Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Képernyőkép 2025-01-10 153111.png
    Fotó: youtube

    Tavaly májusban láthattuk az első jeleneteket a Ubisoft új Assassin's Creed-játékának előzeteséből, ami a feudális Japánba kalauzolja majd el a széria rajongóit. A Shadows alcímmel érkező teljes értékű folytatás eredetileg november 12-én látott volna napvilágot, de a készítők előtte néhány héttel február 14-re tolták a megjelenést. A minap viszont a franchise felelős vezetője, Marc-Alexis Côté egy közleményben jelentette be, hogy ismét csúsztatják az AC legújabb felvonását, így ezúttal az új megjelenési dátum március 20-ra módosult. Szerencsére tehát ez alkalommal nem hosszú hónapokról van szó, valamint magyarázattal is szolgáltak a készítők.

    Mint azt a francia kiadó közleményéből megtudhattuk, tavaly november óta sikerült megfelelő ütemben haladniuk a Shadows fejlesztésében, munkájuk során pedig nagy motivációt jelentett a játékos közösség által kapott visszajelzések. Ezzel együtt azonban jobbnak látják, hogy másodszor is halasszanak, ami plusz fejlesztési időt biztosít arra, hogy az észrevételek alapján már a megjelenés napján zökkenőmentesen élményben legyen részük a játékosoknak. A Ubisoft Quebec fejlesztői egyúttal köszönetet mondtak a széria rajongóinak a türelmükért, ígéretük szerint továbbra is elkötelezettek amellett, hogy a minőségi végeredményt szem előtt tartva folytassák a fejlesztők és a rajongók közötti párbeszédet. Továbbá rövidesen újabb részleteket osztanak meg a készülő címükről, így addig sem maradnak a rajongók releváns infók nélkül.

  • Az RTL-en látható A mi kis falunk nézői már tudhatják, hogy Nyári Dia is csatlakozott a népszerű sorozathoz, melyben Juli karakterét játssza. Mivel tavaly ősztől a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházban is több szerepben feltűnt, ezért ingáznia kell majd a forgatási helyszín és az új munkája között, ám erre felkészült.

    Mint kiderült, a színésznő már egészen fiatal kora óta rátalált a hivatására, ugyanis keresztanyja, Molnár Virginia ajánlásával ötévesen került a győri Nemzeti Színházhoz, ahol többek között játszott A nyomorultakban, és a Valahol Európában-ban. Majd 2010-től alakította a Barátok közt Hannáját, ami egy széleskörű ismertséget hozott el számára.

    Ide is azért kerültem be, mert a keresztanyukám jelentkezett, és ha már a folyosón ücsörögtem, szóltak, én is adjak le egy bemutatkozást, nem lehet tudni, mikor keresnek épp egy 16 évest. Két hét múlva hívtak

    – mesélte a színésznő, aki igyekszik minden munkája során fejlődni:

    Folyamatosan képzem magam, és közben amikor olyan emberek közelében lehetek, mint például Őze Áron, akkor figyelek. De a fiatal kollégák is inspirálnak, így Szalay Bence vagy Staub Viktória.

    (via Story)

  • Peller Mariann már egy jó ideje az egészséges életmód híve, így nem csoda, hogy mindig kirobbanó formának örvend. Az RTL Reggeli műsorvezetője tavaly októberben kezdett bele egy komolyabb életmódváltásba, de az ünnepek alatt sokakhoz hasonlóan ő sem tudott ellenállni a finom falatoknak. Elmondása szerint öt-hat süteményt evett egyszerre, de hiszi, hogy a januárban elkezdett diéta és edzés nyárra meghozza a kívánt alakot.

    „Októberben kezdtem futni, és utáltam. És most sem azt érzem, hogy nagyon szeretem, viszont azzal, hogy az edzőm jó fej volt, és azt mondta, »Mariann, csak három percet fuss, és sétáld a többit, és mindig csak egy perccel emeld az időd«, eljutottam decemberben odáig, hogy hatvan percet futok a futópadon nyolcas fokozaton. Olimpiai bajnoknak gondolom magam” – árulta el a reggeli műsorban, ahol Németh Dorottya kétszeres fitneszvilágbajnokkal és személyi edzővel beszélgetett.

    BIE 2724
    Fotó: RTL

     (via Story)

  • Kedden ért véget a TV2 párkereső realityje.

    hazassag elso latasra
    Fotó: TV2

    A napokban véget ért a Házasság első látásra második évada a TV2-n, melynek utolsó két epizódjában három pár – Orsi és Zoli, Marica és Zoltán, valamint Geri és Renáta – is úgy látta jobbnak, ha külön utakon folytatják tovább életüket a kísérlet után, jóllehet egy baki miatt ezen döntések már idő előtt kitudódtak. Mivel a párkereső realityt tavaly nyáron forgatták, így a válásukat hivatalosan csak most tárhatták a nyilvánosság elé. Ez a csütörtöki Tények Pluszból derült ki, amelyben Nagy Renáta nyilatkozott.

    „Nem volt rossz hangulat közöttünk, meg is lepődtem. Lehet, hogy amiatt volt jobb kedvünk, hogy már véget értek a forgatások, vagy mert leülepedtek a dolgok. Nem tudom, de nagyon jó hangulatban telt a válásunk, még poénkodtunk is, ölelkeztünk is, puszit is adtunk egymásnak, úgyhogy hihetetlen!” – árulta el a TV2 kamerájának Nagy Renáta, aki most sem döntene másképp.

    Kitartok amellett, hogy nem változtatnék semmin, hiszen amit én csináltam a 6 hét alatt, ahogy viselkedtem, az mind őszinte volt. Úgy kezdtem bele ebbe a kísérletbe, hogy bármi lesz, én őszintén szeretném végigvinni. Nekem őszintén az volt a reakcióm, hogy a tököm tele van az egész esküvővel, a férfival és mindennel, a rengeteg emberrel, aki ott volt és minket figyelt. Nem tudtam magam megjátszani, és úgy voltam vele, hogy nem is szeretném.

    A civil életében könyvelőként dolgozó szereplő a beszélgetés során elmondta, ma már sokkal jobban tud kommunikálni, amikor ismerkedik, mert a kísérletnek köszönhetően teljesen elmúlt a korábban rá jellemző izgulás.

    Előtte sokkal görcsösebb voltam, most csak próbálom átadni magam a helyzetnek. Amennyire lehet, próbálok megnyílni és elmondani a kis életemet. De közben nehéz is, hiszen már most is volt olyan, hogy csak hírnévre szeretne szert tenni, úgyhogy ez a része nehéz: ki kell szűrni azokat az embereket, akik csak azért ismerkednek velem, hogy esetleg reflektorfénybe kerüljenek

    idézte a 24.hu a fiatal nőt, aki továbbra is nyitott a házasságra, és reméli, hogy a nagyszüleihez hasonlóan neki is megadatik majd egy évtizedekig tartó frigy.