Csak egy bicikli kellett a szlovák lépegető létrehozásához

A furcsa csípőmozgással végzett gyaloglás mindig egy kicsit az atlétika mostohagyerekének számított, hiába sok szenvedéssel járó szám, a sportág világsztárjait a stadionokban tartott versenyek atlétái adják. A berlini atlétikai Európa-bajnokságon viszont egész jó körítés kapott a gyaloglás, a város egyik közepén (Berlinnek sehol sincs igazán centruma) kialakított helyszínen stadionhangulatot sikerült összehozni.

A gyaloglók már kedden elkezdték a versenyeiket, az atlétika leghosszabb számát, az 50 kilométeres gyaloglást tartották akkor a Eb-re idejére Europen Mile névre keresztelt téren, egy még a világháborúban szétbombázott, mementóként meghagyott templom tövében. Mivel az Olimpiai Stadion elég messze van a városmagtól, az European Mile lett az, ahol bárki találkozhat az atlétikával. Már az utcán több helyen kiterített, olykor boltokba is vezető mobil futópályák is jelzik, hogy ez a hét az atlétikáról szól. A gyerekek játékos versenyszámokban próbálhatják ki magukat, például babzsákokkal dobálhatnak célba kivágott dobozokba, de a felnőttek is virtuskodhatnak, drótkötélen vezetett gerelyekkel imitálhatják a gerelyhajítást. A mérés szerint 60 méter körül tudnék, de gyaníthatóan igazi szerrel még 30-ig se jutnék.

A programok és a bazár mellett még az is idetereli a népeket, hogy az utolsó nap kivételével minden szám eredményhirdetését itt tartják, és nem a stadionban. Aki látni akarja friss német bajnokokat, annak muszáj idejönnie. 

A keddi 50 kilométeren inkább csak lézengtek az emberek, aminek a hétköznap, a szűkebb mezőny és a pusztító hőség is oka lehetett. Bár azt írtam, hogy nincsen világsztárok, néhány gyaloglónak meglepően nagy személyi kultusza van. Bármerre nézek, szlovák zászlót biztosan látni, az olimpiai bajnok és világbajnok Matej Tóthnak elég nagy tábora van – nagyjából úgy imádják, mint a bringás Peter Sagant – , amiben bringával gyalogoltatják életnagyságú papírmasé figuráját, veszettül dobolnak neki, meg folyton lengetik neki a zászlót. Úgy tűnik, hogy ezt a felhatjást egy szponzor hozta össze, nem mezei szurkolók. Akárhogyan is, sokat dobnak a közel négyórás versenyen, amin végül második lett Tóth.

Szombaton már jóval nagyobb tömeg volt kíváncsi a gyaloglókra, megteltek a térre kirakott mobil lelátók, a hoppmester mozgatta is a tömeget, így megtanultam, hogy a bő húsz évvel ezelőtti német gigasláger, a Narcotic 16. ütemére hirtelen fel kell emelni a kezet az égbe. És ilyenkor pont német gyalogló is jön. Jórészt emiatt is voltak most többen, volt hazai esélyes, meg a 20 kilométeres gyaloglás nagyjából másfél óra alatt meg is van, nem kell miatta egy fél napot aszalódni a napon.

Kisebb malőrrel indult, illetve nem indult a verseny, a 9:05-re kitűzött női rajtot elhalasztották, mert a pálya közelében gázszivárgást észleltek. Ez egyik versenyzőnek sem jött jól. „Ilyen nincsen, hogy egy világversenyen két órát csússzon a rajt, az ember azt gondolhatná, hogy ha valahol nem fordulhat ez elő, az Németország. De előfordult" – mondta Urbán Ákos, a gyaloglók szakágvezetője. A mezőny két magyarja, Kovács Barbara és Récsei Rita is panaszkodott a verseny végén, hogy a halasztás fizikailag is visszaütött, nemcsak lelkileg viselte meg őket. Muszáj volt még egyszer enniük a hatórás reggeli után, viszont emiatt Récsei végig hasgörccsel küzdött, néhány kilométer után vissza kellett vennie a tempójából. 

A gyaloglás utcai szám, de azért mégiscsak körözésről szól. Jórészt azért, mert nem lehet minden méterre versenybírót rakni, hogy sasként lecsapjon a szabálytalanul gyalogló versenyzőre. Körözéssel mindig mindenki szem előtt van. A berlini 20 kilométert egy kilométeres pályán kellett teljesíteni, egy visszafordítós egyenes miatt így körönként kétszer ment el minden versenyző a főtribün előtt, ami nekik is hasznos volt, mert 2-3 percenként kijuthatott nekik a tombolásból. A németek mellett a spanyolok sűrűsödtek, valamit meg is érezhettek, mert a férfiaknál és a nőknél is elvitték az aranyat. Mellettük azért a többieknek is örömteli volt a befutás.

„Kicsit rossz érzés, amikor már csak páran vagyunk a pályán, de most annyira jó volt, hogy az utolsó kilométereken is ilyen sokat szurkoltak nekem. Ez azért bevitt a célba." – mondta a 26. helyen beérkező Récsei. Az őt egy hellyel megelőző, a formája alapján jobb időre pályázó Kovács is hasonló véleményen volt. „A pálya nem is tűnt annyira hosszúnak így, tele volt, mindenhol emberek álltak, tényleg nagyon szurkoltak nekünk is, pedig nem vagyunk németek."