Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Egy ukrán modell rabolta el a szívét.

    Képernyőkép 2025-01-09 120013.png
    Fotó: TV2

    Pár hete az Index is beszámolt róla: PSG Ogli szerelmes, mint mondja, életében először. A Kőgazdag fiatalok szereplőjének szívét egy ukrán modell, Alina rabolta el, a Tények Plusz pedig most egy randira is elkísérhette őket.

    „Nem vágyom más lányra, én már kibuliztam, kiéltem magamat, volt annyi csajhoz közöm, hogy én most már le tudok nyugodni. Ilyen szinten én készen állok egy komoly kapcsolatra most már” – kezdte Olivér, aki kijelentette:

    Sokan azt hiszik, hogy a gazdagoknak könnyű csajozni, de komoly kapcsolatot keresni sokkal-sokkal nehezebb.

    A fiatalok megismerkedésük nem túl szokványos történetét is felidézték a kamerának, a srác több mint egy évvel ezelőtt, egyiptomi nyaralásán szúrta ki magának a lányt.

    „A tengerparton odajött hozzám, amikor a barátnője nem látta, és elkérte a közösségi oldalam elérhetőségét. Megadtam neki, de abban az időben nekem is volt párom, így nem nagyon írtam neki vissza” – vette át a szót Alina, aki azt is elárulta, később aztán beszélgetni kezdtek, de barátja letiltatta vele Olivért. Ő azonban nem adta fel, négy hónapja pedig hivatalosan is egy párt alkotnak.

  • Sokan feltehetően nem emlékeznek, vagy egyáltalán nem is tudják, hogy Vujity Tvrtkót valójában átlagos néven anyakönyvezték. A televíziós riporter 1972-ben Balogh Szilárd Joseph néven született Pécsett egy magyarországi horvát családba, ám 17 éves korában a névváltoztatás mellett döntött. Ő volt az első magyarországi horvát, aki így tett, s a sokak szerint nehezen kimondható, nyelvtörővel is felérő Vujity Tvrtko néven vált ismertté, ez azonban valójában egy felvett művésznév: a Vujity az édesanyja családneve, a Tvrtko pedig az igazi keresztnevének horvát megfelelője. Saját bevallása szerint a névváltoztatással a határon túli magyarság felé kívánta üzenni, hogy ők is merjék vállalni a magyar neveiket.

    Vujity Tvrtko nevének kimondásába vannak, akik belegabalyodnak, ez a minap maga a riporter is viccelődött.

    „Most hallottam egy viccet saját magamról” – kezdte Facebookon közzétett bejegyzésében a Floridában élő médiaszakember, a neve ihlette vicc pedig így szól:

    Feleség kérdezi a férjétől:

    – Te ittál?

    – Nem ittam!

    – Akkor mondd ki, hogy “Vujity Tvrtko”!

    –...ittam...

    – írta a Blikk által kiszúrt borozós képhez néhány sírva nevetős emoji kíséretében Tvrtko, utalva arra, hogy inni egyszerűbb, mint a nevét kimondani. Ezzel pár éve még Chuck Norrisnak is meggyűlt a baja, pedig a riporter percekig próbálta megtanítani rá.

    Vujity Tvrtko bejegyzésére eddig több mint 5 ezren reagáltak a Facebookon.

  • Az első évad egyik felesége, Dávid Petra mesélt arról, hogyan is zajlik ez a folyamat pontosan.

    A napokban véget ért a Házasság első látásra második évada a TV2-n, melynek utolsó két epizódjában három pár – Orsi és Zoli, Marica és Zoltán, valamint Geri és Renáta – is úgy látta jobbnak, ha külön utakon folytatják tovább életüket a kísérlet után, jóllehet egy kis baki miatt ezen döntések már idő előtt kitudódtak. Volt, aki arra hivatkozott, hogy a hat héten át tartó kísérlet nem volt elég ahhoz, hogy rendesen kiismerhessék, megszerethessék egymást, de sértettség is szerepelt az indokok között, sőt: olyan pár is akadt a házasodós realityben – pontosabban Rami és Miki –, akik a végső döntés napját sem várták meg, s mindössze néhány hét után a válás mellett döntöttek. Mindenesetre a műsor szakértője az együtt maradó pároknak sem jósol sok esélyt.

    A reality főszerkesztője után az első évad egyik felesége, Dávid Petra is megerősítette, hogy a realityben köttetett házasságok mind hivatalosak, azok a szereplők pedig, akik nem akarnak együtt maradni a kísérletet követően, igazi válási procedúra elé néznek.

    „Tudom, a legtöbbeket még mindig az érdekli a legjobban, hogy ezek hivatalos házasságok és válások-e, és a válaszom az, hogy igen. Tény, nekünk kicsit speciálisabb volt minden. Kezdve attól, hogy nem mi, hanem a csatorna kért időpontot az önkormányzatnál házasodási szándék címen. Jogszabály mondja ki, hogy ilyenkor mindkét félnek együtt, egy időben kell megjelenni az intézményben, hogy aláírják ezt a kérvényt, amit a TV2 ez esetben úgy oldott meg – hisz ekkor még nem láthattuk meg egymást a leendő férjemmel –, hogy ugyanakkor voltunk jelen, de két külön teremben. A dokumentumokon is letakarták a másikunk nevét, adatait. Ezután pedig tényleg kamerák és egy anyakönyvvezető előtt láttuk meg egymást először, és írtuk alá, hogy házastársak leszünk. De ezután még visszavittek minket az önkormányzatba mindent hitelesíteni, és persze aláírni a házassági szerződést, miszerint nem vagyunk jogosultak a másik vagyonára” – osztotta meg a story.hu-val a reality első évadának egyik legismertebb szereplője. 

    A személyi edző-influenszer az első szériában Kabai Andrással kelt egybe. Mivel a válás mellett döntöttek, elárult néhány részletet arról, hogyan is zajlik a bontóper. Mint kiderült, a válási szándékot először a TV2 felé kell jelezniük a szereplőknek.

    Kérdés sem volt számunkra Andrissal, hogy elválunk. Ehhez viszont először a csatorna ügyvédjét kellett felkeresni, aki megírta és beadta a keresetet. Viszonylag hamar, két hónapon belül kaptunk is időpontot a budakeszi önkormányzatnál, ahol a bírónő végigment az összes ponton, mint minden más, civil házaspárnál is. De nyilván vicces volt, amikor arra a kérdésre, hogy mikor ismerkedtünk meg és mikor házasodtunk össze, ugyanaz a dátum volt a válasz. Természetesen nem kértük mediátor segítségét, hogy békítsen ki miket, mi kibékíthetetlen ellentétekre hivatkozva akkor, ott ragaszkodtunk a váláshoz, ami meg is történt

    – mesélte Dávid Petra, aki a második évadban is feltűnt, de csak vendégként: Zoltán és Marica esküvőjén láthatták a nézők.

  • Nyáron bővül a modell és férje családja.

    58423531 c358d01dfebc6a9036473f88aa783016 wm
    Fotó: Index

    Első gyermekével várandós Kafi Rea Milla, osztotta meg az örömhírt a Blikk-kel. A modell és férje szeptemberben házasodtak össze, első házassági évfordulójukat pedig már hármasban ünneplik, babájuk ugyanis júniusra várják.

    „Igazából terveztük már, és úgy voltunk vele, hogy jöjjön, amikor szeretne, és hát elég hamar jött is. Elképzelhető, hogy a nászéjszakánkon fogant meg a baba, mert egy hónappal később már érzékeltem jeleket. Nem voltam rosszul, de mégis olyan máshogy éreztem magam, mint szoktam. Akkor csináltam is egy tesztet, az még negatív lett” – mesélte az Ázsia Expressz egykori versenyzője, aki novemberben viszont már pozitív tesztet tarthatott a kezében. Azóta azt is tudják férjével, hogy kisfiúval bővül a családjuk, akinek magyar és nemzetközi nevet is választanak majd.

    Bevallom, nem gondoltam volna, hogy ilyen nehezen viselem majd. Mindenhol csak arról lehet olvasni, hogy a várandósság egy mesevilág, pedig ez nem feltétlenül igaz. Most értem az első trimeszter végére, és még mindig nem vagyok igazán jól. A pocakom már egy picit látszik, de a fotózások során még el lehet takarni ruhával vagy bizonyos kamerabeállásokkal

    – folytatta a kismama, aki ameddig csak tud, szeretne dolgozni, valamint szülése után is minél hamarabb folytatná karrierjét.

    Persze a baba a legfontosabb, de azon leszek, hogy minél előbb regenerálódjon a szervezetem és a testem, visszanyerjem a régi formámat. Én olyan anyukaként képzelem el magam, aki hozza-viszi magával a gyermekét, és aktívan telnek a mindennapjai.