Noha a szakértők többsége szerint a spanyol Alberto Contador toronymagas favoritja a szombaton rajtoló Tour de France országúti kerékpáros körversenynek, mégis sokan a viadalt hétszer megnyerő Lance Armstrongra kíváncsiak
Az országúti bajnok Kusztor Péter is rajthoz áll vasárnap a hegyikerékpáros Uniqa Duna Maratonon, a T-Mobile Top Maraton sorozat 2. állomásán. Ezt Harangvölgyi András, az Inter Mountain-Series sorozatba is beletartozó, s idén 11. alkalommal sorra kerülő nemzetközi viadal főszervezője jelentette be szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján.
Az idén indul utoljára a Tour de France országúti kerékpáros körversenyen a hétszeres győztes amerikai Lance Armstrong.
Július 3.-án, szombaton reggel 9 órakor indul a Tour de Balaton 24 órás Balaton-kerülő kerékpáros élmény- és teljesítménytúra, melynek résztvevői több, mint húsz helyen gyűjthetik össze az általuk érintett települések pecsétjeit.
Négy évvel legutóbbi Európa-bajnoki győzelme után Ralph Näf ismét győzött a kontinensbajnokságon a maratoni hosszú távon, az olasz Mirko Celestino, valamint meridás csapat- és honfitársa, a svájci – közelmúltban Szilvásváradon is győzelmet szerző – Andreas Kugler előtt.
A Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) már nemcsak a humán doppingolással küzd, a július 3-án rajtoló Tour de France-on megkezdik a mechanikai doppingnak nevezett módszer kiszűrését is. A híresztelések szerint egyes versenyzők a vázcsőbe rejtett elektromos motorral jutnak jogtalan előnyhöz.
A ProTour-licenccel rendelkező csapatok közül csak Lance Armstrong istállója, a RadioShack nem kapott rajtengedélyt a Vuelta a Espana kerékpáros körversenyre.
A hegyikerékpáros downhill edzéseivel szerdán megkezdődött Balatonfüreden és környékén a vasárnapig tartó II. Balaton Bike Fest. A tavalyi, sikeres esemény után idén még több kategóriában és korosztályban lehet versenyezni vagy túrázni szinte bármilyen kétkerekűvel amatőröknek és hivatásosoknak egyaránt.
Ivan Basso, a Giro d’Italia országúti kerékpáros körverseny olasz győztese bízik benne, hogy a júliusi Tour de France-on is jól fog menni, és méltó kihívója lesz a címvédő spanyol Alberto Contadornak.
A vázban elrejthető motorokról is szót ejtenek a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) hétfői tanácskozásán.
A BringaTV készített összefoglalót a hegyi kerékpáros versenyről, amely a korábbi Eb-ezüstérmes svájci Andreas Kugler győzelmével ért véget hétvégén.
A svájci körversenyen szerepel közvetlenül a júliusi Tour de France előtt Lance Armstrong amerikai kerékpáros. A hétszeres Tour-győztes klubja, a RadioShack kedden jelentette be, hogy a klasszis kerekesnek a sok heggyel nehezített június 12-20-i viadal lesz az utolsó jelentős erőpróbája a franciaországi verseny előtt.
Ivan Basso visszatalált régi önmagához. Kétéves eltiltása után az olasz először mutatta meg, nem lehet leírni, és ez pályafutása második Giro-győzelmét érte. Igaz, ehhez kellett az is, hogy a mezőny legerősebb csapata álljon mögötte, köztük a jövő egyik nagy ígéretével, az összetett harmadik helyen végzett Vincenzo Nibalival. Kiszámíthatatlan versenyt hozott az idei Giro, Evansnek, Sastrénak és Vinokurovnak nem jött össze, Simoni elbúcsúzott. Basso ott lesz a Tour de France-on is, és kész felvenni a versenyt Alberto Contadorral.
Doppingvétség miatt két évre szóló eltiltással büntette a Nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) hétfőn Alejandro Valverdét, az országúti kerékpárosok legfrissebb világranglistájának első helyezettjét.
Az olasz kerekes 2006 után másodszor végzett az élen. A Liquigas csapat 32 éves kapitányának - aki korábbi doppingügye után 2008 októberében tért vissza a versenyzéshez - a vasárnapi záróetapon, a Veronában lebonyolított egyéni időfutamon a 15. hely is elegendő volt ahhoz, hogy megőrizze vezető pozícióját. Másodikként a spanyol David Arroyo, harmadikként pedig az olasz Vincenzo Nibali zárt. Az utolsó szakaszt a svéd Gustav Larsson nyerte.
A toronymagas esélyes svájci Andreas Kugler nyerte vasárnap a szilvásváradi hegyi kerékpáros Caprine Maratont, a T-Mobile Top Maraton sorozat első állomását.
Ivan Bassót már csak egy 15 km-es egyenkénti időfutam választja el élete második Giro d'Itália győzelmétől. Ugyan nem kimondottan időfutammenő, de a második helyen álló David Arroyo sem, ráadásul a táv is rövid, így Basso ha csak nem esik el, biztosan megtart valamennyit 1:15 másodperces előnyéből.
A szilvásváradi Caprine Maratonnal vasárnap rajtol a hegyikerékpárosok T-Mobile Top Maraton sorozata, amelynek nyitó versenyén az Európa-bajnoki ezüstérmes svájci Andreas Kugler is rajthoz áll.
Hosszú szökés után a svájci Johann Tschopp nyerte a Giro d,Italia országúti kerékpáros körverseny 20., szombati szakaszát, melyen az éllovas Ivan Basso 1:15 percesre növelte előnyét.
Az olasz Ivan Basso összetettben átvette a vezetést a Giro d,Italia kerékpáros körverseny pénteki, több hosszú és meredek emelkedővel nehezített szakasza után. Az eddigi éllovas, a spanyol David Arroyo közel 3 perc hátránnyal ért célba a hazai közönség előtt szereplő Michele Scarponi sikerét hozó etapon.
Az USA-ban már egyszerűen csak Landisgate-nek nevezik a múlt héten kirobbant doppingbotrányt.
Floyd Landis, a 2006-os Tour de France doppinggal megbukott győztese a múlt héten beismerte, éveken keresztül tiltott teljesítményfokozókat használt. Landis részletes vallomást tett arról is, milyen módszerekkel doppingolt. Állítása szerint ezzel nem volt egyedül. Több neves versenyzőtársát, köztük a hétszeres Tour győztes Lance Armstrongot is a doppingolók közé sorolta. Állítja, a tiltott módszereket a csapatvezetők közreműködésével használták.
A múlt héten súlyos sérülést szenvedett Lance Armstrong elindul a jövő héten esedékes luxemburgi országúti kerékpáros körversenyen. Az amerikai bringás szóvivője szerdán jelezte: az ötnapos viadal - és ezen belül a hegyi szakaszok - jó felkészülést biztosít a júliusi Tour de France-ra. Armstrong korábban hétszer nyerte meg a világ legrangosabb körversenyét, ám most már nem ő számít az elsőszámú esélyesnek, hanem a címvédő spanyol Alberto Contador.
Két kazah kerékpáros csomagjában tiltott teljesítményfokozókat találtak francia vámosok. Később a szállásukat is átkutatták, de ennek az eredményét - akárcsak a bringások nevét - nem közölték. A hatóságok csak azt árulták el, hogy az egyikőjük 26 esztendős, és korábban az Asztana csapat alkalmazásában állt, társa, pedig egy évvel fiatalabb nála, és most mindketten egy alacsonyabb osztályú klub színeiben tekernek. Azok a készítmények, amelyeket a versenyzőknél találtak, Franciaországban doppingszernek minősülnek, de vannak olyan országok, ahol legálisak.
Hazai közönség előtt Stefano Garzelli nyerte a Giro d'Italia országúti kerékpáros körverseny 16. szakaszát, a San Vigilio di Marebbe és Plan de Corones közötti 12,9 km-es hegyi időfutamot. Második az ausztrál Cadel Evans, harmadik a francia John Gadret. Összetettben továbbra is a spanyol David Arroyo vezet.
A hétfői pihenőnap után az idei verseny egyik legjobban várt szakaszával, a kegyetlen Plan de Coronesi hegyi időfutammal folytatódik a Giro. A vasárnapi szakaszgyőztes Ivan Basso óvatosan nyilatkozott, David Arroyo megőrizné a rózsaszín trikót. Carlos Sastrénak fekszik az etap, a Forma-1-es Fernando Alonso a helyszínen fog szurkolni neki.
Lance Armstrong múlt heti bukása utána még nem tudja pontosan hogyan tovább a Tour de France-ig. A RadioShack szóvivője a cyclingnews.comnak azt mondta, Armstrong vélhetően beiktatja a programjába a Luxemburgi körversenyt (június 2-6), az eddigi tervekkel ellentétben viszont nem biztos, hogy ott lesz a Svájci körversenyen (június 12-20).
Armstrong korábban mindig a Tour de France előversenyének is nevezett Dauphiné Libéré-t (június 6-13) preferálta közvetlenül a Tour előtt, de ha elindul Luxemburgban, akkor a francia versenyt - amelyen a Tour-címvédő Alberto Contador ott lesz - most biztosan kihagyja. Hogy a Svájci körversenyen való indulása miért vált kétségessé egyelőre nem tudni. Idei felkészülése betegségek és mostani bukása miatt nem alakult a legjobban, mindössze három több napos versenyt fejezett be (a Tour Down Undert, a Murciai körversenyt, és a kétnapos Criterium Internationalt).
Az olasz Ivan Basso nyerte vasárnap a Giro d,Italia országúti kerékpáros körverseny 15. szakaszát, mely a viadal egyik legnehezebb etapja volt. A Mestre és Zoncolan közötti, összesen négy emelkedővel nehezített 222 km-es szakaszon az utolsó kaptató döntött. A Monte Zoncolanra vezető, "mindössze" 10,1 km-es hegymenet helyenként 20 százalékosnál is meredekebb szakaszokat tartogatott, s ez Bassónak feküdt a legjobban, sorra szakította le riválisait, végül több mint egy perccel ért be a második ausztrál Cadel Evans előtt. Az összetettben ugyanakkor továbbra is a Bassótól ezúttal csaknem négy percet kapott spanyol David Arroyo vezet.
Hármas olasz siker született a Giro d'Italia országúti kerékpáros körverseny 14., szombati szakaszán: az első helyen Vincenzo Nibali, a másodikon Ivan Basso, a harmadikon pedig Michele Scarponi érkezett be. Összetettben ugyanakkor a spanyol David Arroyo vette át a vezetést.
A kaliforniai körverseny ötödik szakaszán, 8 kilométerrel a bakersfieldi befutó előtt Lance Armstrong és Levi Leipheimer kerékpárja összeakadt. Armstrong óriásit bukott, bal könyöke megsérült, bal szeme alatt nyolc öltéssel varrták össze a felszakadt bőrt.
A 2006-os Tour de France-győzelmétől doppingvétség miatt megfosztott Floyd Landis négy év ellenállás és bizonygatás után emailben, majd az amerikai ESPN-nek telefonos interjúban is elismerte: doppingolt. Az amerikai egykori csapattársát, a hétszeres Tour-győztes Lance Armstrongot és volt csapatfőnökét, Johan Bruyneel-t is meggyanúsította.