![Párizs minket is várt: az Index helyszíni stábja is rácsatlakozott az olimpiára](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/5747/57478/574785/57478563_4251271_8faf1cbc1b9d98fe8cf5c41d22bcb69e_wm.jpg)
Vettel távozik a Red Bulltól a szezon végén
Pénteken hivatalosan is közölte a Red Bull csapatával és Christian Horner csapatfőnökkel a négyszeres világbajnok Sebastian Vettel, hogy az idény végén elhagyja a csapatot. Ezt a csapat is megerősítette hivatalos közleményében, melyben csak annyit írtak, hogy a versenyző valóban elhagyja őket, és mindent köszönnek neki, amit az elmúlt hat évben tett értük.
A négyszeres világbajnok német egy, a szerződésében szereplő záradék értelmében bonthatta fel a csapattal kötött megállapodását, mely eredetileg a 2015-ös szezon végéig volt érvényes.
Sebastian Vettel szinte biztos, hogy a Ferrarihoz távozik, bár ezt hivatalosan még senki nem erősítette meg, vagyis onnan Fernando Alonso lép le, ahogy azt már hetek óta pletykálják. Nem helycsere lesz viszont, a Red Bull ugyanis az orosz Danyiil Kvjatot lépteti előre a Toro Rosso csapatától, hasonlóan, mint tavaly Daniel Ricciardo esetében.
„Nyilvánvalóan nem könnyű meghozni egy ilyen döntést, amit tegnap közölt velünk. A lehető legjobbakat kívánom neki a jövőben. Örökre a szívünkben marad a Red Bullnál, de január 1-jétől már riválisként tekintünk rá. Úgy tűnik, a Ferrari túl jó ajánlatot tett neki.
Persze, volt még egy év a szerződéséből, de ha menni akar, mindegy, mi szerepel a papíron. Olyan megoldás kellett, ami mindkét oldalnak jó. A pályafutásának arra a szakaszára jutott el, amikor új kihívás kellett neki, ez az ő kiváltsága, és mint minden kapcsolatban, ha az egyik fél menni akar, tovább kell lépni” – nyilatkozott a Red Bull csapatfőnöke a világbajnok bejelentéséről.
![456563064](https://kep.cdn.index.hu/1/0/692/6924/69242/6924237_7564112a30360868e483689989c4d28f_wm.jpg)
Fernando Alonso kapcsán a McLarent emlegették az elmúlt időszakban, bár volt némi esély arra is, hogy a Red Bullnál köt ki, ám ez a lehetőség Kvjat miatt lezárult. Sőt, a Red Bull azt közölte, hogy tulajdonképpen soha nem igyekeztek megszerezni a spanyolt, mindig az volt a terv, hogy a csapaton belül, fiatal pilótával pótolnák, ha valaki távozna.
„Fernando remek pilóta, de a filozófiánk és az elképzelésünk az, hogy a belső befektetéseinkre alapozunk, a fiatalokra, és nekik adunk esélyt” – mondta Horner Kvjat kapcsán.
A spanyolt a fejlemények miatt már akár szombaton be is jelentheti a McLaren, bár hivatalos megállapodást jelenleg még nem tudtak kötni Alonsóval.