Farkas
10 °C
16 °C
Index - In English In English Eng

Márton Anita nagy hajrával világbajnoki ötödik

2019.10.03. 22:39

Doha a korábbi napokhoz képest felülmúlta magát, az atlétiai világbajnokság hetedik versenynapjára szinte teljesen megtelt a Kalifa Stadion, húszezer ember ült a lelátókon, annak ellenére, hogy csak két döntőt rendeztek. Katarban egyébként a csütörtök a mi péntekünkkel egyenértékű, ezért is volt nagyobb a mozgás. A szünetben pedig eléggé felpörgött a hangulat, öt percig ment körbe a mexikói hullám. 

A női súlylökő döntő elég későn, 22:35-kor kezdődött, de a közönség azért kitartott. A 12 fős mezőnyben a magyar Márton Anitának is szurkolhattak. 

Márton szerdán a kilencedik legjobb eredménnyel (18,44 méter) jutott be a döntőbe, ahol edzője 19 méter feletti eredményt várt tőle. A súlylökő elég jól, 18,75-tel kezdett, ezzel az első sorozat végén a harmadik helyen állt, a címvédő kínai Kung Li-csiao vezetett 19,07-tel, a második a jamaicai Danniel Thomas-Dodd volt 18,97-tel.

A második sorozatban a kínai 19,42-re javított, Márton 18,41-et lökött, Thomas-Dodd 19,02-ve erősítette meg második helyét. Márton a német Christian Schwanitz dobta le a dobogóról 18,87-tel, és eléggé sűrűsödött a mezőny a negyedik hely után is. 

Márton Anita a dohai atlétikai világbajnokság női súlylökő döntőjében
Márton Anita a dohai atlétikai világbajnokság női súlylökő döntőjében

A harmadik körben Márton a hatodik helyre csúszott vissza, az első dobása maradt a legjobb eredménye, a fehérorosz Aliona Dubickaja (18,86) és az amerikai Maggie Ewen (18,79) is elé került. Thomas-Dodd pedig 19,36-tal megközelítette Li-csiaót.

Márton negyedikre sem javított, 18,28-at dobott, de az már biztos volt, hogy nyolcadiknál nem lehet rosszabb. Az első helyet Li-csiao egy 19,55-ös kísérlettel erősítette meg, Ewen pedig 18,91-gyel lépett fel a harmadik helyre.

Az ötödik dobás sem jött össze Mártonnak, 18,18 méter lett, és ráadásul a másik amerikai, Chasey Ealey is elé került 18,82-es lökéssel, így már csak a hetedik volt.

Márton specialitása a jó hajrá, és ezt Dohában is bizonyította, utolsó dobása 18,86 lett, és ezzel az ötödik helyre ugrott. Ealey és Dubickaja nem tudott válaszolni, utóbbi pedig rosszabb második kísérletével szorult mögé. 

A dobogón sem történt változás, Schwanitz nem javított. Thomas-Dodd dobása ígéretes volt, de 19,47-tel csak megszorítani tudta Li-csiaót, nyolc centivel kikapva második lett a jamaicai.

„Jól kezdtem, utána kockáztattam, hogy javíthassak, de egyik dobásba sem igazán sikerült beletalálnom. Laposok voltak a kísérletek. Mindig az volt a problémám, hogy ha elrohanom az elejét, akkor nem tudok oda beérkezni, ahová kell, és akkor nem tudok magasságot adni, a golyó nem szállja ki magát, hiába adom bele az energiát. Az utolsó kísérlet nem volt rossz, de mintha kicsit bennemaradt volna a tenyeremben, nem pattan el  úgy igazán golyó" – nyilatkozta Márton Anita. Elmondta, 19,50 körül eredményt szeretett volna elérni, elérhetőnek érezte az érmet. 

„Kemény időszak van a hátam mögött.  Az egész szezonban szenvedtem, nehéz volt visszajönni a sérülésből, hat hónapot ki kellett hagynom, nehéz volt visszatérnem az alapszintre.   A szezonban most a második legjobbamat löktem, mégis van egy kis hiányérzetem, mert az utóbbi években mindig kijött a lépés, most is jó felkészülés van a hátam mögött. Ebből kell továbbépítkezni és menni tovább"  – mondta Márton.

Eredmények: 
Női súlylökés:
1. Kung Li-csiao (Kína) 19,55 méter
2. Danniel Thomas-Dodd (Jamaica) 19,47
3. Christian Schwanitz (Németország) 19,17

Hétpróba:
1. Katharina Johnson-Thompson (Nagy-Britannia) 6981 pont
2. Nafissatou Thiam (Belgium) 6677
3. Verena Preiner (Ausztria) 650

400 méteres síkfutás:
1. Szalva Eid Naszer (Bahrein) 48,14 másodperc
2. Shaunae Miller-Uibo (Bahama) 48,37 
3. Shericka Jackson (Jamaica) 49,47

Férfiak:
Tízpróba:
1. Niklas Kaul (Németország) 8691 pont
2. Maicel Uibo (Észtország) 8604 pont
3. Pieter Braun (Hollandia) 8529