Domenico Pozzovivo hajrában bukott a Lombardiai körversenyen, majd óriásit csúszott a vizes aszfalton. A versenyt Joaquin Rodriguez nyerte, és ezzel bebiztosította első helyét a World Touron.
Dér Zsolt, az Utensilnord Ora24.eu csapat kerékpárosa nyerte szombaton az országúti kritérium országos bajnokságot, Mosonmagyaróváron.
Megkapta a hétszeres Tour de France-győztes, de doppingügyei miatt sikereitől hivatalosan megfosztott Lance Armstrong sydneyi bronzérmét a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB). A NOB még januárban fosztotta meg a versenyzőt a 2000-es sydneyi játékok egyéni időfutamában szerzett medáljától, a 41 éves amerikai kerékpáros pedig szeptember elején juttatta azt vissza hazája olimpiai bizottságának (USOC). A NOB most kapta meg az érmet az USOC-tól, s a szerdai közlése szerint lausanne-i központjának raktárában helyezte el.
Az már korábban eldőlt, hogy Armstrong bronzérmét nem osztják ki, így a Sydneyben eredetileg mögötte negyedik spanyol Abraham Olano nem lesz harmadik helyezett, mivel neki is volt doppingvétsége. Armstrong hosszú tagadás után januárban vallotta be, hogy éveken keresztült tiltott szerekkel élt. Örökös eltiltással sújtották, és többek között megfosztották hét Tour de France-elsőségétől.
A firenzei világbajnokságon bukása közben elszenvedett súlyos sérülése miatt véget ért az idény a spanyol kerékpáros körversenyen győztes Chris Horner számára. Az orvosi vizsgálatok alapján a 41 éves amerikai kerekesnek több bordája is eltörött, amikor elesett vasárnap a vb mezőnyversenyében. A két hete a legidősebb Vuelta-bajnokká előlépett Horner legközelebb a hétvégén rajtoló lombardiai körversenyen indult volna.
A kolumbiai Rigobert Uran az éremért is harcban lehett volna az országúti kerékpáros világbajnokság mezőnyversenyében, de néhány kilométerrel a cél előtt hatalmasat bukott.
Rui Costát senki sem sorolta az esélyesek közé, de csapat nélkül, óriásit tekerve nyerte meg a portugál a firenzei kerékpáros világbajnokság mezőnyversenyét.
A holland Marianne Vos 2006. és 2012. után harmadszor lett világbajnok a női mezőnyversenyben az országúti kerékpárosok világbajnokságán, Firenzében.
női mezőnyverseny (140,05 km), világbajnok:
1. Marianne Vos (Hollandia) 3:44:00 óra
2. Emma Johansson (Svédország) 15 mp hátrány
3. Rossella Ratto (Olaszország) azonos idővel
Az orosz férfi csapat valamennyi kerékpárját ellopták péntek éjszaka a Firenzében zajló országúti világbajnokság helyszínéről.
A brit Brian Cookson lett a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) új elnöke, miután a pénteki tisztújításon legyőzte az eddigi első embert, az ír Pat McQuaidet. A választást Firenzében a jelenleg is zajló országúti világbajnokság helyszínén rendezték meg, s a voksolást ötórás, feszült hangulatú vita előzte meg.
Az alaphangulatot meghatározta, hogy sokak szerint az UCI-t 2005 óta irányító McQuaid nem is indulhatott volna a szavazáson, mert a megadott határidőig egyetlen tagszövetség sem jelölte őt. Végül az ír sportvezető mégis harcba szállhatott a posztért, ám a kapott 18 szavazat kevés volt ellenfele 24 voksával szemben.
„Nincsenek illúzióm azzal kapcsolatban, hogy rögtön elkezdhetjük az igazi munkát. A legfontosabb most az, hogy teljesen függetlenné tegyük doppingellenes rendszerünket” - mondta az eddig a brit szövetséget vezető Cookson, aki megköszönte McQuaid munkáját.
Nyolcról két évre mérsékelték Michael Rasmussen dán kerékpáros eltiltását, mivel önként segítette a doppingellenes hatóság munkáját, és vallomása alapján több új eljárást is indíthattak. A 2007-es Tour de France-on első helyről visszalépett Rasmussen januárban beismerte, hogy 1998 és 2010 között tiltott teljesítményfokozó szereket - tesztoszteront és növekedési hormont - használt, és vérátömlesztéseken is átesett. Akkor jelezte azt is, hogy azonnal felhagy a hivatásos sporttal, s kész együttműködni a nyomozókkal.
A most 39 esztendős Rasmussen a hat évvel ezelőtti francia körversenytől azért kényszerült visszalépni, mert a holléti nyilvántartásban hamis adatokat adott meg a doppingellenőröknek.
Mivel nem ez volt az első doppingügye, ezért nyolc évre tiltották el, amit most az együttműködése révén két évre csökkentettek.
Kutyák már többször okoztak bukást nagy kerékpárversenyeken, de most a firenzei világbajnokság időfutamán majdnem egy macska okozott balesetet.
Az időfutam-világbajnok a német Tony Martin lett.
A holland Ellen Van Dijk nyerte a női időfutamot a firenzei országúti kerékpáros világbajnokságon. A junior férfiaknál Igor Decraene győzött. A velo.hu cikke.
Hétfőn délután az U23-as időfutammal folytatódott a Firenzében és könyékén zajló országúti kerékpáros világbajnokság. A 42,79km-es távot az ausztrál Damien Howson nyerte a korcsoportban rekordnak számító sebességgel. Az új Cancellaraként emlegetett bringás, 52 km/h fölötti átlagot repesztett és egyedül a mezőnyből 50 perc alá került. Avelo.hu cikke.
A Forma-1 kétszeres világbajnoka, a spanyol Fernando Alonso mégsem vásárolta meg az Euskatel-Euskadi profi kerékpáros csapatot. Pedig azt tervezte.
A baszk istállónak a 2005-ben és 2006-ban vb-győztes autóversenyző esetleges szerepvállalásáról szóló szeptember eleji bejelentése még úgy hangzott, hogy előrehaladott tárgyalások folynak, a sajtóhírekben pedig az állt: hatmillió euróba kerülne, hogy a csapat jövőre is a legmagasabb osztályban, a World Tourban indulhasson. A csapatvezetés amellett jelezte, jövőre már aligha tudja finanszírozni a 2008-as országúti olimpiai bajnok Samuel Sanchez fémjelezte együttes működését, mivel a főtámogató Euskaltel mellé nem sikerült további tőkeerős szponzort szerezniük.
A Omega Pharma-Quick Step megvédte világbajnoki címét a csapat időfutamban, de az utolsó pillanatig kiélezett volt a verseny, az Orica-GreenEdge 57 kilométernyi száguldás után 81 századmásodpercet kapott a firenzei kerékpár-világbajnokságon.
A férfi csapatidőfutamot a belga, a nőit pedig az amerikai hatos nyerte vasárnap a firenzei országúti kerékpár-világbajnokságon. A magyar bejegyzésű Utensilnord Ora24.eu férfi csapat a 33. lett.
Eredmények a vb honlapja alapján:
Férfi csapatidőfutam, 57,2 km:
1. Omega Pharma-Quick-Step (belga) 1:04:16.81 óra
2. Orica (ausztrál) 0.81 mp hátrány
3. Team Sky (brit) 22.55 mp h.
...33. Utensilnord Ora24.eu (Kenyeres Ábel, Dér Zsolt, Lovassy Krisztián, Gabriele Bosisio, Alessandro Mazzi, Federico Rocchetti) 7:55.62 p h.
Női csapatidőfutam, 42,8 km:
1. Specialized Women (amerikai) 51:10.69 perc
2. Rabobank (holland) 1:11.09 p hátrány
3. Orica Women (ausztrál) 1:33.83 p h.
Tizenegy magyar országúti kerékpáros indul a szeptember 22-én rajtoló firenzei világbajnokságon. Ilyen nagy létszámú magyar csapatra több, mint 40 éve nem volt példa. A velo.hu cikke.
A kétszeres Tour de France-győztes Alberto Contador, Alejandro Valverde és Joaquim Rodriguez, valamint a korábbi olimpiai bajnok Samuel Sanchez is tagja a vasárnap kezdődő firenzei országúti kerékpáros világbajnokságon szereplő spanyol válogatottnak. Javier Minguez szövetségi kapitány elmondta, hogy a két főnök Valverde és Rodriguez lesz a nagyobb tapasztalatuk miatt. Amíg Contador kihagyta a múlt vasárnap zárult Vuelta a Espanát, addig Valverde a harmadik, Rodriguez pedig a negyedik lett a spanyol körversenyen. Utóbbi az idei Tour de France-on a harmadik helyen végzett. A vb-n az elit mezőnyversenyt szeptember 29-én, a záró napon rendezik.
A doppingellenőrök nem találták meg szállodájában a Vuelta-győztes amerikai Chris Hornert, írta a spanyol AS hétfő reggel.
A 42 éves Christopher Horner minden idők legidősebb győztese lett a háromhetes körversenyek történetében. Az amerikai kerékpáros 37 másodperccel előzte meg Vincenzo Nibalit, és lett a Vuelta a Espana győztese, és szerinte még csak élete formájában sem volt.
Az amerikai Christopher Horner - aki október 23-án lesz 42 éves - lett a háromhetes kerékpáros körversenyek történetének legidősebb győztese, miután vasárnap megnyerte a Vuelta a Espanát. A zárószakaszon az ausztrál Michael Matthews nyert.
Óriási csatát hozott a Vuelta a Espana utolsó előtti szakasza, a brutális záróemelkedőn Vincenzo Nibali mindent egy lapra tett fel, hogy ledolgozza hárommásodperces hátrányát. Hiába támadott hősiesen, a 42 éves Horner legyűrhetetlen volt, sőt még előnyét is növelte, és ezzel gyakorlatilag meg is nyerte a versenyt. A szakasz a francia Elissonde-é lett.
A 42 éves Christopher Horner továbbra is bombaformában versenyez a Vuelta a Espanán, a 19. szakaszon hat másodpercet vert Vincenzo Nibalira, így most három másodperccel ő vezet az összetettben. A szakaszt az utolsó kilométeren robbantó Joaquin Rodriguez nyerte.
Az észak-írországi Belfastból rajtol el jövő május 10-én a Giro d'Italia országúti kerékpáros körverseny, amelynek célja június 1-jén, Triesztben lesz. A következő, 97. Giro pontos útvonalát október 7-én, Milánóban jelentik majd be. Annyi azonban már most biztos, hogy az olaszországi körverseny mezőnye az első három napban vendégeskedik Észak-Írországban és Írországban. Az idei Girót az olasz Vincenzo Nibali nyerte.
Visszaküldte olimpiai bronzérmét a hétszeres Tour de France-győztes, de doppingügyei miatt sikereitől hivatalosan megfosztott Lance Armstrong. A 41 éves amerikai kerékpáros csütörtökön twitter-oldalán jelentette be, hogy visszajuttatta az Egyesült Államok Olimpiai Bizottságának a 2000-es sydneyi játékokon az egyéni időfutamban szerzett medálját.
Az már korábban eldőlt, hogy Armstrong bronzérmét nem osztják ki, így az eredetileg negyedik helyen zárt spanyol Abraham Olano nem lesz harmadik helyezett, mivel neki is volt doppingvétsége. Az amerikai kerékpáros hosszú tagadás után januárban vallotta be, hogy éveken keresztült tiltott szerekkel élt. Örökös eltiltással sújtották, és többek között megfosztották hét Tour de France-elsőségétől.
Vaszil Kirijenka hosszú szökés után nyerte a Vuelta a Espana 18. szakaszát. Az utolsó emelkedő kegyetlen volt, a 42 éves Christopher Horner mindent megtett, de nem tudta megelőzni a piros trikós Vincenzo Nibalit, három másodperccel mögötte áll.
Az ausztriai Wolfgangsee-ben volt a tereptriatlon Európa-bajnokság, Szebeni Endre aranyat, Vass Benedek bronzérmet nyert.
Bauke Mollema a legjobb pillanatban indított hajrával nyerte a Vuelta a Espana 17. szakaszát. A lefeleződött mezőny spinterei addig figyeltek egymásra, míg a holland bringás meglógott az utolsó 400 méteren. Az összetettben továbbra is Vincenzo Nibali vezet.
A Nemzetközi Kerékpár Szövetség (UCI) szabadkártyát adott a magyar bejegyzésű Utensilnord-Ora24.eu csapatnak, ami így indulhat a firenzei világbajnokság csapatidőfutamában.