Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Nagy port kavart a napokban a korábban Twitterként ismert X-en annak a természetfotósnak a bejegyzése, aki úgy ítélte meg, végre sikerült egy rejtélyes állatot lencsevégre kapnia. Carl Bovis úgy mesélte, éppen nyulakat és madarakat fotózott szülővárosában, Bridgewaterben, amikor egy furcsa, szőrös „teremtményre” lett figyelmes. Hosszú percekig időzött a lény közelében, várva arra, hogy az egyszer megmozdul, s más szögből is megcsodálhatja azt, ám legnagyobb bánatára ez nem következett be, s az alapján az egy fotó alapján, amit lőtt, nem is tudta megállapítani, milyen állatot örökített meg.

    Mivel a szőrös teremtmény egy magánterületen feküdt, az 53 éves férfi nem merészkedhetett közelebb. Nem csupán Bovis számára, hanem a családja számára is rejtély, mi látható a képén, ezért az internetezők segítségét kérte annak megfejtésében, akik jobbnál jobb kommentekkel szórakoztatták. A legtöbb X-felhasználó szerint feltehetően nem is egy furcsa állatról van szó, hanem valakinek az elhagyott parókájáról.

    Carl Bovis mindenesetre igencsak hasonló helyzetben találta magát, mint az a nő, aki hazavitt egy sündisznóbébit, amit talált, csakhogy az nem sündisznó volt.

    Az X-en arra kérte a felhasználókat, ne nevessék ki, de a kommenteken végül ő maga is jót derült. A mai napig nem tudtak rájönni, mi látható a képen. 

  • A lány két hónapja alkot egy párt VV Gerivel, akibe a ValóVilágban szeretett bele, ezért szerinte lehet, hogy még korai családot alapítani.

    A ValóVilág tizenkettedik évadában több kirívó dolog is történt, amire a korábbi szériákban nem volt példa. Így például az, hogy megfogant a játék alatt egy gyermek a 22 éves Tóth Renáta, azaz VV Reni és 21 éves párja, Kovács Gergő Rajmund, azaz VV Geri szerelmének gyümölcseként.

    A fiatalok már a beköltöző show alkalmával felfigyeltek egymásra; megvolt köztük a kémia, amit mi sem bizonyított jobban annál, hogy a valóságshow alatt szinte el sem szakadtak egymástól. (Néhány órát leszámítva, amikor is az Éden Hotel két szőkesége alaposan felbolygatta az állóvizet a villában, egyikük ugyanis megjegyezte, hogy Reni és Geri kapcsolata nem fogja bírni kint, amire a páros rövid ideig a szakítás szélén táncolt.)

    Míg Reni párbaj nélkül esett ki, addig Geri egészen a fináléig menetelt: harmadik lett. Mivel a fiatalok abban maradtak, hogy közös babájuk sorsáról csak azt követően döntenek, ha már mindketten a villán kívül lesznek, ezért legalább vasárnapig várniuk kellett, ám arról egyelőre nem tájékoztatták követőiket, hogy azóta mire jutottak.

    A finálé estéjén Reni azt nyilatkozta, hogy körülbelül egy fél napig rettegett attól, mit fognak róla gondolni az emberek, s hogy az élete romba dőlt, ám amikor végre hozzáfért az Instagram-oldalához, rájött, hogy az „alacsonyabb intelligenciaszinttel rendelkező emberek azok, akik kommentálják ezeket a hülyeségeket”, akik pedig „magasabb intelligenciaszinttel” rendelkeznek, azok inkább privát üzenetben fogalmazzák meg véleményüket, legyen az jó vagy rossz. 

    Reni a negatív véleményekkel nem foglalkozik, hiszen belátta: minden ember hibázik. 

    Most a gyerektémára vannak nagyon ráállva, de erről nem döntök egyedül. (...) Nyilván jó lenne, ha megtarthatnám, de nem biztos, hogy meg fogjuk tartani ettől függetlenül, mivel két hónapja vagyunk együtt, hogyha úgy vesszük, és nem szeretném azt, hogy gyerekre alapozzuk a kapcsolatunkat, hanem akkor legyen egy stabil kapcsolat és utána a gyerek. De lehet, hogy ez most fordítva lesz. Kíváncsi vagyok, hogy ebből mi lesz. Nagyon bízom a kapcsolatunkban, szerintem mind a ketten nagyon mélyen érzünk egymás iránt, úgyhogy remélem az győz, hogy mi együtt maradunk, boldogok leszünk és lecsitulnak ezek a hülyeségek

    – nyilatkozta Reni az RTL-nek, a kisvideó ide kattintva érhető el. 

  • Ez a Karma.

    A napokban jelent meg Varga Márk, azaz G.w.M legújabb dala, amely a Karma címet kapta, s amely szinte egyből a legfelkapottabb számok közé tornázta fel magát a YouTube-on. A klip különlegessége, hogy abban a rapper várandós felesége, Kulcsár Edina is szerepel, a jachton való forgatáson azonban meg tudták oldani, hogy az egykori szépségkirálynő szépen gömbölyödő pocakja ne látszódjon, jóllehet ez némi kihívást jelentett.

    A hamarosan négygyermekes édesanya akkor tűnik fel a klipben, amikor párja azt énekli:

    „Nem lenne gond / De nem először történt és nem is harmadszor / Ösztön volt / Egy felelőtlen döntésem minden jótól megfosztott...”

    Az nlc.hu szerint a Karma című dal egy Kulcsár Edinához intézett bocsánatkérés is lehet. Az is elhangzik abban, hogy:

    „Ha valaha szerettél engem megbocsátasz / Nem kell palota, legyünk egy kis szobában / Csak te lehetsz a szerelmem a nagyvilágban / Megváltozom, megmutatom.”

  • Így tündököltek a párizsi olimpián.

    Cindy Crawfordnak és 22 éves lányának, Kaia Gerbernek sikerült úgy összeöltöznie a vörös szőnyegen, hogy minden tekintetet magukra szegeztek. Az 58 éves amerikai szupermodell választása egy klasszikus fekete estélyire esett, szintén modell gyermeke pedig egy spagettipános, Gucci-miniruhába bújt.

    Az anya-lánya páros az Omega, azaz olimpiai játékok hivatalos időmérő partnerének eseményére voltak hivatalosak, ezért a luxusóráikról sem feledkeztek meg.

    (via PageSix)