Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Külön távoztak a végső döntés helyszínéről, Orsi pedig mostanra helyre tudta tenni magában a dolgokat. Érzéseiről az Instagram-oldalán üzent Zolinak.

    Kedd este véget ért a Házasság első látásra második évada,  amelyben Oláh Orsinak és Széplaki Zolinak is meg kellett hoznia a végső döntést kapcsolatuk jövőjét illetően. Előbb a 29 éves műkörmös olvasta fel előre megírt levelét, melynek végén közölte: nem szeretné folytatni házasságát a 36 éves tűzoltóval, aki egyetértett ezzel a döntéssel, jóllehet a férfi utóbb bevallotta: úgy látta felesége szemében, hogy megbánta a dolgot. Később Orsi is beismerte a kamerák előtt, hogy sajnálja, hogy Zolival végül így alakultak a dolgaik.

    A műkörmös a záróepizódot követően az Instagram-oldalán is írt a hathetes kísérletről. A nyáron forgatott házasodós realityről elmondta: olyan volt neki, mintha újraismételte volna az előző kapcsolatát, és úgy tűnt, mintha a hat hétbe körülbelül másfél évet sűrítettek volna bele. Egy másik bejegyzésben már exférjének, Zolinak üzent:

    „Drága exférjem, Zoli! Tudom, hogy a levelem így is, úgy is eljut hozzád, ezért ebben a formában szeretnék pár sort hozzád intézni.

    Sokáig fortyogott bennem a düh, de úgy érzem, tegnap a dühöm is elillant, ahogy véget ért a műsor. Hibáztunk mind a ketten, ezt tudjuk jól! Én talán hevesebb vérmérséklettel rendelkezem, mint te, de tudom, hogy túl hamar vágtam bele ebbe a kísérletbe az előző kapcsolatom után. Azt érzem, hogy ami eddig bántott, az már megszépült.

    Mind a kettőnknek voltak többéves kapcsolatai – valószínű, mert mind a kettőnkben van szerethető oldal is. Kívánom, amit akkor is, a búcsúölelésünkkor! Találd meg a párod, mert én tudom, hogy jó ember vagy, de a mi utunk csak eddig volt megírva. Köszönöm, hogy ilyen rövid időre is, de feleséged lehettem, sőt mind a kettőnknek első házassága, majd válása. Köszönettel, exnejed” – zárta sorait Oláh Orsi, akinek bejegyzését engedéllyel közöljük.

  • Nyárra várják első közös gyermeküket.  Már a baba neme sem titok.

    Szabó Ádám szerda reggel az Instagram-oldalán is elújságolta követőinek, hogy apai örömök elé néz, felesége, Szabó Jennifer ugyanis áldott állapotban van. Az énekes-harmonikás, aki a Csillag születikben és az X-Faktorban is feltűnt, csak tavaly kötötte össze életét kedvesével, de már többször beszélt arról, mennyire vágyik arra, hogy apa legyen, ezért most élete egyik legboldogabb időszakát éli. Már az sem titok, hogy kisfiuk lesz.

    Egy kicsit titok volt mindenki előtt, mert mi már jó ideje, a Sztárban Sztár All Stars óta tudjuk, hogy Jenni várandós. Ráadásul az esküvőnk évfordulóján fogant meg a kisfiunk, ami a legcsodálatosabb élmény volt mindkettőnk számára

    – árulta elé az énekes a hot! magazinnak, majd neje hozzátette, a baba első próbálkozásra megfogant.

    Megbeszéltük, hogy szeptembertől nekiállunk a babaprojektnek, és szerencsések vagyunk, mert elsőre összejött. Ádámmal együtt vártuk a teszt eredményét, és amikor pozitív lett, azonnal sírásban törtünk ki

    – mesélte az énekesnő, aki arról is említést tett, hogy az első trimesztert nehezen viselte, ám férje mindenben mellette állt. 

    „Volt olyan nap az első három hónapban, amikor nagyon rosszul éreztem magam, és nem maradt meg bennem semmilyen étel. Hála Istennek, már túl vagyok ezeken, és minden szuper. Most már előjönnek azok a pillanatok, amikor megkívánok valamit vagy eszembe jut egy étel; azonnal indulunk megvenni” – idézte az énekesnőt a Blikk. Mint kiderült, a házaspár a baba érkezése miatt felújításba kezdett: a konyha már kész, de a garázst is átalakítják, hogy nagyobb terük legyen.

    Szabó idén nyáron árulta el, mikorra időzítik a babaprojektet. Érdekesség, hogy a párost nemcsak a magánélet, hanem a munkájuk is összeköti, ugyanis együtt lépnek fel.

    „Mindketten nyáron születtünk, és szeretnénk, ha a mi kisbabánk is ebben a napos évszakban jönne a világra. Abban is bízom, hogy elsőre sikerülni fog, hiszen tényleg olyanok vagyunk mint a borsó meg a héja” – mondta a Borsnak.

  • A 46 éves sminkes sokáig toporzékolt, és cifrán káromkodott, míg várta az 50 éves üzletembert.

    Az utolsó fázisához, egyben az utolsó epizódjához érkezett kedd este a Házasság első látásra második évada. A záróadásban Fecső Juditnak és Szolnoki Szabolcsnak is döntenie kellett arról, szeretnék-e folytatni kapcsolatukat a hathetes kísérletet követően is. Ám a különköltözésüket megelőzően a 46 éves sminkesnek feltűnt, hogy az 50 éves üzletember már nem viseli gyűrűjét, amit Szolnoki csupán azzal indokolt, hogy rejtélyesnek szeretne tűnni, mielőtt meghozná a sorsfordító, végső döntését. Fecső meg is kérdezte férjétől, hogy fél-e tőle, mire a férfi nemmel felelt. A sminkes azonban rávágta: nem ártana, ha tartana egy kicsit tőle.

    Két dolog: vagy nagyon gyorsan fogok futni, vagy igent mondok! Tudod, mi a rossz hírem számodra? Hogy k*va jól futok!

    – jelentette ki humorosan Szolnoki, aki a végső döntést napján is húzta felesége agyát. A férfi ugyanis nem jelent meg a helyszínen, telefonon sem volt elérhető, Judit agya pedig kezdett elborulni, mert nagyon megalázva érezte magát. Elmondása szerint azon gondolkozott, hogy inkább hazamegy.

    És én várok rá, hallod?! Ezt nem hiszem el, b*ssza meg! Nagyon ciki. (...) Tiszta szégyen amúgy ez.

    Szabi végül késve ugyan, de megjelent a helyszínen, fekete öltönyben, egy esernyővel a kezében, amelyet nem védekezésként vitt magával. Állítása szerint aznap reggel meditált, és kissé elveszítette az időérzékét. Judit ekkor megsürgette, essenek túl rajta inkább. 

    Halljam a válaszodat!

    – kérte Juditot a férfi, hozzátéve, csak az igazat akarja hallani. Judit kiemelte, megalázó stílusát sokszor nem tűrte, de közben meg is szerette Szabit. A sminkes végül kijelentette, folytatná a házasságot.

    Belevágok ezerrel veled! Mutassuk meg mindenkinek, ki vagy te valójában, és hogy mi mindenre vagyunk képesek mi ketten.

    Szabi ekkor a könnyei törölgette, majd elárulta: Judy ezzel megnehezítette a helyzetét.

    Végül Szabi is felolvasta előre megírt levelét, melyben kitért a hat hét alatt szerzett jó és rossz emlékeire egyaránt. Kiemelte, mivel a nőnek igen heves a vérmérséklete, és csak kevés alvásra van szüksége, ez nem biztos, hogy összeegyeztethető az ő bioritmusával. Az üzletember végül meghúzta a váratlant.

    A nagy kérdés: nemet mondok, és ezzel választom a megszokott életemet... Vagy igent mondok a Judyra és felvállalom a forgószél, és/vagy tornádó következményeit... Mert vannak! Te csak az én párom lehetsz! Így a határozott döntésem: igen! Erre az őrült feladatra veled, amit az élet szül!

  • A Megasztár 6. szériájának győztese, Radics Gigi ritkán posztol a közösségi oldalára a családjáról, ám a minap kivételt tett, s mutatott egy, a szeretteivel készült fotót. Igaz, az említett felvétel nem mostani: énekesnő a képen még kislányként látható, amint édesapja ölében ül, mellettük édesanyjával és öccsével. A régi emlékhez annyit fűzött hozzá:

    Nosztalgia.