Az ország legveszélyesebb irányítója lesz az 1/1?

2016.08.31. 19:14

Szeptember elején elkezdődik az egyetemi amerikaifutball-bajnokság, amit a tíz legmeghatározóbb játékos bemutatásával vezetünk fel. Ők tehetik a legtöbbet azért, hogy csapatuk bajnok legyen.

Korábbi részek: Leonard Fournette, Myles Garrett, Dalvin Cook, Jalen Hurd, ArDarius Stewart, J.T. Barrett.

Deshaun Watson, a Clemson Tigers irányítója tavaly ott volt a három Heisman-jelölt, a végső győztes Derrick Henry és a Stanford futószörnye, Christian McCaffrey mellett harmadikként. Ugyan a trófea végül az Alabama-running back, Derrick Henryé lett, idén szinte mindenki Watsont jósolja befutónak.

Annál is inkább, mert ugyan a Clemson Tigers elvesztette az egyetemi nagydöntőt, ez egyáltalán nem Watsonon múlt, aki azon az emlékezetes meccsen 405 yardot és négy touchdownt varrt be az Alabamának. Igen, annak az Alabamának, ami leginkább a pusztító védelméről hírhedt

Amiért Watson 2016-ban is veszélyes lehet, azokat a képességeit már megvillantotta tavaly, hiszen nyilván nem véletlenül került be a Heisman-finalisták utolsó körébe is. Már-már hihetetlenül pontosan dob: a tavalyi szezonban 4000 passzolt yard fölé jutott, és ehhez 35 touchdown, valamint mindössze 13 interception társul.

Ne maradjon le semmiről!

Ráadásul, ami igazán elképesztő, hogy ebből 1196 yardot és 18 TD-t úgy hozott össze, hogy húsz yardnál messzebb kellett dobnia. Noha a legtöbb labdavesztése is ilyen szituációkban adódott, ez jelzi legjobban Watson pontosságát és erejét, ráadásul a dobómozdulata is majdhogynem NFL-késszé teszi, ahogy a labdáinak íve is. A szakértők külön kiemelik, milyen szépen dob, időt adva az elkapóknak, hogy odaérjenek a passzaihoz.

A húszéves irányítót már ezek alapján kinézheti magának valami 1/1-közeli csapat, mondjuk a Cleveland  Browns a következő évi NFL-drafton, de ami igazán ellenállhatatlanná teszi őt, az az, hogy azzal együtt, hogy szinte balladai szépséggel passzol, a földön is veszélyes. Nem jön zavarba, ha az elkapói nem tudják magukat üresre játszani, hanem megindul, ha kell: tavaly ezer yard fölé jutott a földön, és tizenkét touchdownt is szerzett.

A fentiek ellenére Watson még korántsem nevezhető tökéletes irányítónak. A legnagyobb hibája talán az, hogy nyomás alatt hajlamos rossz döntéseket hozni, és ha siettetik, a pontossága drámaian romlik. Viszont ezt a hibáját vélhetően nem lesz nehéz levetkőznie, és ha a 2016-os szezonban képes tud ezen javítani, akkor jó eséllyel előre oda lehet adni neki a Heismant.

A Clemsonnak ráadásul az idei menetrendje viszonylag könnyűnek ígérkezik: az első meccset ugyan az Auburn ellen játssza, és Gus Malzahn csapata ugyan a pár évvel ezelőtti döntős formájához képest azért leengedett, még mindig kellemetlen ellenfél lehet bárkinek. Ha viszont itt elkerülik a meglepetéspofont, akkor gyakorlatilag sétagalopp lesz a szezon: az egyetlen, igazán veszélyes ellenfél október 29-én vár rájuk: a szintén rájátszásesélyes Florida State Seminoles. Minden adott tehát ahhoz, hogy Deshaun Watsont szilveszterkor ismét a rájátszásban láthassuk, és talán a Heisman-trófea is meglesz idén a fiatal irányítónak.



  • Hírek
  • Hírek