Megint hibázott Vettel, a falnak vágta a Ferrarit

2018.09.14. 18:02

Kimi Räikkönen nyerte meg a Szingapúri Nagydíj második pénteki szabadedzését a Ferrarival. Mögötte a négyszeres világbajnok Lewis Hamilton végzett, Max Verstappen lett a harmadik. Sebastian Vettel a másik Ferrarit a falnak vágta, idő előtt véget ért számára az edzést.

Az első edzést a Ferrari és a Red Bull uralta, a Mercedes leginkább a gyári Renault-val versenyzett. A második edzésre azonban felszívta magát a német csapat, és ha legyőzni nem is tudták Räikkönent a hiperlágy gumikon, de legalább sikerült közel kerülni hozzá.

Kapcsolódó
A Red Bulloké az első edzés, hatalmas a Mercedes lemaradása

A Red Bulloké az első edzés, hatalmas a Mercedes lemaradása

A jövőre a Ferrarinál versenyző Charles Leclerc csúnyán összetörte az autóját.

A Red Bull egy kicsit lemaradt a két élmenőtől, Verstappen már fél másodpercet kapott Räikkönentől. Mögötte a csapattárs Daniel Ricciardo végzett, illetve még Valtteri Bottas fért be a top5-be. Sebastian Vettel csak a 9. lett, miután 12 pályán töltött kör után hibázott és a jobb hátsó kerekével csúnyán eltalálta a falat:

Megint jól teljesítettek a Renault-k, Sainz és Hülkenberg is top10-ben végzett, de Fernando Alonsónak is jó edzése volt, a 8. helyen intették le. Charles Leclerc – aki az első edzésen összetörte az autóját – csak a 14. helyen végzett. A leggyengébb csapat pedig továbbra is a Williams.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Sport
Jött a problémás Lakáj, akit mintha az orvos írt volna fel a csapat nyavalyáira

Jött a problémás Lakáj, akit mintha az orvos írt volna fel a csapat nyavalyáira

Jimmy Butler levezényelte az NBA történetének egyik legnagyobb fordítását.

február 9., 09:10

  • Sport
Aranyérmet nyert a magyar négyes rövidpályás gyorskorcsolya váltóban

Aranyérmet nyert a magyar négyes rövidpályás gyorskorcsolya váltóban

A magyar küldöttség ezzel már négy éremnél jár a georgiai tornán.

9 perce

  • Sport
Óriási lebőgések a Super Bowlon, amiket el akarunk felejteni

Óriási lebőgések a Super Bowlon, amiket el akarunk felejteni

A The Black Eyed Peas és a Maroon 5 sem alkotott maradandót.

február 9., 07:04

  • Sport
Szívszorító pillanattal kezdődött a Fradi meccse a férfi kézi NB I-ben

Szívszorító pillanattal kezdődött a Fradi meccse a férfi kézi NB I-ben

A gyöngyösiek hétfőn veszítették el húszéves kapusukat, Pánczél Kevint.

február 9., 08:36

  • Sport
Mbappé góljával tartott otthon egy pontot a Real Madrid a csúcsderbin

Mbappé góljával tartott otthon egy pontot a Real Madrid a csúcsderbin

Carlo Ancelotti csapatára kedden újabb nagy kihívás vár a Bajnokok Ligájában.

február 8., 23:17

  • Sport
Itt a Liverpool 2025–2026-os álomcsapata, benne két magyarral!

Itt a Liverpool 2025–2026-os álomcsapata, benne két magyarral!

Vannak, akik már most látják a jövőt.

február 8., 20:04

  • Sport
Kikapott a lengyelektől, holtversenyben lett második a magyar jégkorong-válogatott

Kikapott a lengyelektől, holtversenyben lett második a magyar jégkorong-válogatott

A sosnowieci Négy Nemzet Tornát veretlenül nyerte a házigazda.

február 9., 08:12

  • Sport
Egy 15 éves hokis góljával kerültünk közelebb a téli olimpiához

Egy 15 éves hokis góljával kerültünk közelebb a téli olimpiához

Fantasztikus sikert ért el női válogatottunk Ausztria ellen.

február 8., 20:48

  • Sport
Fejjel szerzett történelmi gólt Böde Dániel a Fehérvár ellen

Fejjel szerzett történelmi gólt Böde Dániel a Fehérvár ellen

Győzelmével a Paks feljött a tabella harmadik helyére az NB I-ben.

február 8., 19:28

  • Címlapon
Volodimir Zelenszkij: Vlagyimir Putyin Donald Trumpot csak egy kelléknek használja

Volodimir Zelenszkij: Vlagyimir Putyin Donald Trumpot csak egy kelléknek használja

Kemény szavakkal kritizálta amerikai kollégáját az ukrán elnök, aki az európai vezetőket is élesen bírálta.

3 órája

  • Címlapon
Magyarország blokkolhatta az Ukrajnával folytatott uniós csatlakozási tárgyalásokat

Magyarország blokkolhatta az Ukrajnával folytatott uniós csatlakozási tárgyalásokat

A magyar kormány a nemzeti kisebbségek védelmét várja el Kijevtől.

3 órája

  • Címlapon
Ebben a rendszerváltás óta minden kormány bűnös – elkezdődött a Tisza Párt kongresszusa

Ebben a rendszerváltás óta minden kormány bűnös – elkezdődött a Tisza Párt kongresszusa

Az egész napos eseményről a helyszínről tudósítunk.

5 órája

  • Sport
Patrick Mahomes olyat tehet, amire még Tom Brady sem volt soha képes

Patrick Mahomes olyat tehet, amire még Tom Brady sem volt soha képes

Összejöhet a történelmi triplázás.

február 9., 10:21

  • Sport
Hatalmas baleset miatt intették le Molnár Martin versenyét a közel-keleti F4-ben

Hatalmas baleset miatt intették le Molnár Martin versenyét a közel-keleti F4-ben

A piros zászló nagy lehetőségtől fosztotta meg a tehetséges magyar versenyzőt.

február 8., 17:28

  • Sport
Bosszúért kiált minden idők egyik legvitatottabb bajnoki végjátéka

Bosszúért kiált minden idők egyik legvitatottabb bajnoki végjátéka

Nagyon úgy fest, hogy egy fecske is csinálhat nyarat.

február 8., 06:21

  • Sport
Nyolc magyar triatlonos tagja az LA10-programnak

Nyolc magyar triatlonos tagja az LA10-programnak

Hármuknak már van olimpiai tapasztalata, közülük kettőnek duplán.

február 9., 11:02

  • Címlapon
„Tisztelt Magyar Péter-támogatók! Értem, hogy fáj” – megszólalt a megtámadott elemző

„Tisztelt Magyar Péter-támogatók! Értem, hogy fáj” – megszólalt a megtámadott elemző

Nagy Attila Tibor szerint Magyar Péter „megajándékozta” a Fideszt és Orbán Viktort.

6 órája

  • Címlapon
Havas Henrik nekiment Gulyás Mártonnak a Magyar Péter-interjú miatt

Havas Henrik nekiment Gulyás Mártonnak a Magyar Péter-interjú miatt

Az újságíró szerint valaki felkészíthette volna Magyar Pétert arra, mi vár rá.

17 perce

  • Sport
Holtan találták szállodai szobájában a feltörekvő riportert

Holtan találták szállodai szobájában a feltörekvő riportert

A rendőrség egy embert már letartóztatott a tragédiával összefüggésben.

február 8., 18:24

  • Címlapon
Épp csak beléptünk az ajtón, és egy T-rex üvöltött az arcunkba

Épp csak beléptünk az ajtón, és egy T-rex üvöltött az arcunkba

Most kiderül, mit rontottak el a Jurassic Parkban.

2 órája

  • Sport
Majdnem a félpályáról kapott gólt a Manchester City az FA-kupában

Majdnem a félpályáról kapott gólt a Manchester City az FA-kupában

A harmadosztályú Leyton Orient nagyon megszorongatta Pep Guardiola csapatát.

február 8., 15:13

  • Sport
Nagy jelentőségű döntést hoztak Kokóék, ez valamennyi magyar ökölvívót érinti

Nagy jelentőségű döntést hoztak Kokóék, ez valamennyi magyar ökölvívót érinti

A MÖSZ új elnöke szerint mindenki tisztában volt a fenyegető veszély mértékével.

február 8., 14:32

  • Sport
Nikitscher Tamás csapata megint kikapott a spanyol élvonalban

Nikitscher Tamás csapata megint kikapott a spanyol élvonalban

A magyar játékos végigjátszotta pályafutása második La Liga-meccsét.

február 8., 16:06

  • Sport
Ellopták a show-t Ronaldo elől, aki pedig életében először csinált ilyet

Ellopták a show-t Ronaldo elől, aki pedig életében először csinált ilyet

Az új sztár neve Jhon Duran.

február 8., 07:35

  • Sport
Tovább terjeszkedik a világ legkeményebb ligája, újabb országban debütál

Tovább terjeszkedik a világ legkeményebb ligája, újabb országban debütál

A rekordbajnok fellépésével mutatkozik be a helyszín.

február 8., 11:15

  • Címlapon
Újabb hírek érkeztek Ferenc pápa állapotáról

Újabb hírek érkeztek Ferenc pápa állapotáról

A katolikus egyházfő közelgő programjait lemondták.

6 órája

  • Sport
A Super Bowl előtt kipróbáltuk, milyen amerikai futballistának lenni

A Super Bowl előtt kipróbáltuk, milyen amerikai futballistának lenni

A magyar válogatott korábbi irányítója próbálta meg megtanítani nekünk az alapokat.

február 8., 17:06

  • Sport
Mivé korcsosult 65 év alatt gyönyörű játékunk, a futball?!

Mivé korcsosult 65 év alatt gyönyörű játékunk, a futball?!

Puskásékat kellett csodálnunk ahhoz, hogy erre rádöbbenjünk.

február 8., 10:51

Neked ajánlott