András, Andor
-3 °C
3 °C
Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Hokkaidóban is zajlik az élet, és nem mellesleg nagyon hideg is van már. Így eshetett meg, hogy egy természetfotósnak sikerült elkapnia egy sietős, de szomjas madárkát.

    Az apró állat odarepült egy olvadozó jégcsaphoz, majd megtalálva a megfelelő szöget itókázott a lecsöpögő vízből. Miután végzett, feltankolva mehetett tovább a dolgára.

  • Rita Ora valószínűleg duplán kedveli a hálaadás ünnepét, hiszen akkor van a szülinapja is. A 30 éves énekesnőnek idén ki kellett hagynia a bulit, legalábbis azt a részét, ami népes vendégsereget igényelt.

    Ora azért adott az élvezeteknek, és csinosba öltözött, annak ellenére is, hogy elmondása szerint alig tudott lélegezni a nadrágjában. Az ünnep jegyében pedig tortával kezdte, tartotta és zárta is a napját.

    Én, a sütim és a gatyám, amiben levegőt sem kapok. Köszönöm a rengeteg szeretetet, amit kaptam tőletek, furcsán érintett, hogy semmit se csinálok a szülinapomon, szóval felöltöztem és ettem tortát. Amúgy az asztalon van hajlakk is, na mindegy, szóval köszi mindent, örökké hálás leszek. Megeszem a tortám maradékát reggelire, ebédre és vacsorára. Csá!

    – olvasható a kissé szedett-vedett bejelentkezésben.

  • Két óriáspanda tért haza a délnyugat-kínai Csengduba Kanadából, mivel a kanadai állatkert, ahol éltek, nem tudta biztosítani számukra a táplálékot a koronavírus-járvány miatt – írja az MTI. 

    Ta Mao és Er Sun repülőgépen érkezett vissza Kínába. Azóta

    Az óriáspandákat karanténba helyezték

    – közölte a Csengdui Óriáspanda Kutató- és Szaporítóközpont.

    Calgary állatkertje az idén jelezte, hogy a járvány okozta szállítási korlátozások miatt

    NEM TUDNAK ELEGENDŐ BAMBUSZT BIZTOSÍTANI AZ ÓRIÁSPANDÁK ETETÉSÉHEZ.

    Emiatt a kínai pandaközponttal folyatott tárgyalásokon végül abban állapodtak meg, hogy az egzotikus állatokat kölcsönzésük lejárta előtt visszaküldik.

    A pandaközpont vasárnapi közleményében köszönetet mondott az állatok gondozásáért és Kanada részvételéért az óriáspandák megmentésére irányuló erőfeszítésekben, és további együttműködésre szólította fel mindkét országot a védett fajok megóvása érdekében.

    A pandák 2013 óta éltek Kanadában, amikor a két ország közötti állatvédelmi megállapodás keretében Kína tíz évre kölcsönadta őket.

    Öt évet töltöttek a torontói állatkertben, majd 2018 márciusában kerültek Calgaryba ikerkölykeikkel együtt, amelyek viszont már januárban visszatértek Kínába. 

    A csengdui kutatóközpont 17 országgal és régióval kötött szerződést óriáspandák kölcsönzéséről 1994 óta, és jelenleg hét országgal működik együtt az óriáspandák kutatásában és szaporításában.

  • A brazil válogatottal vb-bronzérmes (1978) Zico 1983 és 1985 között volt az Udinese játékosa. A La Gazetta Dello Sport olasz lapnak most felidézte, hogy Diego Maradona nem az 1986-os világbajnokságon villantotta fel Isten kezét először, hanem ellenük az olasz bajnokságban. Az 1986-os mexikói tornán az angolok elleni negyeddöntőt Maradona döntötte el két góllal, ám az egyiket kézzel szerezte, melyet a játékvezető nem vett észre. Utóbb úgy fogalmazott, Isten keze volt a dologban.

    Zico elmondta, 1984-ben, amikor ő már az Udinében játszott, a Napoli volt az ellenfél, és Maradona alantas eszközhöz nyúlt.

    „2–1-re vezettünk, amikor a Napoli eltalálta a kapufát, a kipattanót pedig Maradona felugorva, kézzel ütötte a kapuba a kapusunk elől. A játékvezető és az asszisztense nem vették észre. Dühöngtem, odarohantam a játékvezetőhöz, és azt mondtam neki: „Gratulálok, csináld csak tovább, jól csinálod. Kiállított és négy meccses eltiltást kaptam.”

    A videón a kezezés 0:48-tól:  

     Zico hozzátette, később gyakran viccelődtek Maradonával az eseten.

    „Te rajtunk gyakoroltad Isten kezét” – mondtam neki ilyenkor, mire Maradona azzal válaszolt: „Te a foci jó része vagy, én meg a rossz.”