Osztrák GP: három óra után lett hivatalos Verstappen győzelme

2019-06-30T144928Z 2130687336 RC1D580D8D80 RTRMADP 3 MOTOR-F1-AU
2019.06.30. 17:21 Módosítva: 2019.06.30. 22:02
Klasszikus futam a 35 fokos alpesi hőségben, ami után csak három órával lett hivatalos a végeredmény és Max Verstappen győzelme. A Leclerc elleni előzését vizsgálták, de végül nem büntették, versenybalesetnek minősítették. Megvan a Honda első győzelme az F1-be való visszatérés óta.

Káoszrajttal indult az Osztrák Nagydíj, Verstappen a második helyen ugyanis beragadt, Hamilton épp csak ki tudta kerülni, sorra előzgették le a kocsik.

Charles Leclerc az élről biztosan eljött, Bottas és Hamilton sorolt be mögé, de utóbbit keményen szorongatta a mclarenes Lando Norris. Egymás mellett mentek, de a világbajnok megtartotta a harmadik helyet. Norris pedig rajtavesztett, leelőzte őt Kimi Räikkönen.

A finn rövid ideig volt negyedik, a felzárkózó Vettel és Verstappen megelőzte őt és Norrist is. Eseménydús volt a futam a német és a holland miatt, de az első három nagyon gyorsan beállt, Leclerc meglógott, Bottas simán ellépett Hamiltontól.

A 22. körben Bottas kezdte a kerékcseréket, a Ferrari Vettellel azonnal reagált rá, de nem sikerült tökéletesen a manőver, ugyanis

nem vitték ki időben a gumikat, még szaladtak a szerelők, amikor az autó már az emelőn volt. 4-5 másodperc is elmehetett ezzel. ráadásul nem sokon múlt, hogy az épp kiinduló Bottas az egyik Ferrari-szerelőt el ne gázolja.

Leclercet egy körrel, Hamiltont és

Verstappent viszont tíz körre később hozták,

a világbajnok vezetett a Red Bull előtt. Csakhogy a Mercedessszel valami nem stimmelt, Hamilton lassabb volt a szokásosnál, így az első szárnyát is lecserélték. Elsőről az ötödik pozícióba esett vissza a kiállása után.

Leclerc, Bottas, Vettel, Verstappen, Hamilton volt a sorrend féltávnál, utóbbi kiszállt, az autónak padlóhibája lehetett,

Verstappen viszont elindult a győzelemért a 10 körrel frissebb gumikkal.

Vettel az 50. körben előzte meg, Bottast az 56.-ban, és már második volt. 5 másodpercet kellett ledolgoznia 15 kör alatt, ami simán hozhatónak tűnt.

Vettel versenye közben elszállt, másodszor is gumit kellett cserélnie, Hamilton mögé került, ötödiknek.

A közönség Verstappent biztatta, de ő eleinte csak tizedeket tudott faragni Leclerc előnyéből. Nyomta azért keményen, hogy meglegyen a Honda első győzelme a visszatérése óta, míg Leclerc a saját első győzelméért versenyzett. Bahreinben már nagyon közel került hozzá, amikor vezető helyen motorhiba miatt esett vissza, és lett csak harmadik.

10 körre csak 4 másodperce maradt a monacóinak,

még mindig befoghatónak tűnt Verstappen számára.

8 körrel a vége előtt már fél másodpercet veszített a Ferrari fél körön, 3 másodperc alá csökkent a különbség. Kezdett kijönni a 10 körrel frissebb gumi előnye.

7 kör – 2 másodperc, egyre izgalmasabbnak tűnt és egyre valószínűbbnek, hogy meg fogja csinálni Verstappen.

5 kör, egyetlen másodperc maradt, és a Red Bull–Honda borzasztóan jött.

A 67. körben már kétszer is próbálkozott az előzéssel Verstappen a nyitható szárnnyal, de a ferraris ekkor még kivédekezte.

A 68. körben a Honda megelőzte a Ferrarit, de Leclerc zseniálisan jött vissza, és visszavette az első helyet.

A 69.-ben nem bírta tovább Leclerc, Verstappen kifékezte, bebújt mellé, és megelőzte. A két kocsi a kanyar közepén összeért, a Ferrari lecsúszott a pályáról.

Kemény manőver volt Verstappentől, a kontakt miatt a felügyelők pár kör múlva jelezték, vizsgálják a történteket, hivatalos döntés viszont csak órákkal később született.

Verstappen két és fél körön át vezetett ugyan, de az utolsó két és fél körön át, és megnyerte az Osztrák Nagydíjat. Sikere viszont csak bő három óra várokozás után lett hivatalos, amikor a versenybírók közölték, nem büntetik az esetet, amit versenybalesetnek minősítettek.

Leclerc újra szívszorongató módon bukta el élete első győzelmét. Az eset után a Ferrari közölte, nem fellebbezi meg a döntést, elfogadja, hogy Verstappen a futamgyőzes, tehát nem kezd olyan, két hétig húzódó ügybe, mint Sebastian Vettel és Lewis Hamilton kanadai incidense után, ami Vettel futamgyőzelmébe került.

Bottas csendes harmadik lett, Vettel az utolsó előtti körben megelőzte a végképp elgyengülő Hamiltont, a negyedik-ötödik helyen futottak be. Norris, Gasly, Sainz, Räikkönen és Giovinazzi zárta az első tízet.

A Honda először nyert, mióta 2015-ben visszatért az F1-be, a pályán mindenképp ők voltak a leggyorsabbak, megérdemelték.

Az autóból kiszállva Verstappen és Leclerc teljesen másképp látta az esetet.

Ha ennyi nem fér bele, ne is beszéljünk tovább versenyzésről

– mondta Verstappen.

Nem hagyott nekem helyet, egy körrel előtte vissza tudtam támadni, de aztán ezt nem tehettem meg, mert kiszorított. Meglátjuk, mit döntenek majd

– hangzott Leclerc véleménye.

A határozat elhúzódhat, nagyon alaposan meg fogják vizsgálni a felvételeket, az adatokat, valószínűleg a pilótákat is beidézik.

Nem akarom elszomorítani a kemény versenyzés híveit, de szerintem Verstappen hagyhatott volna helyet Leclerc-nek. Nem mellette szól az előző kör sem, amikor mindketten elfordultak hasonló szituációban. Verstappen nyitott a kormányon balra, nekem ez már nem fér bele

– nyilatkozta az M4-en Michelisz Norbert, a tévécsatorna szakkommentátora.

Wéber Gábor kommentátor hosszabb fejtegetés után szintén arra jutott: „Ezt én sem engedném el”.

Ami biztos, hogy a Mercedes 10 futam óta tartó győzelmi sorozata megszakadt, a Red Bull–Honda szakította meg. Idén először nyert más autó a Mercedesen kívül.

A világbajnokságot Hamilton biztosan vezeti, bár Bottas most hozott rajta öt pontot.

Két hét múlva Brit Nagydíj.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Sport
Mugabe „hasznos idiótája”, Egerszegi trónfosztója az olimpiai mozgalom élén

Mugabe „hasznos idiótája”, Egerszegi trónfosztója az olimpiai mozgalom élén

Vannak sötét foltok az új NOB-elnök életrajzában.

március 21., 11:02

  • Sport
Németh Hunor: Koppenhágában nőttem fel, de a szívem magyar maradt

Németh Hunor: Koppenhágában nőttem fel, de a szívem magyar maradt

A kilenc évvel ezelőtti osztrákverésnek köszönhetjük a magyar futball egyik legnagyobb ígéretét.

tegnap, 20:42

  • Sport
Szoboszlai Dominik: Legyen olyan hangulat Budapesten, amit a törökök egy életre megemlegetnek!

Szoboszlai Dominik: Legyen olyan hangulat Budapesten, amit a törökök egy életre megemlegetnek!

Montella: Egyáltalán nincs lefutva a párharc. Rossi: Nem panaszkodhatok a játékosok teljesítményére.

március 20., 21:04

  • Sport
Az utolsó másodpercekben döntött Vinícius Júnior, kulcsfontosságú meccsen nyertek a brazilok

Az utolsó másodpercekben döntött Vinícius Júnior, kulcsfontosságú meccsen nyertek a brazilok

Ezzel négy pontra közelítették meg a listavezető argentinokat.

március 21., 10:04

  • Sport
Megszakadt a magyar válogatott parádés szériája, elúszni látszik az A ligás folytatás

Megszakadt a magyar válogatott parádés szériája, elúszni látszik az A ligás folytatás

Az eddig sem kevés kiesőhöz két kulcsjátékos eltiltása is bejött még Isztambulban.

március 20., 19:56

  • Sport
A török sztár a magyarverés után: Megmutattuk, hogy a nagyokkal is felvesszük a harcot

A török sztár a magyarverés után: Megmutattuk, hogy a nagyokkal is felvesszük a harcot

Az első tétmeccsét játszó, két gólpasszal záró isztambuli szélső történelmet írna a válogatottal.

március 20., 23:44

  • Címlapon
Az adóhatóság nem kegyelmez azoknak, akik ezeket csinálják

Az adóhatóság nem kegyelmez azoknak, akik ezeket csinálják

A bírság ugyanakkor elkerülhető, van rá mód.

3 órája

  • Sport
Meglepetés a köbön, Lewis Hamilton nyerte a kínai sprintkvalifikációt

Meglepetés a köbön, Lewis Hamilton nyerte a kínai sprintkvalifikációt

Az Ausztrál Nagydíjon győztes Norris az első ötbe sem fért be.

március 21., 10:31

  • Sport
Áttörés az M4 Sporton: világszerte minden magyar nappalijába beköltözik a nancsingi fedett pályás vb

Áttörés az M4 Sporton: világszerte minden magyar nappalijába beköltözik a nancsingi fedett pályás vb

Az internet tényleg leküzdi az országhatárokat.

március 21., 09:20

  • Sport
Csaknem 300 orosz sportolót tiltott el eddig a WADA doppingolás miatt

Csaknem 300 orosz sportolót tiltott el eddig a WADA doppingolás miatt

WADA-szakértők szerint az adatbázist és a mintákat a doppingvétségek eltitkolása céljából egy moszkvai laborban manipulálták.

március 21., 13:34

  • Sport
Elsőként egy ázsiai válogatott jutott ki a következő labdarúgó-vb-re

Elsőként egy ázsiai válogatott jutott ki a következő labdarúgó-vb-re

Mostanáig csak a három házigazda részvétele volt biztos.

március 20., 17:33

  • Címlapon
Hatalmas a káosz Rajkánál, több mint tíz kilométeres a torlódás

Hatalmas a káosz Rajkánál, több mint tíz kilométeres a torlódás

Egy olvasónk szerint a kamionosok verekednek és egész éjjel hallatszott a „dudaszó”.

29 perce

  • Címlapon
Döntött az ügyészség Orbán Viktor március 15-i beszédének ügyében

Döntött az ügyészség Orbán Viktor március 15-i beszédének ügyében

A kormányfő kijelentette: jön a húsvéti nagytakarítás, „átteleltek a poloskák”.

2 órája

  • Sport
Megválasztották a Nemzetközi Olimpiai Bizottság új elnökét

Megválasztották a Nemzetközi Olimpiai Bizottság új elnökét

Most először lesz női vezetője a szervezetnek, első megbízatása nyolc évre szól.

március 20., 16:42

  • Sport
Rekordösszegért adták el minden idők egyik legsikeresebb sportcsapatát

Rekordösszegért adták el minden idők egyik legsikeresebb sportcsapatát

Hússzoros áron talált új gazdára a címvédő.

március 21., 11:48

  • Sport
Sima vereséget szenvedett Ausztriától a magyar U19-es labdarúgó-válogatott

Sima vereséget szenvedett Ausztriától a magyar U19-es labdarúgó-válogatott

A kisvárdai mérkőzésen a vendégek már a 17. percben 3–0-ra vezettek.

március 20., 08:27

  • Sport
Megszólalt a lemondásra felszólított Szujó Zoltán

Megszólalt a lemondásra felszólított Szujó Zoltán

Interjút adott az MNASZ elnöke, amiben elmondta, mi vezetett a mostani konfliktushoz.

március 20., 08:15

  • Sport
Meghalt a kórházban a 18 éves futballista, akit véletlenül fejen térdeltek

Meghalt a kórházban a 18 éves futballista, akit véletlenül fejen térdeltek

A Bayern München is gyászolja a fiatalon meghalt sportolót.

március 20., 09:57

  • Sport
Agytumorban meghalt a topligát is megjárt korábbi válogatott labdarúgó

Agytumorban meghalt a topligát is megjárt korábbi válogatott labdarúgó

Több spanyol klubban is megfordult a Partizan egykori kiválósága.

március 20., 13:00

  • Sport
Fiatal sportolót vádolnak gyilkossággal egy 71 éves férfi halálának ügyében

Fiatal sportolót vádolnak gyilkossággal egy 71 éves férfi halálának ügyében

Korábban kokainfogyasztás miatt tiltották el őt a versenyzéstől.

március 20., 13:29

  • Sport
Hivatalos, az olimpiai program része marad az ökölvívás

Hivatalos, az olimpiai program része marad az ökölvívás

Megnyugodhatnak a boksz szerelmesei.

március 20., 11:31

  • Sport
Isztambuli vereségre, de a végkimenetelt tekintve magyar sikerre számítanak a sportfogadók

Isztambuli vereségre, de a végkimenetelt tekintve magyar sikerre számítanak a sportfogadók

A szakértők szerint a magyarok szeretnek a győzelemre fogadni.

március 20., 16:00

  • Sport
Gera találatát választották meg a XXI. század magyar góljának

Gera találatát választották meg a XXI. század magyar góljának

A szurkolók, valamint a szakmai zsűri döntése értelmében alakult ki a végső sorrend.

március 20., 10:03

  • Címlapon
Egy meggondolatlan koppintás, és lenullázhatják bankszámláját

Egy meggondolatlan koppintás, és lenullázhatják bankszámláját

Legitim szolgáltatásoknak álcázva csalnak ki banki és személyes adatokat hekkerek. Mutatjuk, mire figyeljen.

3 órája

  • Címlapon
Gálaesten ünnepelték a magyar tévések legjobbjait, RTL–TV2: 7–6

Gálaesten ünnepelték a magyar tévések legjobbjait, RTL–TV2: 7–6

Majka majkásan beszólt a TV2-nek.

9 perce

Neked ajánlott