Borbély Alexandra és Nagy Ervin külön ágyban alszanak, aminek okát is elárulták
![DSC5235](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/5562/55626/556268/55626871_239e536004b767ce532fe6ac9a2e541f_wm.jpg)
Borbély Alexandra és Nagy Ervin vendégeskednek D. Tóth Kriszta Elviszlek magammal című műsorának vasárnap érkező epizódjában, amelynek előzeteséből kiderül, a sztárpár igyekszik megosztani egymás között másfél éves ikerlányaik körüli a teendőket.
„Mostanában külön alszunk. Egyik szobában az Ervin az egyik gyerekkel, én pedig a másik szobában a másikkal. És akkor kinek mikor van szerencséje, hogy pont nála volt a jobb alvó gyerek” – mesélte a színésznő, aki szerint annyira nem bonyolult két kicsiről gondoskodni egyszerre, hiszen van dadusuk, de családjuk segítségére is nagyon sokszor számíthatnak – legutóbb például Olaszországba is velük tartott anyósa, hogy vigyázzon a lányokra, míg Borbély az Othello című előadásban játszott. Ennek ellenére persze most mind a ketten kevesebbet dolgoznak, inkább együtt töltik idejüket.
„Vannak olyan időszakok az ember életében, amikor első helyen a család áll, és mi most, ha ezt meg tudjuk engedni magunknak, akkor ez így van jól” – idézte a 24.hu Nagy Ervin szavait.