Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • A műsorvezetőnő és kisfia, Noé kiutazott az olimpia helyszínére. A kisfiúról képek is készültek, amint a győztes kézisek között játszó édesapját öleli.

    A párizsi olimpia harmadik napján, hétfőn a magyar férfi kézilabda-válogatott tíz góllal verte meg Argentínát, azaz 35–25-re győztek. A mérkőzés egyik hőse Lékai Máté volt, akinek felesége, Lékai-Kiss Ramóna, valamint közös gyermekük, Noé a helyszínen szurkolt.

    A fontos meccs után, még javában a győzelem okozta mámorban készült néhány megindító fotó is, amelyeken az látható, ahogy ötéves kisfia Lékai nyakába ugrik. 

    Elkaptuk Apát egy puszira @lekaimate. Megvan az első győzelem!

     – újságolta el az örömhírt Lékai-Kiss Ramóna, aki múlt hét óta drukkol férjének Párizsban.

  • A séf kiakadt a fiatalokra.

    Rácz Jenő arról mesélt az RTL-nek, hogy annak idején, kamaszként a McDonald’sban kezdte. A konyha és a vendéglátás már az iskolai éveit is meghatározta a Michelin-csillagos séfnek: a gasztronómia világában először egy szakképző iskolában próbálhatta ki magát, de diákmunkát is vállalt.

    „14 éves voltam, amikor elkezdtem dolgozni a Régi posta utcai McDonald’s konyháján. Ez volt az első igazi diákmunkám. Emlékszem, hogy egy ledolgozott hónap után 12 ezer forint volt a fizetésem. És egy kamasz gyereknek min jár az esze? A bulin, a csajokon, a barátokon. Szóval első dolgom volt, hogy vegyek magamnak egy új pólót, és elmenjek bulizni. Utána megint keményen dolgoztam egy hónapot, és a következő fizetésemből már mozijegyet vettem.

    Tudom, hogy ezek apróságnak tűnhetnek, de számomra egy-egy lépést jelentettek a függetlenedés és az önállóság felé, ami már akkor is nagyon fontos volt számomra

    – emlékezett vissza Rácz, aki úgy véli: míg ő sokat tanulhatott a szülei generációjától és a tanárairól a munkabírásról, addig a mai fiatalokból hiányzik a munka iránti alázat.

    A mostani generáció gyakorlatilag használhatatlan. A tapasztalataim alapján a Z- generációs munkavállalók között rengeteg az olyan fiatal, akik kemény munka nélkül akarnak minél több pénzt keresni és sikeressé válni, de a valóságban ez nem így megy. Ez egy generációs hiba szerintem. […] A tudás nélküli, folyamatos pihenésre vágyó ember nem lesz sikeres, ez a különbség a sikeres és sikertelen ember között. Míg az egyik pihen és a komfortzónáján belül marad, addig a másik mindennap fejleszti magát

    – vélekedik a séf.

  • Élelmiszeren spórolni nem könnyű, de a megfelelő módszerrel lehet. Egy élelmes, háromgyermekes brit édesanya legalábbis azt állítja, hogy azzal, hogy évente csak kétszer tart nagybevásárlást, rengeteg pénzt sikerül megtakarítania, ráadásul anélkül, hogy hiányérzete lenne.

    A 33 éves Charlene Woracker, aki az angliai Sheffield városában él, 2020 márciusa óta tartja magát ahhoz, hogy fél évente jól betáraz konzervekből, készételekből, tartós tejből, tésztákból, rágcsálnivalókból, piperecikkekből és különböző tisztítószerekből körülbelül 240 font (112 ezer forint) értékben, ami mellett hetente csak egyszer vásárol friss élelmiszereket hatfős családja számára. Amíg nem ez volt a módszere, hetente 130 fontot (60 700 forintot) is otthagyott a boltokban, mostanra azonban ez az összeg 62 fontra (28 950 forintra) csökkent. Ezzel állítása szerint 250 fontot (116 ezer forintot) takarít meg havonta, azaz 3 ezer fontot (1,4 millió forintot) évente.

    Woracker nem híve az impulzusvásárlásnak: listát ír és előre tervez.

    A koronavírus-járvány miatti bizonytalanság arra késztetett, hogy legyen otthon egy nagy készletem, ez azóta is így van. Biztonságérzetet nyújt

    – árulta el a nő, akinek gyerekei  14, 13, 6 és egyévesek.

    (via Daily Mail)

  • Ez egy új korszak kezdete.

    Harmincadik születésnapja közeledtével több szempontból is új korszak kezdődik Kárpáti Rebeka életében. A modell-influenszer, aki korábban a Jóban rosszban című sorozat szereplője volt, az Instagram-oldalán számolt be arról, hogy hamarosan visszaül az iskolapadba, hiszen felvételt nyert egy egyetemre, másrészt saját ruhamárkájának sikere is felfele ível.

    Hamarosan 30 éves leszek. Durva. Annyi minden történik mostanában az élet minden egyes terén, hogy néha azt érzem, egyszerűen nem tudom feldolgozni. Így maradnak a tudatosan kitűzött célok, közte meg az embertelen amplitudókat bejáró go with the flow.

    Most tartottunk meg a @kindabudapest – ami mostmár nemcsak ruhamárka, hanem multibrand store is – első Fashion Show-ját. Csőre van töltve a hostessügynökségem, a @khamabykinda indulása.

    Szeptembertől pedig felvételt nyertem egy egyetemre, ahol egy fantasztikus mesterség alapjait fogom elsajátítani... Azt hiszem, ez egy new era kezdete.

    – tudatta követőivel R. Kárpáti Péter lánya, aki idén februárban erősítette meg, hogy jegyben jár Lénárd Andrással, a Tiltott Csíki Sör tulajdonosával, a híresztelések szerint azonban kapcsolatuk azóta zátonyra futott.