Megelégelte a színésznő viselkedését.
Névtelen kérdezz-feleleket játszottak a Celeb vagyok, ments ki innen! szereplői a műsor hétfő esti adásában, azonban a beszélgetés rövidesen parázs vitává nőtte ki magát. A lavinát az a cetli indította el, amely Pásztor Virághoz szólt:
Miért játszadozol Barnával?
– olvasta fel Vini a színésznőnek szánt kérdést, aki, mint ismert, hetek óta ellenáll Fenyvesi Barna udvarlásának.
„Szerintem az, hogy valaki szerelmes, az sajnos nem mindig logikus. Így pipálhatnám ki, amikre vágyom, és ő megcsinálja, de érzéseket nem lehet számonkérni, és ha nem érzem, nem érzem. Viszont semmiképpen sem játszadozom, olyan szinten vagyok őszinte és korrekt vele, még ha sokszor kellemetlen is, mert tudom, ha igazságot mondok, azzal lerövidítem a fájdalmat” – válaszolta Pásztor.
A kameráknak aztán Fenyvesi bevallotta, ő maga írta a kérdést, amire a többiek is ráharaptak, Zdroba Patrik és Zsigmond Angi is újabb kérdésekkel csatlakozott rá a beszélgetés menetére, a színésznő azonban továbbra is szisztematikusan visszautasította a vádat, hogy kihasználná az egykori VV-szereplőt.
Fenyvesi elárulta, rosszul érinti a dolog, de próbál kitartó lenni, amíg kiszemeltje rá nem jön, nem kap tőle rosszat. Azonban ha szerinte ez nem fog megtörténni a már fél éve tartó udvarlása, valamint a műsor 21 napja alatt sem, akkor húzni fog egy határt, és befejezi ezt.
„Én túl szeretlek ehhez, Barna, én nem bírom ezt a feszkót” – szólt közbe vallomását hallva G.w.M, aki szerint Pásztor direkt húzogatja a mézesmadzagot barátja előtt.
Miért nem mondod meg, »ha utolsó lennél a Földön, sem kellenél«?
„De ilyen nincs!” – kérte ki magának a Barátok közt egykori sztárja, G.w.M azonban nem fogta vissza magát.
„Akkor várjon hónapokig, amíg te kisz..eled magad? Ez olyan álszent!”
Végül Fenyvesi védelmébe vette Pásztort, a többiek pedig egyetértettek abban, ennyire nincs közük az ő magánéletükhöz.