Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Máris kész nő.

    Ha a Disney nagysikerű, 2010 és 2014 között futó Sok sikert, Charlie! című sorozata nem is hangzik ismerősen mindenki számára, a címszereplő kislány egyik mémmé vált gifjével bizonyára a legtöbben találkoztak már, akik valaha felmerészkedtek az internetre.

    A bölcsődést alakító Mia Talerico viszont időközben szinte teljesen felnőtt, ettől pedig meglehetősen öregnek érezzük magunkat: a tini augusztus végén elkezdte a gimnáziumot, a napokban pedig 15 éves lett.

    Íme pár friss fotó róla, a lapozós bejegyzésben megtekinthetik, hogy néz ki most az egykori gyereksztár:

     (via Femina)

  • Egy 1999-es fotót is mutatott.

    Egy nem mindennapi szerelmi vallomással ér fel az a bejegyzés, amelyet Járai Máté tett közzé az Instagram-oldalán csütörtök délután. A Jászai Mari-díjas színész nem véletlenül fogalmazta meg, milyen érzések kavarognak benne: feleségével, Kírával ugyanis éppen ma ünneplik 19. házassági évfordulójukat.

    Minden gondolatomban, minden lépésemben, minden levegővételemben ott vagy... minden örömöm és fájdalmam tanúja, minden rezdülésem ismerője, a legizgalmasabb és legkülönlegesebb ember a világon, akit ismerek Te vagy! Akinek a  »patkány«, a »görény« és a »víziló« is szerelmes szavak, ha én mondom Neki! Akit néha »ki kell lógatni« az ablakon! Kapcsolatunk nyitottságában olyan szorosan, hogy ennél közelebb ember nem is lehetne a másikhoz!!! Boldog 19. házassági évfordulót Neked @jaraikira. A kép '99 júniusában készült!

    – címezte posztját a feleségének a színész, aki korábban azt is bevallotta, hogy nyitott kapcsolatban élnek, s hogy csupán férfiakkal lépett félre.

  • Töretlen a műsorvezető és kedvese között a harmónia.

    Több mint tizenhat éve már annak, hogy Rákóczi Ferenc és kedvese, Judith boldog párkapcsolatban élnek, azóta két gyerekük született, de továbbra sem érzik fontosnak, hogy a szerelmüket papírral is megpecsételjék. A Mutasd a hangod! című műsor segítője többek közt arról nyilatkozott a hot! magazinnak, végleg elengedték-e párjával, hogy egybekeljenek.

    Még nincs lezárva ez az ügy, szóval még bármi lehet belőle. Nem tervezzük, de nem is mondjuk azt, hogy semmiképp sem szeretnénk házasodni. Az öröklés kérdése azonban érdekes; én vetettem fel, hogy valamit csak kellene írni, mert az nem elég, hogy 16 éve együtt élünk, és van két gyerekünk. Lehet, hogy kéne ebből valamilyen papírt csinálni

    – fogalmazott Rákóczi, akinek párja hozzátette: idén már három esküvőn is jártak, és mind nagyon jó hangulatban telt. Mint mondták, nem a házasság funkciója vagy tudata érdekli őket, hanem az, hogy azokkal az emberekkel bulizhassanak együtt, akiket szeretnek és fontosnak tartanak.

    Bár a menyegző továbbra is várat magára, az eljegyzésre már az első közös karácsonyuk alkalmával sor került. Rákóczi viccelődve meg is jegyezte: nem volt jobb ötlete. Kapcsolatuk viszont így is kiállta az idő próbáját, a mai napig végtelen szeretettel és tisztelettel néznek egymásra. Elmondásuk szerint az egyik titok az lehet, hogy a két gyerekük mellett sok időt szentelnek egymásnak.

    Fontos, hogy ha valaki megteheti, elutazzon a párjával kettesben a gyerekek nélkül, de ha esetleg nem teheti meg, akkor is töltsenek együtt minőségi időt. A gyerek később jön, és nem a pár közé születik, hanem mellé. Nagyon odafigyelünk, hogy megmaradjunk szerelmespárnak, és ne »csak« anya-apa funkciónk legyen

    – vélekedett a műsorvezető.

    (via Bors)

  • Állítólag többször is együtt látták már Bársony Farkast és a modellt.

    Sok időt tölt mostanában egymással Bálint Antónia volt párja, Bársony Farkas, valamint Zimány Linda, tudta meg a Blikk.

    A lap úgy értesült, közös ismerőseik szerint akár a munkakapcsolaton is túlnyúlhat a közös projekteken dolgozó, egyaránt jogi végzettséggel rendelkező modell és üzletember viszonya, akik nemcsak jól mutatnak egymás mellett, de látszólag remekül is érzik magukat a másik társaságában.

    „A környezetükben időnként szóba kerül, hogy akár több is lehetne köztük barátságnál. Ám Farkas épp nemrégiben zárt le egy többéves kapcsolatot, így nem csoda, ha nem veri nagy dobra, ha ismerkedik” – mondta el az informátor. 

    Bálint Antónia és Bársony Farkas a nyár elején, a hamarosan adásba kerülő Nyerő Páros forgatásai után szakítottak, előtte három évig alkottak egy párt.  Zimány Linda egy ideje már a szinglik táborát erősíti, ahogy azt az utóbbi időben többször is elmondta, hiába randizik folyamatosan, nem megy számára könnyen az ismerkedés, pedig már a családalapításra is készen áll.