Az új F1-kocsikkal nem lehet viccelni, egy pilóta vissza is táncolt
További Forma-1 cikkek
-
Fennállása legnagyobb főszponzori szerződését kötötte meg a legendás F1-istálló
- Hamilton biztatóan kezdett a Ferrarinál, gyorsabb volt Leclerc-nél
- 2025 – az év, amikor a káromkodás dönthet a F1 bajnoki címéről
- Lewis Hamilton életében először magára öltötte a Ferrari overallját
- Történelem az F1-ben: első alkalommal lesz női versenymérnöke az egyik pilótának
Januári sérülése miatt nem merte vállalni a 2017-es F1-szezon első futamát Ausztráliában a Sauber német pilótája, Pascal Wehrlein – a 22 éves versenyző ugyan azt mondta, hogy a Race Of Championson elszenvedett hátsérüléséből felépült már, de az amiatt elmaradt felkészülés hiányában úgy érzi, nem tudná biztonságosan végigcsinálni az idénynyitó versenyt.
Wehrlein kihagyta az első négy tesztnapot Barcelonában , de a második héten is csak fél napokat vezetett, egyszerre maximum 10 éles körrel, hogy kíméljék. Csütörtökön ugyan az FIA orvosai versenyzésre alkalmasnak nyilvánították, de a pénteki második szabadedzés után úgy döntött a német, hogy nem kockáztat, inkább nem vezet a hétvégén.
![GettyImages-657131498](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/1573/15730/157306/15730671_aad74352853aeed9628d2a24da68a458_wm.jpg)
Nem a sérüléssel van a baj, hanem az amiatt kiesett idővel, nem tudott ugyanis teljes erőbedobással edzeni a fizikailag jóval megterhelőbb új autóra. „Úgy érzem, minden rendben van, de nem egy teljes versenytávra. Csütörtökön az edzésen éreztem meg igazán, mekkora is lehet a terhelés verseny közben, eddig a rövid etapok alatt ez nem jött elő.”
Miután megbeszélte a helyzetet a csapattal, közösen döntöttek úgy, hogy inkább ne induljon – a helyére a Ferrari 23 éves olasz tesztpilótáját, Antonio Giovinazzit ültették be a Sauberbe, ahogy a barcelonai teszten is.
2017-re sokkal erősebbek lettek az F1-es kocsik, nagyobb a leszorítóerő, a kanyarokban is gyorsabbak, így az eddigieknél jóval nagyobb erők hatnak a pilótákra. Nem véletlen, hogy a többségük láthatóan jelentős izomtömeggel gyarapodott a télen, elég csak megnézni a Toro Rosso-pilóta Carlos Sainz nyakát.
F1: egy testrészt kell még bikábbra gyúrni
Az új szabályok még fittebb pilótát követelnek.
Wehrlein januárban bukott nagyot a Race of Champions-versenyen, fejre állt egy háromkerekű kocsival. Ugyan a borulás után könnyen kimászott, később kiderült, hogy a háta nem úszta meg az esetet.