Már nemcsak gyorsak, hanem rettentően jól is dobnak a karibi atléták

2019.10.06. 21:39
A dohai atlétikai világbajnokság tizedik napján sűrű versenyprogram volt, ráadásul két magyar is döntőzött három versenyzőnk közül.

A vb telt házzal zárult, ami jórészt a közép- és hosszútávfutásnak volt köszönhető. Masszív kenyai, ugandai és etiópiai csoportok foglalták el a lelátót, ha már éremesélyes futóik versenyeztek. 

Cheptegei és Kejelcha a 10 ezer méteres síkfutás döntő hajrájában
Cheptegei és Kejelcha a 10 ezer méteres síkfutás döntő hajrájában

Férfi 10 ezer méteres síkfutásban az ugandai Joshua Cheptegei két éve ezüstérmet szerzett, most is ő volt az egyik nagy esélyes. Az ugandai bátran versenyzett, végig kontrollált a távot, az utolsó ezer méteren az élre állt. Az utolsó körben a nagyon gyorsnak számító, egy mérföldön fedettpályás világcsúcsot tartó Yomif Kejelcha indította meg a hajrát. A belső sávban futó Cheptegei tartotta vele a lépést, nem tudott bevágni elé az etióp futó még akkor sem, amikor lekörözött versenyzőt kerültek ki. Kétszáznál még úgy tűnt, hogy Kejelcha megtörheti az ugandait, de Cheptegei bírta jobban a hajrát, az utolsó százon leszakította Kejelchát. 

Férfi 1500 méteren az idei Gyémánt Ligát uraló Timothy Cheruiyot elég simán húzta be a számot, a másik kenyaival, Ronald Kwemoi-jal jó tempót diktáltak, már 800 méteren egy másodperc fölötti előnyük volt, és Cheruiyotot már hiába is üldözték, két másodperces különbséggel verte a szám egykori olimpiai bajnokát, a marokkói Makhlufit. A harmadik helyet a lengyel Lewandowski szerezte meg, a norvég csodagyerek Jakob Ingrebrigtsen jött be negyediknek, így érem nélkül maradt ezen a vb-n. 

Az atlétikai világbajnokságok történetében először volt magyar gerelyhajító döntős. Rivasz-Tóth Norbert új országos csúccsal harcolta ki szombaton a legjobb 12-be jutást. Nem sok hiányzott neki, hogy még nagyobb sikert érjen el, és a legjobb nyolcban is ott legyen. Három sorozat után a kilencedik helyen zárt, igaz, legjobb dobása sem lépte túl most a 80 métert, 79,73-mal zárt. „Jó volt a döntő, most vagyok első éves felnőtt versenyző, pozitívan éltem meg, próbáltam kihozni a legjobbat, de bennem volt már a fáradtság és a megterhelés is. A célom az volt, hogy kijussak a vb-re, aztán hogy országos csúccsal a döntőbe is bejutottam, feltette a koronát" – nyilatkozta versenye után Rivasz-Tóth.

A dobószámokban is hozzá kell szoknunk ahhoz, hogy már felesleges tradicionális  országokról beszélni. A szombati súlylökésben ugye a brazil Romani volt versenyben az éremért, gerelyhajításban trinidadi dobó is nagy esélyes volt, végü pedig grenadai érem született, és láttunk már kenyai világbajnokot is. Vele, Julius Yegóval most nem kellett számolni, három érvénytelen kísérlettel kiesett. A grenadai Anderson Peters gyakorlatilag már első dobásával megnyerte a vb-t, a nagy favoritnak számító Magnus Kirt fél méterrel maradt mögötte, ráadásul Peters még javított is 20 centit első dobásán.

Anderson Peters dobás közben
Anderson Peters dobás közben

A távolugrás döntőjében szereplő Nguyen Anasztázia is elmaradt szombati teljesítményétől, első és harmadik ugrása is érvénytelen lett, második ugrásánál 6,26 métert mértek neki, ez pedig csak a 12. helyre volt elég. Az első érvénytelen ugrás nem tett jót a lelkemnek, de lassan megtanulom, hogy nem szabad érvénytelennel kezdenem. A második ugrás ezek után inkább biztonsági lett, szerettem volna érvényes kísérlettel zárni a vb-t. A harmadik ugrásnál már kockáztattam. Kicsit bosszant, mert semmi olyan nem kellett a nyolcas döntőhöz, amire ne lettem volna képes" – értékelt Nguyen. 

A távolugrást a német Malaika Mihambo nyerte, aki egyéni legjobbját 14 centivel javította, 7,30-cl szerezte meg az aranyat, rajta kívül nem is volt hét méteren felüli ugró a döntőben.

Kozák Luca 100 gáton küzdött a döntőbe jutásért. Az első elődöntőben szereplő magyar gátas az ötödik helyet szerezte meg, 12,87 másodperces szezoncsúccsal zárt, de ez nem volt elég a döntőhöz, és az olimpiai szinttől is elmaradt 3 századdal, összesítésben a 13. helyen végzett. Esetében a döntő nem is volt elvárható, nagyon sűrű volt a mezőny. A fináléban aztán kisebb meglepetés született, a világcsúcstartó Kendra Harrisont legyőzte Nia Ali. 

A vb-k zárószáma a 4x400 méteres váltók, az is megszokott, hogy az Egyesült Államok a favorit. A nőknél is nagy volt az USA fölénye, már első futójuk jelentős előnyt szerzett, amit aztán még növelni is tudtak, három másodperccel verték a lengyeleket, aki maguk mögött tudták tartani Jamaicát. A bronzérem sorsa azonban ezzel még nem dőlt el. Egy óvás után először kizárták a jamaicaiakat, és a briteket tették harmadik helyre, de aztán a zsűri megváltoztatta döntését, Jamaica maradt a harmadik helyen. Nagy-Britannia protestált, de elutasították.

A férfiaknál az utolsó futóig élesebb volt a meccs, a jamaicai Terry Thomas harmadik tagkén felfutott az élen álló amerikaira, de az utolsó négyszáz elég sima volt, Rai Benjamin simán ellépett Demish Gaye-től. A harmadik helyet Belgium szerezte meg, a csapatban ezúttal is két Borlée fivér futott.

A vb többi napján rendszerint pillanatok alatt kiürült a stadion, de a zárónapon valamiért elég nehezen indultak haza a nézők, így aztán vad kacsatáncozásban élhették ki magukat, majd Freddy Mercury-val felelgethettek. Kicsit késői hajrá, de végre igazi vb-hangulat lett a Kalifa Stadionban.

Eredmények:
Férfiak:
1500 méteres síkfutás:
1. Timothy Cheruiyot (Kenya) 3:29,26
2. Taufik Makhlufi (Marokkó) 3:31,28
3. Marcin Lewandowski (Lengyelország) 3:31,46

10 000 méteres síkfutás:
1. Joshua Cheptegei (Uganda) 26:48,36
2. Yomif Kejelcha (Etiópia) 26:49,34
3. Rhonex Kipruto (Kenya) 26:50,32

Gerelyhajítás:
1. Anderson Peters (Grenada) 86,89 méter
2. Magnus Kirt (Észtország) 86,21 
3. Johannes Wetter (Németország) 85,37 

4x400 méteres síkfutás:
1. USA 2:56,69
2. Jamaica 2:57,90
3. Belgium 2:58,78

Nők:
Távolugrás:
1. Malaika Mihambo (Németország) 7,30 méter
2. Marina-Bekh Romancsuk (Ukrajna) 6,92
3. Ese Brume (Nigéria) 6,91 

100 méteres gátfutás:
1. Nia Ali (USA) 12,34 másodperc
2. Kendra Harrison (USA) 12,46
3. Danielle Williams (Jamaica) 12,47

4x400 méteres síkfutás:
1. USA 3:18,92
2. Lengyelország 3:21,89
3. Jamaica 3:22,37