Koronavírus adatok

2022. jan. 19.
Oltottak Kórházban Elhunytak Fertőzöttek
Sára, Márió
-7 °C
5 °C

A Lotus bukja az első Forma-1-es tesztet

2014.01.06. 23:13

Nem készül el az első, január 28-i hivatalos tesztre az új Lotus, így a csapat bukja a gyakorlások egyharmadát, vagyis első négy napját - jelentette be Nick Chester technikai igazgató hétfő este.

"Kicsit tovább tartjuk a lepel alatt az autónkat, mint a többiek. Úgy döntöttünk, hogy a jerezi teszt nem illik az építési és fejlesztési programunkba. Valószínűleg a bahreini teszt (február 19.) előtt leplezzük le, ott hajthatjuk meg igazán, ideális körülmények között."

Az új szabályok miatt a Lotus nagy hátrányba kerül az ellenfelekhez képest, idén hatványozottan szükség van minden egyes tesztkilométerre. Chester állítja, nincs gond: "Romain (Grosjean) és Pastor (Maldonado) már túlesett az üléspróbán, és a partnereink, akik már látták a kocsit, nagyon elégedettek voltak a formájával, és ahogy az idei technikai kihívásoknak megfeleltünk vele. A számok ígéretesek, a fejlesztés szintén, bár nem tudjuk, a többiek mit csinálnak".

A technikai változások miatt az összes csapat más-más irányba fejleszthet, lutriszerű, hogy ki talál be.

"Minden istálló valószínűleg más úton jár, nagyon izgalmas nekünk, mérnököknek, szerintem a szurkolóknak is. Azt hiszem, jól megfeleltünk az új előírások támasztotta követelményeknek, és ez meg is látszódik majd az E22-esen" - idézte a szakembert az Autosport.

Szövege meggyőzőnek tűnik, de a négy nap kiesés és a késés jelentős lemaradásba taszítja a Lotust, ami anyagi gondokkal küzd, ezért igazolta le Nico Hülkenberg helyett Maldonadót, aki 40 millió euró körül fizet a helyért. Hétfőn ráadásul lecserélték elnök-vezérigazgatójukat is, Patrick Louis a tulajdonos Genii Capitalnál más pozícióba távozik, helyét Matthew Carter veszi át.

Louis feladata lett volna, hogy anyagilag egyenesbe hozza a Lotust, de ez nem sikerült neki. Többek között nincs motorszerződésük idénre, bár a Renault-val lehet, hogy könnyen meg tudnak egyezni, és tartoznak bő 10 millió euróval Kimi Raikkönennek. Helyzetük finoman szólva sem rózsás.