Csepregi Éva elárulta, honnan ered a neve
Több dalban is visszautaltak a nevére.
![SZS 20230426 9361](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/5525/55250/552507/55250717_90a4ecc5fa3cf869d7e6dcd11c7d20bc_wm.jpg)
Csepregi Éva, a Neoton Familía énekesnője a Duna TV Névjegyek című műsorának volt a vendége, melyben egyebek mellett megosztott néhány személyes történetet dalszövegekről és saját nevének eredetéről is. Az eMeRTon-díjas énekes a műsorban felfedte, hogy édesanyja miért pont ezt a gyakori nevet választotta neki:
„Édesanyámtól kaptam a keresztnevemet, a nőiességet szerette volna átadni ezáltal nekem. Vallásos volt, és nagyon tetszett neki a gondolat, hogy így hívták az első nőt a Földön” – mondta Csepregi, akit zenei pályafutásán is kísérte a neve, a Neoton Família több dalában is visszautaltak erre.
„Többször játszottunk azzal a dalszövegeinkben, hogy a gitárosunkat Ádámnak, engem pedig Évának hívnak. A duettlemezünk Ádám és Éva címmel jelent meg, és erről vált slágerré az Éva, Éva, ez a nevem, így hívnak című dalunk” – idézi a Blikk a 70 éves előadóművész szavait.