Mindenkit sokkolt a maláj gép lelövése

2014.07.18. 20:20

SOKKOLTA A VILÁGOT A MALÁJ GÉP LELÖVÉSE

Független nemzetközi vizsgálatot sürgetett pénteken szinte minden ország vezetője a csütörtök este Kelet-Ukrajnában a földbe csapódó malajziai utasszállító ügyében, miután a gép lelövésével az ukrán kormányerők és az oroszbarát szeparatisták egymást vádolják. Barack Obama amerikai elnök azt ígérte, kiderítik az igazságot, de minden jel arra utal, az Oroszország által felfegyverzett szeparatisták lőtték le föld-levegő rakétával a repülőt, a fedélzetén 298 emberrel. Az ENSZ Biztonsági Tanácsában is parázs vita alakult ki: az ukránok szerint bizonyítékaik vannak arra, hogy az oroszoktól származnak a fegyverek, az oroszok az ukrán kormányt teszik felelőssé. A nyilvánosan kirakott telefonszámot hívva sikerült beszélnünk az egyik terroristával azok közül, akik egy olyan hangfelvételen hallhatóak, amelyen állítólag a szeparatisták arról beszélnek, hogy tévedésből lőtték le a gépet, itt összefoglaltunk mindent, amit tudni lehet a maláj gép becsapódásáról, miközben a gép lelövése ellenére sincs szünet a kelet-ukrajnai harcokban.

NYUGALOM, TOVÁBB ÉPÜLNEK A STADIONOK

A kormányfő a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában elmondta, hogy valóban zárolnak 110 milliárd forintot, de emiatt nem kell leállítani a stadionépítéseket. Mint mondta, a zárolásról "megelőző célzattal" döntöttek. A miniszterelnök szerint szokatlan, ritka, megdöbbentő és ezért alapos kivizsgálást igényel, hogy lelőttek egy utasszállító gépet.

HOGY LESZ ÍGY KÖZÖS ELLENZÉKI FŐPOLGÁRMESTER-JELÖLT?

Megrekedtek a tárgyalások az Együtt-PM, a DK és az MSZP között - jelentette be Juhász Péter és Karácsony Gergely. Az Együtt-PM pártszövetség társelnökei szerint szeretnék minél előbb befejezni az egyeztetéseket és a kampányra készülni. Gyurcsány Ferencnek, a Demokratikus Koalíció elnökének titkos favoritja van a főpolgármesteri posztra, akiről eddig csak annyi derült ki, hogy civil és művész. Gyurcsány saját pártjából csak Molnár Csabának, az MSZP-ből Tóbiás Józsefnek, az Együtt-PM-ből pedig Karácsony Gergelynek árulta el a nevet. Úgy tudjuk, hogy az Együtt-PM hajlandó a megegyezésre, de a budapesti szocialisták hezitálnak.

TOVÁBB IZZIK AZ ANDRÁSSY ÚTI PALOTA

Az éjszaka is voltak kisebb parázslások, izzások annál az Andrássy úti palotánál, ami kedden gyulladt ki. A helyszínen lévő tűzoltók eloltották, és mindaddig a helyszínen maradnak, amíg szükséges. A Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság tűzoltói állandó felügyeletet biztosítanak, és ha kell, a bontási munkálatok idején is egy tűzoltóraj felügyeli a munkálatokat. Az Index információi szerint a lakók csütörtökön megkapták az önkormányzat gyorssegélyét, lakásonként 30 ezer, illetve ezenfelül fejenként 20 ezer forintot. Egyelőre szállása is van mindenkinek.

MEGSZÓLALT A TREFORT IGAZGATÓJA

Háttérbeszélgetést hívott össze az ELTE Trefort Ágoston Gyakorlóiskolájának igazgatója, miután a 444.hu megírta: az intézmény egy tanárának 1989-ben azután kellett elhagynia az iskolát, hogy egy diák elmondta az apjának a tanárával történteket. Csapodi Zoltán igazgató 1993-ban került az iskolába. Az iskolaigazgató szerint az egyik ilyen csatorna az a bizalom lehet, ami tanár és diák között megvan. Teljesen egyet lehet érteni azzal is, hogy nem lehet mindig minden nevelési feladatot az iskolára hárítani, elvégre a szülő nem bérnevelésbe adja a gyerekét egy oktatási intézménybe.

ELTŰNT A MŰANYAG SZEMÉT AZ ÓCEÁNBÓL

Illetve hát valószínűleg nem tűnt el, csak nem találja senki. Ez pedig nem jó hír, mert így a tudósok sose tudják kitalálni, hogyan lehetne tényleg eltüntetni. Most egy nagyszabású térképes projekttel próbálják felderíteni, hol a szemét, ami nem bomlik le, viszont bekerül a táplálékláncba és ott óriási bajokat okoz.

RENDBEN VAN A NYUGDÍJVÁGÁS

Elutasította a szolgálati nyugdíjak ügyében született három magyar beadványt a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága pénteken. A strasbourgi bírák döntése értelmében a szolgálati nyugdíjak átalakítására vonatkozó magyar jogi szabályozás nem jelent aránytalan terhet az érintetteknek, és nem diszkriminatív. A döntést a bírák egyhangúlag hozták meg, az végleges és megfellebbezhetetlen.

HÍRHAMISÍTÓ SZERKESZTŐ LETT AZ MTVA TARTALOMIGAZGATÓJA

Igazgatói pozícióba került az MTVA-nál a Cohn-Bendit-ügyről és Lomnici Zoltán kiretusálásáról elhíresült Papp Dániel. Tartalomszolgáltatási igazgatónak nevezték ki, az eddig a közéleti és dokumentum-főszerkesztőségét vezető munkatársat. 

A BATE VAGY AZ ALBÁN BAJNOK JÖN A LOKINAK

A Debrecen a Bajnokok Ligája második selejtező körében az északír Clifonville-lel idegenben, a fehérorosz BATE Boriszov hazai pályán játszott gól nélküli meccset. A két meccs továbbjutója játszik egymással a következő körben, július utolsó és augusztus első keddjén vagy szerdáján. A Debrecen a pályaválasztó, a visszavágó idegenben lesz.