Előhúzták a csodafegyvert

2014.08.27. 20:16 Módosítva: 2014.08.27. 20:29

EZ VOLT A KAMPÁNY HARMADIK NAPJA

  • A Fidesz a fővárosi kerületekben repülőrajttal indította az önkormányzati választás kampányát, megjelentek a plakátok, megindult a szórólapozás. A VII. kerületben azonban se szórólap, se jelöltlista. Addig rivalizáltak a helyi vezetők, Rónaszékiné Keresztes Mónika és Vattamány Zsolt, amíg nem tudták időre eldönteni, kik is legyenek az indulók.
  • A 13. kerületben mellbedobással előzné a Fidesz az MSZP-t, Bálint Antónia egykori aktmodellt indítja képviselőnek.
  • Tarlós István azt mondta, nem kommentálja Falus Ferenc szerencsétlenkedését, de azért mégis megtette, nem is akárhogy.
  • Püspökladányon belebukott a fideszes alpolgármester egy videóba, melyen részegen csinál vicces dolgokat.
  • Közben Miskolcon az Együtt-PM jól összeveszett saját magával és leváltotta helyi emberét, aki szerint a párt támogatja Pásztor Albertet, mikor nem is.

MEDGYESSY PÉTER TÍZ ÉV UTÁN ELMONDTA, KIK BUKTATTÁK MEG

Gyurcsány Ferencet a világért se hívná újra a kormányába, mert trójai falónak és árulónak tartja. A most 72 éves Medgyessy Péter, akit 2004 augusztusának végén, éppen tíz évvel ezelőtt buktatott meg az MSZP és az SZDSZ, végre kimondta, hogy az akkori MSZP vezetés és Kuncze Gábor puccsolta meg, és hogy nem alaptalanul beszélt az SZDSZ korrupciós ügyeiről. Interjúnkat itt olvashatja.

200 MILLIÁRD MENT EL AZ MNB ALAPÍTVÁNYAIRA 

Március 14-én 200 milliárd forintot utalt át Pallas Athénéről elnevezett alapítványának a Magyar Nemzeti Bank. Ebben az időszakban gyenge volt a forint, ezért a 200 milliárd egy részét euróban adta, majd akkor váltották át, amikor az a lehető legtöbb forintot érte – írja a nyomtatott HVG. Az MNB összesen öt alapítványnak osztott pénzt, ezek az alapítványok pedig jegybanki vezetőknek, expolitikusnak és távozóban lévő nagykövetnek adnak majd megbízatást.

HATÉVES MÉLYPONTON A MUNKANÉLKÜLISÉG

A második negyedévi 8,0 százalékról 7,9 százalékra csökkent a munkanélküliség az április-július közötti három hónap átlagában – jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal. Ez hatéves rekord: 2008 óta nem volt ilyen alacsony a munkanélküliség. A 15-74 éves korosztályban 354 ezer volt a munkanélküliek száma, 92 ezerrel kevesebb, mint a múlt évben ebben az időszakban.

 

EGYMILLIÓ JÁRNA A DEVIZAHITELESEKNEK

Közel 25 százalékkal csökkenhet egy átlagos devizahiteles törlesztőrészlete a tisztességtelenségek elszámolása és az eredeti kamatszint helyreállítása következtében, vagyis a forintosítás nélkül is – mondta Rogán Antal. Egy átlagos devizahitelesnek (Rogán példájában 2007-ben CHF-alapon vette fel 6,5 millió forint összegben az adós) az árfolyamrés miatt 323 ezer forint, az egyoldalú szerződésmódosítások miatt 835 ezer forint jár vissza. A kormány és a parlament ősszel dönt arról, ezt miként írják jóvá.

MÉG EL SEM KEZDŐDÖTT A TANÉV, MÁR KÁOSZ VAN

Szerdára több száz iskolában leállt az e-napló-szolgáltatás, 400-500 iskolában nem tudják regisztrálni a tanulókat. A hagyományos osztálynaplókat helyettesítő szoftver az iskolák működésének legfontosabb eszköze, ebben tartják nyilván a tanórákat, jegyzik a hiányzásokat, a diákok jegyeit, sőt az intőket, és ez alapján történik a tanárok munkaidő-nyilvántartása is. A leállás miatt az új diákokat sem lehet regisztrálni.

GÁZZAL ÁLLNA BOSSZÚT PUTYIN UKRAJNÁN

Mármint azzal, hogy nem ad. Kijevnek állítólag tudomása van arról, hogy az oroszok le akarják állítani télen az Európába irányuló gázszállítást, erről Arszenyij Jacenyuk miniszterelnök beszélt. Közben az oroszok ukrán források szerint több falujukat is elfoglalták.

23 ÉRMET NYERTEK A MAGYAROK A KÍNAI IFI-OLIMPIÁN

Hat arany-, hat ezüst- és 11 bronz-, illetve az éremtáblázatba nem számító vegyes csapatokkal további egy arany-, három ezüst- és egy bronzérmet szereztek a magyar fiatal sportolók a nankingi ifjúsági olimpián.

MI ROSSZ VAN ABBAN, HA EGYMÁSHOZ ÉRÜNK?

A 80-as, 90-es évek legismertebb (bár nem feltétlen legjobb) zenei produkciói augusztus 29-én Magyarországra jönnek élükön David Hasselhoff-fal. Ott lesz Samantha Fox, a nyolcvanas évek meztelenkedő énekesnője is, akivel telefonon beszélgettünk a buliról. Kiderült, hogy sokan nevezték erkölcstelennek és undorítónak, de szerinte semmi rossz nem volt a dalaiban.