olyan projekt elindítása lenne, amellyel megutatnák, hogy a turizmus akár a megoldás is lehet a természetvédelem problémájára, csak kicsit változtatni kell a hozzálláson. 

    1024
  • Két éve az egyik legjobb koncertélményem volt Ben Williams és zenekarának budapesti fellépése. A fúziós dzsesszt játszó fiatal együttes úgy ugrált a rítmusok, hangulatok és stílusok között mint egy megkergült mókus banda, önfeledt ujjongásba, sőt vihogásba kergetve nézőközönségét. A Grammy-díjas bőgős és basszusgitáros ugyanis nem csak virtuóz zenész, hanem komikusként is felejthetetlen.

    Szerencsére ez az élmény megismételhető, ugyanis nagysikerű fellépése után a 35 éves Ben Williams és Sound Effect nevű együttese (Marcus Strickland, Alex Wintz és John Davis) december 2-án ismét Magyarországra jön. Remélem, az esten újra előkerül a Coming of Age című albuma, amiben a dzsessz mellett rhythm&blues, hip-hop, pop és rock elemek is felfedezhetőek, olyannyira, hogy például az egyik kedvencem a Nirvana Smells Like Teen Spirit című számának egy szál bőgős feldolgozása. Nézzék csak:

    Ben Williams, aki 2009-ben megnyerte az egyik legrangosabb jazzdíjat, a Thelonius Monk Jazzversenyt, a Fideliónak az általa képviselt stíluskavalkádról úgy nyilatkozott,

    a zenét mindig is egy nagy halmazként láttam, nem pedig a műfaji határok által apró részekre szedett dologként. A különböző stílusok között is mindig a közös nevezőt keresem, mert azt látom, hogy így érhetem el a lehető legtöbb embert, vallási, faji, életkorbeli hovatartozástól függetlenül.

  • A Blikk online kiadásában még az a kor dominál, amikor nevén lehetett nevezni a dolgokat, nem kellett szarakodni a PC kultúrával meg emberi jogokkal, esetleg méltósággal, rasszizmussal, efféle úri huncutságokkal. A 2. világháború csendes-óceáni hadszínterének egyik ütközetéről, a Leyte-öbölben lezajlott légi- és tengeri csatáról (ami egyébként az egész háború legnagyobb ilyen eseménye volt), írta a szerző ezt:

    Sötét nap virradt Ozava tengernagy flottájára. A véres összecsapásban az amerikaiak kiverték az ellenséget a levegőből, bombákkal kergették el a tenger színéről. A japánok végül menekülőre fogták a dolgot, ám a Fülöp-szigetek táján aznap nem volt egyetlen hely sem, ahol meghúzhatták volna magukat. A harmadik nap már csak amolyan vadkacsavadászat volt az amerikaiak számára, ezrével halászták ki a sárgákat abból a tengerből, amelyet a sajátjuknak neveztek.

    A találatért köszönet egy olvasónknak.

    UPDATE: a cikkből közben kiszedték az inkriminált szót, a helyére a "japánok" került.

  • Az angol hetedosztály nézői több szempontból is rendhagyó büntetőrúgást láthattak szombaton. A Nuneaton Borough csapata a 61. percben büntetőhöz jutott, a tizenegyest pedig a kapus Tony Breeden végezte el.

    Már önmagában ez meglepő, hogy miért a kapus próbálkozott, de az igazi Benny Hill-show ezután jött: a kapus csúnyán a léc fölé lőtte a labdát, de a labda eltalálta a stadion egyik világítótestét, amely majdnem a nézőkre zuhant.

    Én háromszor visszanéztem.

    lampa

    És itt van egy másik szögből a csodalövés:

    (via 24.hu)